nemmaratonman

Májusra várva

2019. december 05. - téglánakgyors

Nem tudok erről - még mindig nem merem leírni, hogy róla - nem férfiként írni. Megítélni sem tudom, hogy mennyi az, amit látok, érzek a küzdelemből, várásból, hány méter az a maratonból, ultrából, amit végigkísérek, végigülök a várótermekben, odabent, a második széken, a hokedlin az ultrahang mellett, előtte térdelve, esténként hasába szúrva.

A futásból first world problem lesz egy pillanat alatt, sokadrangú önzőség, szükséglet, teher, minden elvárásnak megfelelni nem tudó szelepaktus. Oda tolom, teszem, halasztom, ahova éppen tudom, öt kilométerekre, ebéd helyetti Városligetekre, csak ne legyek fáradt, legyek fitt, kipihent, egészséges, optimista, laza, és tettrekész, amikor, ahol és ahányszor és akárhogyan is próbálkozunk. Két nappal előtte, két nappal utána, kétnaponta, naponta, naponta többször napokon át, bizonytalanságban, félelemből és szorongásból ismételve, netről és orvostól tanulva, mégsem látva és nem tudva semmit, nem kipihenten, nem optimistán, nem lazán, ki tudja, hogy egészségesen-e, szerelmet, intimitást ölbe kapva a muszáj elől.

Több mint három év alatt, de főleg az utolsó évben többet tanultam magamról, magunkról, mint a kilenc évünk alatt összesen. Igazán most lettünk sokkal többé mint két ember egymás mellett, és három inszemináció - reggel, most, azonnal, időre be kell érni, van-e dugó, reggel, most, azonnal, időre be kell érni, van-e dugó, reggel, most, azonnal, időre be kell érni, van-e dugó, - után az első lombikot követő idegölő hetek kimondani sem mert, reménnyé váló pillanatai megengedték, hogy innen lépjünk tovább az aknamezőn.

Laborok, genetikai ultrahang, ijedtség, kromoszómavizsgálat. A megkönnyebbülések és újrahajrázó félelmek között lassan felsejlik, hogy ennek a hullámsvasútnak lehet már soha nem is lesz vége, hogy pont úgy lesz eztán mint idén, mint most, hogy mindennapszövet lyukaiban, a mindenmás mindennél fontosabb dolgok között és után megengedem magamnak néhány percre, hogy

 

 

jogging_stroller.JPG

 

futóbabakocsikat nézegessek.

A mindent felemésztő szponzoririgységről, mert nekik könnyű, és mert ők mindent megkapnak, én meg semmitse

Az úgy volt, hogy amikor még azt hittem, hogy terepfutó leszek, vettem egy Petzl Reaktik+ lámpát, ami engem tekintve a valóságban ugyan abszolút mértékben overkill, de engem ez semmilyen mértékben nem hátráltatott, hiszen én ott élem a legkevésbé az életem. Sokkal több időt töltök idebent az UTH, az UTMB és más U-val kezdődő, de nem -Bahn folytatású versenyek startkapujában. Az éjjeli indulásokkor ott szikrázik a fejemen, hogy hozzájáruljak az ikonikus fényképek megszületéséhez.
--
(Ha már U-bahn, akkor azt azért meg kell jegyeznem, hogy egyszer, a kétezres évek elején eltöltöttem egy teljes éjjelt a frankfurti pályaudvar környékén az első ottani HÉV-re várva, és az azért minden U-versenyek legextrémebbike. Nem voltam bátor, csak nem volt pénzem taxira.)
--71072437_2304532133129752_4894080775269384192_o.jpg
Budacsik Films (UTH Facebook)
--
--
Mentségemre legyen mondva, hogy  az itthoni nevetséges árakhoz képest már nem is annyira meglepően olcsón jutottam a Reaktik Plushoz. Igaz, egy átlagfutó itthon tizenikszezer forintot sem költ el a lámpájára, hanem megveszi a dekás, lidlis, nulla xp ratinges villogót, és azzal ugyanolyan jól életben marad a hazai közvilágítási deficites, vagy erdei körülmények között, mint az Alpokban a csillagokat, meg az ösvényen kérődző teheneket lemorzézó sztárfutók.
 
