A futásos bogokban az a jó, hogy időnként még írnak is beléjük, időnként pont akkor, amikor neked szükséged van rá. Mondjuk pont akkor, amikor két hete már csak azt érzed, hogy nem érzed. Főleg a futást.

Nem tudom, én nem vagyok egy ilyen kitartó srác, a kravmagámnak úgy néz ki kb két év után vége lett, bár tény, hogy a munkanélküliség, meg a csepeli három hónapos munkaviszony tett be neki, amikor elég volt addig és vissza harminc km-t autóznom naponta, nemhogy hetente kétszer még ugyanennyit beletegyek észak fele, a Kolossy térig és vissza. Találtam ugyan egy közeli edzést egy brutális csávóval, de annyi volt akkor hirtelen a változás, hogy nem tudtam ott ragadni. Túl sok volt. Aztán gyorsan vége is lett megint a munkával való viszonyomnak, úgyhogy hirtelen megint nem akartam havi tizenegyezer forintot elverekedni.

Most például visszamehetnék, de valahogy eltűnt az akarat. Ahogy a sorozatoknál is be szoktam punnyadni, én még a House od Cardsot is ejtettem, pedig Kevin Spacey konkrétan egy kurva nagy isten benne. De valahogy nem, nem köt le mégsem. Fényképezni is elkezdtem. Pont. Sztori vége. 10-15 kép a Flickren, szett a szekrényben.

Millió dolgot tudnék még mondani, amit feladtam, félig csináltam meg, abbahagytam, szóval igen, benne van a pakliban, hogy a futással is ez történik. Pedig nem akarom. Szóval hátha nem. Annyi mindent beletettem, türelmet, amikor mindig lehalt a térdinam, azt a nekem kurva sok kilométert télen, amikor mindig kibaszottul szar idő volt, a sok apró kis halál-elhatározást, hogy akkor is nekiindulok.

És mégis, Debrecen óta nem találom igazán a miértet, az utat, olyan vagyok is, meg nem is az egész. Nem mondom, hogy kijöttem belőle, lehet most ezzel kell megküzdenem, nem a térdemmel.

De akárhogy is, kurva nagy segítség volt a vasárnapi kihagyás után, hogy hétfőn egész nap csak új posztok égtek bele retinámba:

DK vivicsittás őrülete.

Végtelenbeterepezés az utunkultrábaban

Szuflavéder szurkolt

Aztán megint terep by szuflavéder

Szintén Mátrabérc a fotósfutós által

És ez szerintem még nem az összes. Durva. Mindenki nekiindult futni, írni, én pedig ezek után színtiszta szégyenből indultam neki hétfőn bepótolni az elmaradt huszonegy kilométert. Még próbálkoztam előtte, hogy nagyon jönnek azok a felhők, nagyon vízszintesen állnak a fák, de aztán csak nem jött az a nyomorék vihar, pedig narancssárga riasztás volt, megnéztem az Indexen is.

Így nekiindulni azért erős. Az, hogy fejben mennyire nem voltam ott, azt elmondani nem lehet, és ehhez képest, illetve ahhoz, hogy azért mindenféle rákészülés nélkül, nyolc óra meló után, kb hét-nyolc kilométernél kitalálva, hogy menjek mégis egy "jobb" félmaratont, nem is futottam "rossz" félmaratont. Nem tudom, értelmes-e ez a mondat így, de a lényeg, hogy 2:10-et mentem.

A következők történtek:

1: tényleg, kb 7-8 környékén találtam ki, hogy annyira 6:10-es tempókat megyek, hogy akár futhatnék egy normális időt is.

2: 10-nél elkezdtem folyton szomjas lenni. 16-ra egy csepp sem maradt a 4,9 deci vizemből.

3: 16 után elkezdtem nagyon, de rettenetesen szenvedni. Fáradtam, megint trappolhattam, mert iszonyatosan keménynek találtam az aszfaltot. Fájt tőle a talpam.

4: 17-18-nál beleordítottam a mellettem elzúgó vonat zajába, többször roppanásig szorítottam ökölbe a tenyerem, és folyton azt mondogattam magamnak, hogy biztos nem futok el hazáig, nem kell elfutnod hazáig, rögtön felszállhatsz egy villamosra. (Albertfalván keveregtem, lefele sántikáltam a Fehérvári út mentén.)

5: A Kondorosi uszoda előtt lett vége szenvedéseimnek, és képes voltam az utolsó ezret haton belül letudni, amire büszke vagyok, mert tényleg minden másodpercben meghaltam. Nem tudom, hogy csúsztam ki 2:10-re mert az utolsó pár körben végig azt számoltam, hogy megleszek 2:10-en belül. Valaki hazudott.

6: Kocogva felszálltam az éppen beelőző 47-es villamosra Albertfalvai kitérőnél, és végtelenül nem érdekelt, hogy két agynélküli, tizenhat éves, lányfarmeres rólam linkeli a beszélgetést: láttad, hogy lesprinteltem, de láttad, hogy futottam, baszki ám tökegésséges leszel a futástól ám, és így tovább.

7: Rendesen kihűltem mire hazaértem, a meleg víz háromszor elment miközben lezuhanyoztam, és annyira remegtem, míg felöltöztem, hogy hányingerem lett. Komolyan. Szerintem végem volt. Csütörtökön és vasárnap újra csinálom.