Csütörtök este. A padlón fekszem a mannheimi Intercity Hotel tizenegyedik emeleti sarokszobájában. Körülöttem az öt nap ideiglenesség, és a felszínes otthonosságteremtés kellékei. Bőrönd, begyűrt takaró az ágyon, párna földre dobva.      Hengereztem, aztán csak ott maradtam, és most vagyok múlt…

Az űr: a legvégső határ. Semennyire nem vagyok egy Star Trek fan, nem került be a gyerekkoromba, később meg már nem lehet betuszkolni erőszakosan, eléggé Spock-mentes vagyok. Mégis folyton ez járt a fejemben hetek óta. Naná, a teljesítményemre gondoltam. Nem, lófaszt. Szóval elég sajátos…