Azt írtam a legutolsó futáshoz címnek, jegyzetnek, akárminek, hogy az a legbiztosabb jele annak, hogy elkezdtem futni, hogy vasárnap csak azért mentem 15 kilométert, hogy meglegyen a 100 júniusra.

101 lett. Persze nevetséges, semmi értelme, mint ahogy annak se, hogy mint a bulldog tapadtam a 6:30-as pace átlagra, mert legalább az legyen meg. 

Annak se, hogy egyfolytában 10 felett futottam a legutolsó orvosos forduló óta. Fejembe vettem, hogy a július 7-i nyaralásig lemegyek 84 kg-ra, leginkább azért toltam a távolságot. Nagyjából hiába, még most, vasárnap délután is rettenetes 87,7-ről indultam neki, hiába mentem be a múlt héten már 86 alá. 

A súlyproblémmnak persze nem most kell megoldódni, ez pusztán csak hiúsági kérdés. Nem lenne baj, végre egyszer szívesen nézni vissza magamról  a nyaralós képeket, nem tagadom, de igazából ez sokadrangú probléma.

Fontosabb, hogy ma este megyek vissza dokihoz, és ugyan van egy olyan erőteljes érzésem, hogy sok okosat nem fog, nem tud mondani, de azért ez mégiscsak sokkal jobb lenne, ha megtörténne. Jó lenne haladni, igazán jó.

Na szóval ettől függően, ha valahogy újra 100%-os lenne a térdem, akkor végre kezdeni is tudnék valamit a nem sok mindenre alkalmas 10 km-es, 150-es szíves, 6:30-as pace-es ismétlésekkel.