Azt hiszem nem sokan kezdik úgy, mint DK. Nem a súlyára gondolok, hanem arra, ahogy rávette magát. Bevásárolt - azért, hogy ezzel is a mozgás kényszerpályájára navigálja magát.

A legtöbb ember, akit láttam "elkezdeni" - ez persze nem sok - a Decathlonban kezdte, egész pontosan a Decathlon ötezer forintos cipőjénél. Anyagi helyzettől természetesen nem függetlenül az emberek általában óvatosan ereszkednek bele ebbe a forró vizes kádba. Mert a futás minden, csak nem olcsó dolog.

Talán lehetne az, de nem abban a kultúrában, nem abban korszakban élünk. A futás nem olcsó sport, nem csak két cipő kell hozzá. És még ha csak az is - ötezer forintból nem sokáig jut az ember.

Mindazonáltal ez a poszt nem a cipőkről szól, és lépjünk túl azon is, hogy ki mennyit költ erre a kapcsolatra. Ez kinek-kinek a magánügye.

Igazából azzal akartam folytatni, hogy nem sokan vesznek egyből gps-es, pulzusmérős órát. Lehet, hogy ha egyáltalán tudtam volna, hogy létezik ilyen, akkor 2012. május 2-án azzal megyek ki a Szerémi úti bicikliútra, de akkor még csak azt sem tudtam, hogy pulzuskontroll van a világon. Annyit láttam mindössze, hogy emberek a facebookra posztolnak arról, hogy ennyit, meg annyit futottak: telefonnal mérték magukat. Nem tudtam elképzelni, hogy telefonnal fussak, engem minden egyes dolog, holtsúly zavar. Eleve megőrültem a kulcscsomómtól, hát azt is összegumiztam, úgy tettem zsebre. Most akkor laffogjon ott még a Samsung Galaxy s2-őm is?

Voltam annyira geek, hogy azért kipróbáljam, hiszen gyakorlatilag szerelmes voltam a telefonomba, benne éltem. Miért ne adnék még egy szeletet neki az életemből? Ami azt illeti mára eljutottam odáig, hogy lazán összehozok napi nettó három-négyóra képernyőidőt, illetve valami 120-150 alkalommal csekkolom, oldom fel a készüléket. Tudatában vagyok annyira az eseményeknek, hogy kimondjam, függő vagyok. Az egyetlen igazán jó dolog, amit egy okostelefon nekem okozott, az, hogy aznap - 2012. május 2-án -meg tudtam vele mérni a futásomat. A dolog gyönyörűen bevált, sőt, másképp valószínűleg soha nem akadt volna be ez a sport.

Én ezért futottam sokáig telefonnal.

Más azért, hogy zenét (is) hallgasson. Ez az, amit én sose. Egyszer próbáltam, zavart is meg nem is, de nem ez volt a gond. A gond az volt, hogy megállás nélkül a fülemet basztattam, hogy bent maradjon a gumiharang. A füleimben gyakorlatilag nincsen porc (tudom, nekem is gyanús ez a sok porcdolog), amitől nemcsak, hogy elállnak - ami miatt végig kellett verekednem az általános iskola alsó tagozatát -, hanem például a füllhallgató is kiesik belőle. Erre természetesen vannak megoldások, de végeredményben egyszerűen jobban szeretem a környezetemet hallgatni, magamra figyelni - egyelőre legalábbis.

Az is fontos, hogy egy telefonnal fényképezni lehet.

Amikor megvettem a Garmin 310 GPS-es, pulzusmérős órát, hogy kiiktassam a telefont, és még profibbnak érezzem magam futás közben, azonnal, már az első alkalommal rájöttem két alapvető hiányosságára. Az első az, hogy nem lehet vele fényképezni. Az ember természetesen elsősorban futni megy, ha futni megy, és nem fényképezni, azonban néha egyszerűen nagyon jól jön, ha akármilyen célból is, de dokumentálni tudja azt, amit dokumentálni akar.

