Ahogy múltkor írtam, akkor csütörtökön, vagy pénteken, a franc se tudja már, de elmentem a gyógytornászhoz.
Sokat vártam tőle, de ha az internetes felületének nagyságát, dominanciáját, és annak informatív tartalmát nézzük futás szempontjából, akkor azt hiszem, jogosan.
És jó is volt, sokat tanultam magamról egy óra alatt, de éppen ezért, mivel csak egy óráról beszélhetünk, van bennem egy markáns hiányérzet. Attól függetlenül, hogy anyagi helyzetem buborékbudapesti és nem átallok néha felesleges pénzeket elbaszni a hobbimmal kapcsolatos dolgokra, azért még mindig elég árérzékeny fogyasztó és páciens vagyok. Különösen nagy ellensége vagyok a nem egyértelműen forintosítható szolgáltatásoknak, helyzeteknek, nem tudom, miknek, szóval leírom: kétség kívül megérte az ötezerötszáz forintot az az egy óra, mert az korrekt volt. Ez a pénz gyógytornászok között nem is a legdrágább, nem is a legolcsóbb egy órát jelenti, ahogy nézem. Ha viszont onnan veszem szemügyre, hogy nem igazán tudok belőle merre elindulni, viszont újra ott vagyok, hogy ha nem is tekintem az ablakon kiszórt pénznek ezt a hatvan percet, de az hétszentség, hogy feneketlen veremnek érzem a futás köré csoportosuló egészségügyi szolgáltatásokat.
Mit tudtam meg? Azt, hogy magas a rüsztöm, de úgy tényleg markánsan. Boltíves a lábam. Pont ilyen, mint ez itt, csak nekem szebb a szőröm:
A magas rüsztű emberekről egyébként elég fasza dolgokat írnak, olyanokat például, hogy "A magas rüszt az erő szimbóluma. Ha a rüszt ívelt, akkor tulajdonosának cselekedetei racionálisak, gondolkodása ésszerű." Ha kamaszkoromban tudtam volna, hogy ez ilyen menő, akkor ezzel nyomultam volna, hogy helló, figyelj, ez most durva indítás, tudom, de nekem magas a rüsztöm, akarod látni? Vagy ilyesmi.
A gyógytornász viszont nem adott csajozási tippeket, ellenben ő is elmondta, hogy igen ettől is még feszkósabbak a szalagjaim, de ami még fontosabb - és igazából erre vezetett ki mindent - ennek a sajátosságnak (és ez fontos, hogy sajátosságnak hívta, nem betegségnek) az a következménye, hogy a talpam kimondottan kicsi felületen érintkezik a talajjal. Állandóan az egyensúlyt keresem:
Itt rám nézett, és megkérdezte, vagy inkább megjegyezte, hogy azért állok úgy, ahogy állok abban a pillanatban, mert ez komfortos. Viszont, ami komfortos, nem biztos, hogy jó a térdnek.
És hát hogy állok? Sokat mozgolódva, helyezkedve, de általában oda lyukadva ki, hogy külső talpíven vagyok. Volt pár perc, amikor ugráltam, meg feküdtem bokát lógatva az ágyon és nem csak ekkor, de úgy folyamatosan tudatára ébredve néztem a lábszáramra, akár mint egy idegen lábra: ami eddig ismerősnek és normálisnak, helyén valónak tűnt, az hirtelen egy borzalmasan kifele dőlő szerkezet lett.
Ilyen egy csajozós rüszt, szép szőrrel, wenge padlócsempével
Innentől egy határozott szupinálásról beszélünk, és immáron kimondhatom, hogy rövid, ám annál lassabb futókarrierem alatt mindhárom lábtartás-csoportban megfordultam már a szakértők véleménye alapján.
Neutrális lábat mondott a Sauconyk szigorú ura Óbudán, a talp-hőlenyomatomat olvasva.
És most pedig itt vagyok a kétes hírű Szigony utca elején, a Klinikáknál, és azt mondja a gyógytornász, hogy szupinálok.
Na, hát ez fasza, mit lehet erre mondani. Én mindig enyhe lenézéssel, rosszallással kevert jóvális, kioktatós tanárbá effektussal álltam azokhoz, akik nem szégyelltek lábvizsgálat nélkül venni egy aligmárkás cipőt valamelyik népüzletben és abban futni pár kilométereket, de be kell vallanom, hogy a komolyabb, profibb lábvizsgálatokkal sem vagyok egy kurva centivel sem előrébb.
Tehát járkáltam, ugráltam, feküdtem, bokát lógattam. Ő mindenre rávilágított, és igyekezett komplex képet adni nekem magamról. Testtartás, egyensúly, lábfelépítés, gerinc, térd. Megnézte az ugrócsontomat, mutatta, hogy gyakorlatilag csak a belső oldalon lehet kitapintani. Megnézte a térdfájós talpamon (csak ott, nem a másikon, pedig azt is megemlítettem) a fasciát (talpi bőnye témakör) és azt mondta, hogy ahhoz képest, hogy ilyen boltíves a lábfejem, itt elég laza a helyzet, nincs gond. Az elülső rész is oké (ott elől az ujjaknál, fingom nincs, hogy hívják azt a részt, előtalp?), akár jobban is el lehetne deformálódva.
Csináltatott velem két instabil gyakorlatot is. Fel kellett volna állnom egy Bosu labdára, de csak a bordásfalba kapaszkodva tudtam ezt megoldani. Le kellett ugranom róla, és hát az nem volt egy kecses, könnyed mozdulat. Egy vastag polifoam, térdvédő matracon féllábon kellett állnom, amit csak másodpercekig tudtam produkálni.
