nemmaratonman

nemmaratonman

Lungomare

2018. július 22. - téglánakgyors

Anna általában úgy szokta kezdeni, hogy "mintha érezném kicsit a torkom". Ennyi idő utan már sejthetném, hogy neki nem lesz semmi baja (képtelen igazából, jó alaposan lebetegedni, gyűlölöm érte, nem vitás), én viszont legkésőbb három nap múlva lázasan fetrengek égre emelt kezekkel, hogy "miért én, MIÉRT ÉN??!"

Szedtem mindent szart a TERV beindulása óta, nem is a betegségtől való félelmem miatt, sokkal inkább azért, mert nemhogy nem sikerült idővel felpörögni az edzésekre, de a hetek alatt egyre erőtlenebbnek éreztem magam. Talán nem is lett volna nagyobb baj a torkommal, de a munkahelyi büfében sikerült valami olyan élőlényt kitenyészteni, ami kidöntötte a fél céges állományt, köztük engem, aki végre és éppen elvitte a feleségét Egy Igazi Balett Előadásra, a Margitiszigeti Szabadtérire. Aztán végighányta az első felvonást a vécében. 

Na, a kétfrontos háborút nálam sokkal elszántabb emberek is elbukták már, szóval nem szégyen, hogy olyan szinten nullázódtam le pillanatok alatt, hogy öröm volt nézni, ahogy a kiírt edzéstervek közben lassan elérik a tetőpontot. Tényleg, van valami perverz, katasztrófaturistás élvezet abban, ahogy azt figyeled, hogy nyílik totálisan szé az olló a valóságod és az előre eltervezett utad között.

Lett egy két hetes, ordenáré nagy lyukam a Wachaura felkészülés kellős közepén.

A láz, a takony, a hányás és a fosás remekbe szabott kombinációjából kijöttem egy bő hét alatt, az azt követő hétre már jó ideje lefixáltunk egy hetes pihenést - hogy legyen valami jó emlékünk is a nyárról az Olasz Traktor után. Keresve se találhattam volna jobb helyet a lábadozásra, mint a Monarchia szanatóriumközpontját, Opatiját. Pedig amikor kinéztem mindössze annyi volt a cél, hogy közel legyen, ennélfogva olcsóbb és lehetőleg problémamentesebb legyen. Elég komoly anyagi és pszichés bukó volt a sienai karambol. 

Opatiját, a legközelebbi tengeri célpontot valahogy eddig mindig lesajnáltam, ugyanazzal a sznob attitűddel, mint ahogy sokan mások is ezt teszik. Pedig, mint kiderült ez egy ostoba gondolatsor. Opatija ugyan a palotáival együtt sem fog trogiri, spliti, vagy dubrovniki sikátorromantikát szállítani - jellege is teljesen más -, de a part ugyanolyan szép, a Ferenc Józsefnek felhúzott Lungomare sétány pedig kihozza belőle a maximumot. Volosko - a sétány Rijekához közelebbi vége  - egy zsebretennivaló gyöngyszem a kikötője köré felhúzott az éttermeivel és az azok környékén lebzselő macskáival. 

 

img_9678.jpg

img_9681.jpg

2.JPG

img_9574.jpg

img_9609.jpg

 

Opatija egyet jelent a hilfigeres, gapos, krokodilos, polos, vagy tököm tudja éppen milyen márkás lenvászonrázással. Hotelek, yachtok, korzó, vonulás fel-alá. A kempingünk Iciciben volt, strandolni viszont az első nap után Lovran fele jártunk. Gyönyörű partszakai vannak, minden harmadik, negyedik kis öböl kijelölt kutyás furdőzőhely, ahol életem legboldogabb, vagy éppen legbizalmatlanabb kutyáit láttam. Lovran városi strandja is agyonveri Iciciét (pl ingyenes vécé, mert NEM intézünk dolgokat a tengerben!), és az ötperces óváros is meglehetősen dekoratív. Amíg mi a teraszról bemenekültünk az étterembe a második nap harmadik viharja elől, addig visongva-röhögve csúsztak hason a gyerekek a főutca ideiglenes vízmosásában. Nem lehet nem megszeretni egy ilyen helyet.