A másik, hogy el tudjon érni valakit, illetve, ő maga elérhető legyen

Az igazat megvallva ez az egy dolog abszolút nem hiányzott soha, a legkevésbé sem akarom, hogy elérhető legyek, amikor végre szabadon és egyedül rohangálok. Az egyik legkiábrándítóbb dolog ilyenkor, ha megszólal a telefon. Azt viszont be kell látnom, hogy iszonyatosan idegesítő dolog lehet a másik oldalon az, amikor azzal megyek el, hogy egy óra múlva jövök, és egy óra húsz perc múlva még mindig nem értem vissza. Főleg, ha ezt külfüldön történik - nem mintha Kelenföldön nem tudna elcsapni egy kocsi bármikor.

Azt is el kell ismernem, hogy engem is megnyugtat, ha én el tudom érni a külvilágot, mert tényleg akármi is történhet.

Jó ideig csak a Garmin órámat használtam, hiszen ezért vettem: mindent tud, pótolja a telefon GPS-ét, és még a pulzusomat is állandóan monitorozni tudom, csak rá kell néznem. Viszont ahogy egyre több időt töltöttem kint, egyre nőtt a távolság, amit meg tudtam hódítani, egyre fontosabb lett, hogy legyen egy élő kapcsolatom külvilággal, illetve, hogy Anna is elérjen, ha esetleg történik valami, vagy ha ígéremmel ellentétben, nem érek, mit tudom én, két óra alatt haza. Néha elvittem magammal a Samsung Note2 telefonomat, de semennyire nem voltam attól boldog, hogy egy féltégla húzza a zsebemet.

Aztán végre megérkezett a piacra az a megoldás, ami nekem tökéletesen megfelelt: A Sony Xperia Z3 Compact.

Hogy maga a telefon mit tud, milyen teljesítményre képes ez esetben nem is annyira fontos. Természetesen több mag van benne, mint február végén a mandarinban, van neki jó nagy memóriája, gyors, és minden, amit akarok. A lényeg azonban összesen négy tényező:

• elérnek rajta,
• és én is elérem rajta a külvilágot, ha nagyon muszáj.
• Van benne GPS (és Globalnaya navigatsionnaya sputnikovaya sistema, azaz GLONASS is), tehát trackelésre is kiváló.
• És a legfontosabb: mindezt úgy tudja, hogy közben VÍZÁLLÓ.

Mindenki felteheti tehát a karjára a bicepszmérő telefontartót és abba beleteheti a telefont is. Mindezt akár esőben, hóban, izzadságban.

Én speciel ettől megőrülök, nekem fontos, hogy bugyiba, nadrágba, akárhova, de valahova eltegyem a telefont. Ezért nekem az is számít, hogy a mérete a mai viszonyok között valóban kompakt, nem nagyobb, mint a két évvel ezelőtti Samsung galaxy S2-őm: egyértelműen bugyi- és zsebkompatibilis, még tokkal is.

December óta használom, és ugyan a jelenlegi időszak messze nem a legacélosabb, amit eddig futás területén produkáltam, azért mégiscsak velem volt már több mint 100 km-en. Esőben, hóban, izzadságban.

Ezalatt kétszer vibereztem vele, egyszer hívott a tesóm, vagy tizenötször kirángatott a Google Map egy kínosabb eltévedésből, és kétszer bekapcsoltam rajta a Runtasticot is, mert gyanítottam, hogy az órám nem fogja végigbírni a futást, mivel elfelejtettem feltölteni. És persze fényképeztem vele egy csomót.

Egészen hihetetlen helyekre befér, bár ez nyilván inkább a technikai ruházatok flexibilitásának köszönhető, mintsem a telefon méreteinek, hiszen objektíven nézve, ez még mindig egy nagy készülék. A lényeg, hogy mindenféle zsebben jól érzi magát és engem sem zavar. Nem nyom, nem laffog, nem ütődik, és viszonylag hamar kézbe vehető, ha szükség van rá.

Vasárnap három órát töltöttem kint vele, se én, se ő nem maradt szárazon. Nem hiszem, hogy ezt más telefonnal bevállaltam volna.

Működik a dolog, pont úgy, ahogy nekem jó.