Nos ez a Petzl Reaktik+ pontosan egy éve porosodik a fiókomban, párszor használtam csak, és abból a pár alkalomból egy az idei kempinges nyaralás volt, amikor éjszaka kellett eljutnom a sátorból a vécéblokkig. A kalandok bárhol megtalálnak, ha nem vigyázol.
--
Igazából mindennek ellenére sem bántam meg, lélekben még mindig az UTH-n futok, és hátha eljutok egyszer a valóságban is oda - bár ez már borítékolhatóan nem a 2020-as év lesz. 
--
Azonban Csanyát nemrégen felhívták, és ennek következtében én most jól szembesültem azzal a ténnyel, hogy a Petzl Reaktik+ lámpa erkölcsileg elavult státuszba került (soha nem értettem ezt az erkölcsi kitételt), ugyanis a Petzl cég mitadisten egy új lámpát húzott elő a zsákból, amely lámpa a Petzl Swift RL névre hallgat, és amely lámpa a nyamvadt, semmire nem való 300 lumen helyett már rögtön 900 lumennel képes minden 1 kilométeres körben és távolságban lévő vadállatot és kevésbé domesztikált futótársat elpusztítani.
e095ba01-swift-rl_lowres.jpeg
Viccen kívül, itthon nincsen 900 lumenes ledkörtém. (Petzl.com)
--
Arról nem beszélve, hogy eddig arról volt szó, hogy a bluetooth-os töltésmérő, és programállító telefonos app az egy mekkora és milyen menő dolog már, erre a Petzl minden szó és magyarázat nélkül magára az Swift RL testére helyezett öt bigyót, ami mutatja, hogy mennyi kraft van még az akksiban. 
--
És ha mindez nem lenne elég, úgy tesznek, mintha a Reaktik+ nem is létezett volna. A kínosan kevés lumennel rendelkező lámpám már nem is elérhető a  Petzl kínálatában. Nincsenek összehasonlító tesztek, hogy most örülünk-e a változásnak, vagy nem, egyszerűen mindenhol csak a Swift RL-ről beszélnek önmagában, mindenféle reláció nélkül. A Reaktik + egyszerűen megszűnt létezni, és én meg itt izzadok, hogy nekem van még egy a fiókban, mihez kezdjek vele.
--
Ezt így kérem nem lehet. Most már egyenesen azon gondolkozom, hogy inkább beszerzek egy Petzl Bindit, amíg az még jónak számít (jöjjön egy kis izgi Wikipedia link). A Petzl Bindi, mint a neve is utal rá, nem egy nagy valami, hanem egy kifejezetten kompakt kislámpa, ami 200 lumennel tud világítani kb két órán keresztül.
img_4396-2.jpg
Gearjunkie.com 
--
Mivel tényleg apró, mindenféle kínos dudorok nélkül, bármelyik zsebében magával tudja vinni az ember az esti, városi futásához. Nem terepre, nem életem kalandjához, hanem a valóságba, Kelenföld, Lágymányos, Albertfalva, Budafok girbe-gurba járdáira, foltokban toldozott utcáira, a nem létező közvilágítás alá.
--
-- 
--
És ha már szponzorposztokból tájékozódunk, meg kell osztanom a hírt, hogy a Nike Shield Convertible futós dzsekimet is elérte a már semmire valóság szele, mert Nedybali tegnap megint futni ment és majdnem elázott, de végül alig esett az eső és elpakolta a derekára az egészen speciális névre hallgató S/LAB MOTIONFIT 360 JKT M 165g dzsekit.
--

28 másodpercnél kezdődik a vetkőzés, a többi csak elő- meg utójáték némi nedvességgel

 

Döbbenten, megszeppenve nézem a videót, annyira keresztül-kasul aláz minden kézbegyűrős, derékra gumizós megoldást a Salomon. Majd miután a saját oldalon mindössze annyit írnak, hogy "This product is not sold online", merésszé, sőt mit több, meggondolatlanná válok és elindítok egy 27% áfás, lokális keresést a Google-en (lásd keresés - magyar eredmények). Harminc másodperc múlva egészen megfontolandóvá válik Haanchee, Nike dzsekimes, dicsekvő posztom alá érkezett, elhessegetett kommentje, miszerint egy dzsekit akár az ujjainál fogva, derékra is lehet kötni:

Ami a reklámból diszkréten kimaradt, hogy S/LAB MOTIONFIT 360 JKT M 165g dzseki a Sarkcsillagnál 113.995 forintba kerül, de a Maratonmannél már elvihető 89.990-ért is.  Vagy három viccesnek gondolt kommentbe is belekezdtem, hogy ilyen drága dzsekivel tényleg csak vérebbel mennék ki én is az erdőbe, de sehogysem sikerült viccesre, egyrészt mert Károly képről is zabálni való kutya, és nem véreb, mégha terrier is, ami egyből millió értékponttal növeli az önbizalmát minden egyes élőlénnyel szemben. 

Másrészt meg tényleg félmillió forint felszerelésről beszélünk. Azzal nem lehet viccelni. Óra, kabát, cipő, kitudjami. És nem irigység, nem kötelezőmegvenni, minekkövetem, a facebookrossz, aSimonyimeztelenülistudfutni - ha minden rosszmájúságot, minden zajt kizárok, akkor is azt érzem, hogy eltévedtünk.

Én tévedtem el.

100 alatt

Aznap az albertfalvi gátról dél felé nézve volt a legkönnyebb azt képzelni, hogy valahol egészen máshol vagyok. Valami fakóvörösben, élénknarancsban mosta el napnyugta és a pára a víz feletti világot. Fekete kontrasztként repdestek a sirályok a lehorgonyzott szállítóhajók felett, el, egészen a Dunához szorult, felette tornyosuló budafoki pincék megmaradt hírmondói felé.