A kempingezés maga a kilométergyűjtés. Minden egyes mozzanat, igény, tennivaló gyaloglással jár. A kiszemelt partszakaszunk kb három kilométerre volt, a voloskoi macskák és a megkedvelt éttermünk hat kilométernyi sétát jelentettek - a lábakba kerülő félmaratonnyi táv minden napra garantált volt.

Kétszer futottam. A hegyekre újfent csak esélyem sem volt, de nem is vonzottak, semennyi erőt nem éreztem magamban. A parti sétány maradt az egyetlen lehetőség - és mind a futó-futók, mind a nyaralás alatti futóromantikába beleszerelmesedők is így gondolták ezt. De nem csak ők, hanem mindenki más is a Lungomarét használja: a kettesben, vagy falkában járó korzózók, a valahova tartók, a strandolva árnyékot keresők, a biciklizők, a hímzett csipkét áruló asszonyok is. Nem igazán jó futópálya, de azért két-három alkalommal együtt lehet élni vele. A látvány elképesztő, sok esetben a tengerbe szakadó sziklák oldalában futsz. A pára persze meggyilkol, a köveken néha megbicsaklik a lábad, viszont gyakran van kút, és ha akarsz akár komolyabb távolságot is össze tudsz gyűjteni a sétányon.  Voloskótól a lovrani Főkukacig 12 kilométeren keresztül kanyarog a Lungomare

 

img_9642.jpg

img_9645.jpg

img_9646.jpg

img_9672.jpg

img_9647.jpg

img_9649.jpg

 

Immáron újra itthon - majd két órát kellett volna beletennem a cipőmbe a hétvégi hosszún. A feladat adott volt, már csak én kellettem volna hozzá, de közelében nem voltam sem fejben, sem testben. Jövő héten könnyebb feladatok jönnek, remélem azokra már felhozom magam. 

A bejegyzés trackback címe:

https://nemmaratonman.blog.hu/api/trackback/id/tr8214126521

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kilfish · http://www.kilfish.com 2018.07.23. 09:40:06

És az úszás hogy-hogy kimaradt egy ilyen ragyogó helyen? Fotók alapján még szép, sima vízed is lehetett.

téglánakgyors · http://nemmaratonman.blog.hu 2018.07.23. 09:49:07

@Kilfish: az úszással szemben alapvetően hatalmas lelkiismeret-furdalásom van hosszú hónapok óta. Vissza kell térnem a vízbe.
Úsztam kint valamennyit, de nem mértem, főleg, hogy a gyorsúszásom alig fejlődött, mellben pedig nem mér az óra (de ezt tudod).
A víz viszonylag hideg volt, idén eddig nincs jó szezonja az országnak. Az első pár napban mi is elég sok záport, vihart kaptunk. A szél délutánonként támadt fel, de az sem volt vészes, kifejezetten jól lehetett úszni a vízben :)

Kilfish · http://www.kilfish.com 2018.07.23. 11:33:01

@téglánakgyors: Sajnálom, hogy így jött ki, hugomék is most nyaraltak Horvátországban és első nap nekik is kisebb sokk volt a vártnál hűvösebb víz. Azt nem tudtam, hogy mellúszásban nem mér az óra, gondolom mert akkor végig vízben van a kéz és nem veszi a gps jelet, így nem szoktam úszni, akkor eszerint emiatt is érdemes a gyors úszást favorizálni.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2018.07.23. 14:16:15

Pihengess még pár napot, közben meg fussunk össze egy aonijie zsák szekálásra! :)

riel · http://amatorfutoleszek.blog.hu/ 2018.07.26. 18:34:54

@téglánakgyors: Szép helyen jártatok! Én is nagyon hasonlóan jártam lepukkanásilag, nem futásilag. Az utolsó hónap egy szinte fullpiros katasztrófa a TP-en fosós-hányóssal, lázas, síró gyerkekkel, meg általános, semmivel sem magyarázható gyengeséggel, 70 feletti nyugalmi pulzussal :-o
Már 3 hónapon belül van a kinézett verseny, így össze kell szednem magamat.

téglánakgyors · http://nemmaratonman.blog.hu 2018.07.26. 21:47:19

@riel: talán ennyi belepillantást engedhetek, h már csak ezért is nagyon szeretnék egy kölköt, h minden szart ráfoghassak :P

