Egy várost természetesen nem lehet két nap alatt kiismerni, de szerencsére minden további nélkül lehet úgy tenni, mintha mégis. Ennek alapján kijelenthetem, hogy Mannheim az egyik legsemilyenebb német város, azon nem kevés számú német város közül, amelyekhez eddig szerencsém volt. Ez egy. 

Kettő, hogy Mannheimban picsa sokan futnak, szerintem ennek mindenképpen köze van ahhoz, hogy piszok nagy egyetemek vannak a városban (fiatalság bolondság), amelyek jelentékeny része az egészségügyben érdekelt, illetve, hogy amennyire semmilyen amúgy a város, annyira alkalmas erre a tevékenységre.

Margitszigetpóz

A város mérhetetlenül sok folyópart menti kilométerrel rendelkezik, mert nemcsak a Rajna halad éppen errefelé, hanem a Neckar is pont itt randevúzik a Rajnával. És mindezt igen laposan intézik el - azt igazából nem mondhatom, hogy a németekre jellemző módon. Mindenesetre, ha elindulsz bármelyik folyó mellett, gyakorlatilag síkban kifuthatsz a világból. A németeknél nem kell félni attól, hogy a sétány vagy bicikli út valaha is elfogyna. Legalább olyan összefüggő halmazuk van ezekből, mint az autópályákból.

Két napot töltöttem itt, és ugyan lett volna elméleti esélyem mind a két nap elindulni, de végül csak egyszer tudtam felfedezőt játszani. Azért a véletlenre nem bíztam, ha már megkaptam az Onthego map linkjét privátban - amely leginkább azért zseniális, mert a Google mapet vegyíti a Strava heatmappel - , akkor használtam is. 

Manhheim közepén van egy érdekes negyed, a Quadrat, ami gyakorlatilag egy kis New York, számozott, betűzött, derékszögű blokkokkal. Ha bevásárolni akarsz, vagy kíváncsi vagy a németek kontra bevándorlók című, a múlt években történtek ellenére gyakorlatilag hosszú évtizedek óta változatlan valóságára, netalántán olyan korrekt hotelt keresel, ami mindenhez közel van, akkor itt a helyed. Itt laktam én is. Zabáltam a Dönert, (ami közeli testvére a mi gyrosunknak, ám hamburgi eredetének ellenére sokkal autentikusabban török étel, mint a görög névvel  elkészült, de többnyire szintén törökök által körbecsavart bebaszás utáni, körúti életmentő), zabáltam a Currywurstot, kilátogattam minden este egy folyóparti sörkertbe helyi búza- , és simasört inni, és zabáltam hozzá Flammkuchent is, ami a pizza és langalló németfrancia rokona általában szalonnával és hagymával, de természetesen van művileg kitalált mediterrán elfajzása is, rukkolával olivabogyóval és paradicsommal. Én erre mentem rá, mégiscsak vigyázok az alakomra. 

És hát mindeközben sétáltam, élőben is felfedeztem a futóterepet, fotóztam a várost és a futókat. Fehérek, barnák, feketék, és nobody gives a fuck, szinte érzem, ahogy gyógyul az elmém a zsibbasztó plakátmagyarország mindent megbetegitő népagyfaszsága után.

Persze hazudnék, ha azt mondanám hogy minden tökéletes, mert nem. A színek és a mástól való félelem, az ösztönös, ősemberi rettenet a bármilyen szinten tőlünk megkülönböztethető csoporttól ugyanúgy jelen van Mannheimban az én két napomon is. Jelen volt a 2000-2001 táján is, amikor odakint dolgoztam Frankfurt mellett. Mégis, elfér, ki tud nyújtózni, nem sűrűsödik be, nem sűrítik be akaratlagosan forráspontig. Visszagondolok minden ismerősömre, lányokra, fiúkra, (főleg lányokra), Nigériából, Koreából, a második, harmadik generációs törökökre, hollandokra, új-zélandiakra, magamra, a magyar srácra, aki másfél évig feloldódott Németország olvasztótégelyében. Aztán végigfut mindaz bennem, ami azóta történt, mindaz, ami lehetett volna, és végül kilyukadok annál a pillanatnál, ahol most vagyok, és lassan eltűnik a fáradtság a harmadik, negyedik kilométer után.  Szeretem (futva) a jelenem. Ugyan egyre komolyabban sújtja Németországot is a nyári kánikula, de az esti harminc fok sem állít meg, és élvezem, hogy ismeretlenül ismerős helyen futok.

Kifele indultam el a a Quadratból, nagyjából egyenesen a Neckar irányába, fel az első hídra. Előtte pár órával éppen itt futottam bele, valami nagy futórendezvénybe. Egy parkból jelent meg a tömeg, és haladt át a hídra vezető felüljáró alatt. Valaki piros fáklyát gyújtott az aluljáró előtt, szürreális fényben, füstben futottak át izgatottan kurjongatva alattunk. Neten azt néztem, hogy a Brooks Runhappytour mannheimi akcióját kaptam el éppen. 11 német nyelvű város, egy cég, ingyenes tesztelési lehetőség, célidő, szabályok nélkül, just for fun, korán érkezőknek ingyen Brooks pólókkal, és minden helyszínen egy lokális futócsapat adja az idegenvezetést. Szimpatikus, és miután a német elvárások általában meglehetősen magasak, eléggé rendben van a körítés is. Az, hogy utána közös sörike, meg grillezés van, az alap. 

Ha van kedvetek, nézzétek meg az oldalon a galériát, egészen jó képek vannak, az én videóm szuperérdektelen lett, pont lemaradtam a fáklyás részről.

A hídon átérve aztán a idővel maga a futás közben is meglepődtem. Először azt hittem rosszul látok, de második alkalomra, kiderült, hogy nem, majd ötödik alkalmomra lefotózni is sikerült. Nem csak emberek lötyögnek a parkokban és sétányokon, de a nyulak is jelentős sport- és táplálékbeviteli tevékenységet folytatnak. Mindezt úgy, hogy boldog és felpörögött, póráz nélküli kutyák népsűrűsége sem alacsony.

A nap lassan - sokkal nyugatabbra sokkal később, már csak ezért is folyamatában irigy vagyok A Nyugatra - alábukott, én féltávnál valahol felbaktattam egy másik hídra, és visszafordultam. A kikötőnél beleszaladtam valami kurva nagy csokigyárba - karma is a bitch - , aztán még arrébb egy strandba, ami tulajdonképpen egy menő folyóparti, szabadtéri kocsma volt - yes, karma is still a bitch -, és eljutottam egészen a tévétoronyig, majd onnan vissza, a város irányában kerülgetve a lezárt parkot, végeztem is a tíz kilométeremmel. 

Egy egyetemi városnál azért még nyáron is meglehetősen furcsának hatott, hogy este tizenegy környékén gyakorlatilag kiürült a város, elhakultak a kiülős teraszok, és szinte lehetetlen volt sörhöz jutni. Pedig még mindig közel harminc fok volt és nagyon szomjas voltam. De hát mire való a minibár, ha nem arra, hogy kisüveges, nagyáras sört igyon belőle az ember, miközben az Oli-féle módszerrel mossa és szárítja a futócuccát?

A szoba gyakorlatilag klónozott, a futás emitt, a sör és pocak amott kevesebb.