Akárhol lehetettem volna, bármelyik emlékvárosban, akárhol, ahol megfordultam, amiről olvastam, vagy amit elképzeltem. És ez így is maradt pár percig, és az egyetlen város által beszorított görcs és agykalapács akadálytalanul szívódott fel ezen a sok képzeletbeli helyen, és mire újra visszakerültem, oda, ahonnan elindultam, tonnákkal voltam könnyebb a odabent.

Három kilométert tudtam futni, az első jól ment, aztán megérkezett minden, ami rossz, és a harmadik kilométernél, amikor már 6:45-öt láttam az órán, megálltam. Leültem a gát egyik betonkockájára, lehúztam a cipőmet, és ellazítottam a sikító vádlijaim. Beszívtam a szemembe a látványt, eltűntem, és öt perc múlva, amikor visszaérkeztem, nem volt semmi bajom. Se a vádlimnak, se a fejemnek.

Olyan sokféleképpen nem ment, és nem megy még most sem, hogy, bár megfogadtam, hogy nem veszem el a kedvem azzal, hogy megmérem magam, - úgy terveztem, hogy majd elég mérlegre állnom, amikor már van bennem némi mérhető kilométer és pár hónap futás  - kénytelen voltam megtenni.

Tudnom kellett, hogy mivel állok szemben.

Kibaszott 93, 7 kilót mutatott a mérleg. Nem döbbentem meg túlságosan, mert sejtettem, hogy nagyon rossz lesz a helyzet, de ennyire sokra nem számítottam. Már a 90 is rekord lett volna. Csücsörítettem egyet, és mégiscsak hagytam pár percet a sokkra. Legalább 15 kilót kellene fogyni. Nekem. 

Egyből értettem, hogy miért áll be, miért görcsöl a derekam, csipőm, annyira, hogy kilométerenként meg kell állnom. Hatalmas hordót kell cipelni, az amúgy is kacsaseggű, haselőretolós, rosszul ívelő gerincemnek. Nem is a sérülésem okozott már panaszt. Igaz, a lábfejem is bejelzett néha, de ez másfél hónap alatt gyakorlatilag elmúlt. Ha fájdalmat is érzek lent, az inkább a vádli- és bokagörcs. Védeném a lábamat az azt határozattabban körbeölelő cipővel, de ezt semennyire nem tolerálja a magas rüsztöm. Engedni kell a cipőfűzön. Persze baj a lábgyengeség is, a bizonytalan talajfogás, de sokkal nagyobb gondot jelentett a beálló derekam. Kövér vagyok, merev vagyok, kötött vagyok, nem tudok lazán futni, nem működik az, hogy majd az első kilométer alatt bemelegszem.

Tornáznom kell. Ajánlásra megtaláltam a Nike Training Club appot, tök jó kis gyakorlatsorok vannak benne, úgy mint runner warm up, run ready yoga, open rotation, amelyeknek megalázó módon a felét sem vagyok képes teljesíteni, viszont remekül beizzítják a gőzgépet, és ahogy teltek a hetek, eljutattak oda, hogy már volt egy-két érzésre jobb kilométerem, neadjisten egész futásom, akár hat alatti, hat környéki ezrekkel.

Szeptemberben még erőltettem a 10 km-es futásokat, de hamar jött ez a lábamnak, túl sok volt a bajom, és ugyan magamtól nem vettem volna vissza, de kivűlről megérkezett az input, hogy mi lenne, ha elengedném a távot, meg azt az egy dombot, amire fel szoktam szuszogni a Ringló utcában? Az 5 kilométerre mindig lehet számítani. Visszatértem az alapokhoz, ugyanazt a kört futom, mint öt-hat évvel ezelőtt. Lesz is vagy 80 kilométerem októberben.

Éveket buktam vissza az időben.

Iszonyatos az effajta újrakezdés. Szimplán lustaságból, demotivációból, vagy testi sérülésből visszatérni "mindössze" kurva sok türelmet és ésszel odafigyelést igényel. De amikor a torta tetejére odaszúrunk még egy 93 kilós koktétcseresznyét, azt nem kívánja az ember az ellenségének sem. Magával még is megteszi. Minden pszichológus nedves álma ez, nem kérdés.

Majdnem 90-ig jutottam, de egy rövid csehországi kitérő közbeszólt, és Cesky Krumlov nem az a városka, ahol szar bokával nekiszaladsz az edzésnek. Próbáltam találni legalább egy öt kilométeres kört, de a Garmin hőtérképe azt mondta, hogy normális ember ezeken a részeg macskaköveken nem sportol: nem adott egyetlen útvonalat sem. Nekem a kísértésnek a legkönnyebb engednem, hát megint kimaradt pár nap. Újra a 93-at súrolom, hiába volt meg a napi majd 15 km lépésszám. Lószart nem ér, hiába akartam becsapni vele magam.

Hálistennek éppen megjött a sötét és a hideg, ilyenkor legalább sokkal nagyobb kedve van az embernek utcára menni, szinte magától indul a lába. Az enyém mondjuk éppen gurul, és néha bele kell rúgni. 

15 kiló. Akkora baromság ekkora hátizsákkal futni. Hülyegyerek.