1. Kurva nehéz nekiindulni péntek este, ha előtte veszel három sört a kedvenc, hiperdrága, nem írom le milyen műves helyeden, hazafele.
Szóval péntek este - mert már kb négy után este van - zsibong az iroda, mindenki érzi, hogy ebből offsite meeting lesz, ereszt a feszültség, nő a decibel, nevetgélnek az emberek, mindenki vicceset mond. Még kimennek az utolsó emailek, befejeződnek, vagy önmegmegmagyarázósan félbemaradnak az utolsó feladatok. És ha ráadásul a feleséged is (na jó, mármint az én csajom, nem a tied, nem főleg, ha nem is csajokban vagy érdekelt) elmegy búcsúztatni valakit és tuti nem jön haza hajnalnál előbb, akkor nehogy ne vigyél haza három sört, amit mondjuk nem határozottan beosztani szándékozol mondjuk legalább ha nem is egy hónapra, de legalább az elkövetkezendő négy órára.
És akkor hazaérsz, és akkor rád borul, amit amúgy addig is éppen hogy csak takargatni sikerült magad elől: neked bassza meg, futni kell ma. Odakint szar a levegő, minimum mínusz öt fokos, de inkább még fagyottabb szmogot fogsz beszívni. Minden és mindenki azt mondja, hogy ülj le, péntek van, nézz egy filmet, engedd ki a zsibongást,, nyiss ki ne három, de egy, vagy két sört, megérdemled, zsibbadj ki a fejedből. És te nagyon szomorú vagy, mert tudod, hogy a következő mozdulatod az lesz, hogy megkeresed azt a rohadék mellkaspántot.
És legkésőbb az ötödik kilométernél olyan boldog leszel, hogy elindultál. Vagy azért, mert akkor vége van, vagy, mert addig bemelegedsz.
A tanulság az, hogy ezek a pillanatok iksz év kocogás után sem múlnak el, mindig a sarkon ólálkodnak, Viszont ha eleged szívatod magad, az élet ugyan kemény marad, de a rámarkolás után kiöntheted a pohárba azt az üveg megérdemlőset. Ezek azért elég mély és bulialkoholistán bölcs gondolatok.
2: Nincs egy valamire való téli, tavasz eleji versenyre rákészítő edzésterv a neten.
Ezek az edzéstervek, amik hobbiszinten elérhetőek, legalábbis, amikkel én találkoztam, nemigen vannak a télre kalkulálva. Élénken emlékszem életem első háztáji művelésű félmaratonjára, ami úgy született, hogy a garmin kezdő edzésterv azt mondta, hogy fuss kétszer igen sokáig, a kettő között meg mit tudom én, sétálj 10 percet. És akkor is tél volt, mert éppen a debreceni rotaryra készültem, és nem tudtam azonosulni azzal az utasítással, hogy 10 percet flangáljak ingyen, cérnanadrágban a februári utcákon. Hagytam a 10 percet a fenébe, és egyszerűen leballagtam a 21 km-t, mert hát amúgy is arra hajtottam.
És most is ugyanez a baj, hogy itt éppen a két hétig, egy hónapig tartó tél közepén, nem fogok futóiskolázni, meg -8 °C-ban nem fogok 127-es 135-ös szívveréssel sétálgatni, csak azért, mert a Lauftipps.ch azt mondja, mert széjjelfagyok két másodperc alatt.
Nyáron meg ugye meleg van az őszi versenyekre felkészülni, az is baj. Bár akkor tény, hogy szívesebben sétálok, mint futok, ha már arra kérnek.
A lényeg, hogy kellene egy olyan edzésterv nulla forintért, ami tök profi és tekintetbe veszi, hogy én tavasz elején marhára maratonra akarok menni.
A tanulság az, hogy az élet kemény és sosem elég jó hozzád, de legalább folyamatosan elégedetlen lehetsz a körülményeiddel.
3. Nézem ezt a képet napok óta, és megmondom őszintén, az elején iszonyúan trollba akartam menni, és lehet, hogy most sem lesz szimpatikus, amit írni fogok. De minden okom megvan rá, hogy leírjam azt, amit írni fogok. (Igazából nincs.) Lehet ezt a részt egyszerűen csak hagyni kellene, de én őszintén annyira megrökönyödtem, és érzek a sztoriban annyi - itt kifejteni nem szándékozott - nagyságot, hogy felvállaljam.
Szóval itt van ez a kép, amit nem mutatok meg, de a a csávó félmeztelenül futja rajta a kifejezetten a januári hidegbe kalibrált első, mainstream félmaratont.
Találkoztam vele, ezzel az emberrel. Tavaly is, most is, a siófoki félmaratonon, (és nem akartam hinni a szememnek), de először majdnem húsz éve, Szabadi-Sóstón. Maradjunk annyiban, hogy kb objektíven is azt lehetett feltételezni róla - nem csak a 18-19 éves kis pöcs énem mondja ezt -, hogy kb 10 év múlva ez az ember sehol nem lesz, nemhogy majd 20 év múlva félmeztelenül félmaratont nyomjon. Ha név nélkül írnám ezt a blogot, azt írnám róla, hogy egy menthetetlen faszarc volt, mert mégiscsak előkerült némi százas szög, egy illetlenül nagy fejsze és még ki tudja mi a nyári, balatoni munka utolsó éjszakáján, méghozzá eléggé a haverom és én ellenemben, de névvel nem írok ilyet. Volt egy általunk fel nem fogható nézeteltérés köztünk, amelynek aktív szereplője volt ez a legény. Ezt írom. Pár hetet töltöttünk együtt egy helyen, és ahogy akkor elnéztem az elég súlyos életvitelét, kiröhögtem volna bárkit, aki azt mondja, hogy ez az ember 2016 januárjában félmeztelen lenyom 21 kilcsit.
A tanulság az, hogy lehetsz menthetetlen seggfej, de ha elkezdesz futni, ez az állapot akár le is csillapodhat szimplán nem normálisra is :)