Kilfish · http://www.kilfish.com 2018.07.27. 10:21:24

@riel: ennek így a távolból inkább túledzettség szaga van szerintem, én gyerektől elkapott betegségekben nem hiszek amióta nekem is van lassan egy 6 éves. Ezalatt a 6 év alatt nem emlékszem semmire, amit elkaptam volna tőle, egy egészséges felnőtt ember immunrendszere szerintem már rég fel van készülve azokra a betegségekre, amik a gyerek számára még újak. Persze ha valakinek túledzettség vagy más miatt rottyon van az immunrendszere, az simán megkaphatja az oviból hazahozott kórokat, de akkor itt nem az igazi ok a gyerek, hanem a gyenge immunrendszer.

alehunter 2018.07.27. 12:55:42

örülök, hogy végül sikerült nyugodtan nyaralnotok is - a képek meg, szokás szerint, irigylésre méltóak :)
a maraton miatt ne aggódj, egy ultramaratonistának ott van az a lábában mégha nem is sikerül a felkészülés ideálisan :)
visszatérve egy korábbi off-topic kérdésedre: Thomas Hardy's ale - sikerült szereznem belőle párat; ha érdekel még, milyen, jelezd és egy üveg erejéig szívesen követem a blogon korábban általad rendszeresíteni vágyott ajándékozási javaslatot ;)

riel · http://amatorfutoleszek.blog.hu/ 2018.07.27. 21:20:13

@téglánakgyors: lesz kire fogni az 5 részletben aludt 6 óra után munkahelyen 5 kávé ellenére 2 kattintás között elbóbiskolás után délután vagy este le nem futott 2 órás edzést :-)

riel · http://amatorfutoleszek.blog.hu/ 2018.07.27. 21:32:21

@Kilfish: a túledzést nem gondolnám, mert mindegy, hogy futok vagy nem futok, ugyanúgy át bír ragadni évente pár dolog a gyerekekről. Akkor már inkább a gyenge immunrendszer :-)
De kölcsönadom a 3 gyereket 1 hónapra és meglátjuk ki nyer :-)
A fosós hányós pl. az egész családon végigment kb. 1 hét különbségekkel. Nem mondhatom a gyerekeknek, hogy ne bújjanak hozzám, mert betegek és csak bottal piszkálom őket addig. Betegen jobban is igénylik a törődést, babusgatást.
Az immunrendszer felnőtt kori felkészültségére az orvos ismerős csaj azt mondta, hogy egy csomó vírus genomja állandóan mutálódik, így egész életedre el vagy látva újabb és újabb támadásokkal, amikkel nem találkoztál még.
Vagy nem találkoztok velük, vagy valami hiper immunrendszered van, örülj neki, maradjon is így!

téglánakgyors · http://nemmaratonman.blog.hu 2018.07.31. 09:55:19

@alehunter: uuu, mi volt a forrás, hogyan? És milyen hülyeséget firkáltam össze az ajándékozásokról, hirtelen nem jut eszembe :)

alehunter 2018.07.31. 13:17:37

@téglánakgyors: valamelyik régebbi bejegyzésednél írtál az esetleges bevezetéséről, már nem tudom hol :)
a lényeg a lényeg, hogy egy webshopban ráakadtam és lecsaptam rá gyorsan - többre is, szóval tényleg szívesen átadok egyet hálám jeléül a rendszeres színvonalas és tartalmas olvasnivalóért :)

téglánakgyors · http://nemmaratonman.blog.hu 2018.08.01. 09:50:31

@alehunter: megtisztelsz, de ha most azt mondom, hogy elfogadom, senki nem mosdat ki a haszonelvűség vádjából :D Idd meg, meséld el, milyen volt, olyan nincs, hogy én majd ne szerezzek egyet egy alkalmas pillanatban, egyet se aggódj :) Írni meg írok, rendszeresen, rendszertelenül, szívnonalasan, színvonaltalanul, ahogy jön :)

alehunter 2018.08.01. 21:31:20

@téglánakgyors: ahogy érzed. :)
ha meggondolod magad, egyet tartok belőle egy darabig, illetve ha az megnyugtatna, nyitott vagyok egy cserére - egy általad választott magyar kisüzemire, azokat mostanában úgyis eléggé elhanyagoltam :)
a színvonalra eddig panasz nem volt, szóval várom továbbra is a bejegyzéseket :)
süti beállítások módosítása