Szóval a felépítése miatt a talpam egyfolytában az egyensúlyt keresi, és azt nem egy természetes állapotban találja meg, amit a következő láncszem, a térd korrigál, illetve szenved el leginkább. A gerincem szintén nem túl hetyke tartása (ezt még nem nézettem meg külön, nem tudom, hogy hívják ezt az állapotot, de elég komoly kacsafenekem van, tehát hasat előre, seggemet hátra nyomom) szintén a térdemhez küld információt, ami egy klasszikus középvezetőként alulról is, felülről is kapja a nyomást, amibe beleőrül. (A cikk szerzője hat évig volt faszkalap csoportvezető teamleader egy nagy ám annál kevésbé vonalúbb multinacionális cégnél.)
Egy óra alatt tényleg végigvettünk szinte majnem mindent, de annyit biztosan, amennyit minimálisan elvártam.
Miért van mégis hiányérzetem?
Mert nem mondta, hogy járjak hozzá.
A gyógytornász szerint a boltíves lábfej, meg az egész vele járó hóbelebanc, nem betegség, hanem egy sajátosság. Amikor gyanús lett, hogy ebből nem lesz egy következő időpont, akkor rákérdeztem. Engem már az is zavart, hogy rá kellett, hogy kérdezzek, mert annak azért szerintem meg kellett volna történnie, hogy nagyon egyértelműen irányba rakjon. A vége fele történt ez, amikor felfigyeltem, hogy kezdenek halmozódni a redundáns információk, tehát lejárt a lemez, ő ennyit tudott és/vagy akart mondani, onnantól már csak ugyanazt a kört ismételtük.
A válasz az volt, hogy mivel ez egy sajátosság, sokkal érdemesebb és hatékonyabb lenne komplexen kezelni a problémát: instabilitás-egyensúly témakörben kellene fejleszteni magamat, hogy a testem kompenzálni tudja, a talpam keskeny felületét és az abból eredő bizonytalanságot. A térdemnek máshonnan kell segítséget adni.
Járhatok hozzá így "ugrálgatni", de például van a MOM Parknál egy olyan edzés, amit kifejezetten instabil dolgokkal foglalkozik. Ez az edzés az. Egyetlen gond vele, hogy hétfőn és szerdán van, délelőtt 10-kor, amikor ennyi pénzért szerintem csak a hegyvidéki butikfeleségek érnek rá, azt viszont nem akarom tudni, hogy nekik miért kell a mindenáron való egyensúlymegtartás. Skip that part.
Amikor visszaírtam neki, hogy ez nekem sajnos nem játszik, és hogy máshol én ugyan nem találtam ilyen edzést, akkor annyit válaszolt, hogy sajnos ő csak ezt ismeri, de biztos segítenek, ha megkérdezem őket. Meg kaptam egy youtube videót, hogy milyen gyakorlatok vannak.
Ennyi. És ha nem segítenek, ha nincs máshol ilyen edzés, mert nekem egyébként úgy tűnik, hogy ez az egész Stability az edzőre van felépítve? Akkor van egy Youtube videóm 5500 forintért?
Mert amikor megmutattam a futócipőm kopását, hogy a szupinálás ellenére bizony nekem befelé dől a bokám, nem kaptam egyértelmű választ. Csak valami olyasmit, hogy igen, a lábam keresi az egyensúlyt, vagy valami ilyesmit. Nekem ez elmaszatolós válasz volt.
Amit még ajánlott, az volt, hogy menjek el a LBT-ékhez, csináltassak egy olyan talpbetétet, ami a lábam külső élét emeli meg pár miliméterrel, hogy ezzel egyensúlyi állapotba kerüljön a szerkezet.
Úgy érzem, hogy sok új dolgot megtudtam magamról, nagyon részletes magyarázatot kaptam, viszont segítséget alig. Van egy edzés, amire nem tudok elmenni, van egy youtube videóm és egy címem, ahol csinálnak nekem egy talpbetétet. Nem igazán érzem azt, hogy ebből magabiztosan el tudnék indulni előre.
Persze meg fogom keresni az edzőtermet, hátha. Ha nem, akkor esetleg elmegyek TRX-re valahova, mert abban is van egy elég komoly core izom baszkurálás, meg az egyensúlyt is keresni, tartani kell ott, ha jól értelmezem az edzések felépítését.
A térdem mostanában szinte egyáltalán nem fáj, ahogy egyre inkább újra rendszeresen futok, ahogy újra erősödik a lábam, egyre jobb. Igyekszem nagyon odafigyelni, hogy ne sarokra érkezzem, nem húzom túl az edzéseket, és egyfolytában monitorozom magam. Újra szedem a porcerő tablettát, meg most majd beállítom mellé a Proenzi Hyalt is. Igen, szedem a sok szart.
Az Asics GT 2000 egyelőre ott áll a szekrényben. Nem tudom, hogy tényleg kell-e nekem a stabil cipő, de nem tudtam eladni. Nem tudom, hogy ne nézzek-e inkább egy Hokát tavaszra. Nem tudom, hogy egyáltalán, hogy milyen cipő kellene nekem, hogy nem jó-e, az ami van, vagy hogy egyáltalán számít-e, milyen cipőm van? Nem tudom, hogy jó-e az út, amin most rajta vagyok, lehet, hogy még nagyobb baj vár a végén, és ez csak egy vihar előtti csend.
