nemmaratonman

nemmaratonman

Beárazni a Spartathlon kultuszt

Fuss Te is - új oldal, új árak

2018. január 09. - téglánakgyors

Lehet ez egyfajta megszállottság nálam - talán joggal lehet azt állítani rólam, hogy rá vagyok kattanva Oliékra, de tény, hogy most olyasvalami történik ebben a szcénában, ami eddig nem volt, és aminek hiányát a rögtön a blogom indulásakor is fájlaltam: a pénzügyi átláthatóságról beszélek. Árakról.

Mibe kerül egy edző, hogy lehet ezt megtudni még a telefonálás előtt? Én, mint átlagember olyan étterembe, boltba nem megyek be, ahol nincsenek kiírva az árak, mert úgy sejtem, hogy ez egy üzenet: "neked ez túl drága lesz." Üzenet lenne ez az edzői szektorban is? - kérdeztem magamtól, hiszen árakkal maximum úgy találkozhattam volna, ha lett volna olyan ismerősöm, akinek van edzője, és ő valamelyik sötét km alatt szemérmesen belesúgja a fülembe. 

Emékszem, Dani ismert egy futót, aki már tavalyelőtt is Olival edzett, és kértem, hogy kérdezze már meg nekem, pusztán kíváncsiságból. Így mentek ezek a dolgok.

Na, ennek vége, a menü ki lett akasztva a kirakatba, ott vannak a nullák a végén, mindenki jól megnézheti, megszámolhatja azokat magának.

A srácokat jól megszívatta a valamelyik szolgáltatójuk, január másodika helyett kilencedikén tudták csak beélesíteni az új felületet kapott Fuss Te is oldalt. Na de most végre elindultak, nem is akárhogy.

Az új designnal új koncepció is érkezett, tervek és fizetés tekintetében egyaránt. A konkrét versenyekre való felkészítés mellett bekerült a zsákba az adott versenytávokra való általános felkészítés is, tehát nem kell feltétlenül a Spar maratont becélozni, bármikor el lehet kezdeni egy általános 42,2 km-re való szenvedést - ez marha jó dolog.

Ennél azonban még sokkal tovább mentek Gergőék. Fogták magukat és teljes mellszélességgel vállalták, hogy felteszik az oldalra a full egyéni edzéseket is. Olivérnek volt is egy ilyen videója, ahol azt mondja, hogy hozzá már csak ezen az oldalon keresztül lehet jelentkezni.

Ahogy azt a Blöff óta tudjuk, a matekon múlik minden. Mennyi az annyi. Hát ennyi, bumm, kitették. 40-ért már Olit is bevonják.

 

fussteis2.jpg

 


A koncepció a tömegesen egyéni, vagy egyéni, de tömeges felkészítésben is változott. "Az automatikus fizetési megoldásnál az is vezérelt minket, hogy a futók és futóedzők kapcsolata hagyományosan havi díjas alapú, ezért úgy gondoltuk, hogy ehhez mi is alkalmazkodunk és a korszerű és kényelmes automatikus bankkártyás fizetést is ehhez alakítjuk."

Az alkalmazkodás és a hagyományosan havi díjas alap annyit jelent, hogy az én 16 hetes edzéstervem, ami tavaly teljes áron 5000 Ft-ba került, innentől fogva sokkal drágább lesz. Az alap havi előfizu 5000 Ft, tehát olvasatomban a 16 hetes terv idén már 15000 Ft-ba kerül. 

 

fussteis1.JPG

 

Gergőék beárazták magukat, ezzel egyúttal a piacot is, és hát a címre visszatérve én valahol valóban, bulvármentesen is úgy érzem, hogy Olivér tekintetében beárazódott a Spartathlon kultusz, nyilvánosan beárazódtak Lubics Szilvi, Nagy Kata, Maráz Zsuzsi, és Oli összes bitang futójának eredményei is.

Valószínűleg tudják, hogy mit csinálnak, látják, amit mi nem látunk, mekkora az igény, a túljelentkezés, hányan lennének hajlandóak kifizetni ezeket az árakat.

Az is egyértelmű, hogy nem az iskolaudvaron, stopperórával álló Magdi néni tornatanáromról van szó, mert az, hogy "világbajnok edzésmódszer" az esetünkben egyáltalán nem csak egy reklámszöveg, hanem tény. Lett mit nyilvánosan beárazni. Arról a csodáról nem beszélve, amit velem művelt a nyár végi-őszi edzésterv, még úgy is, hogy az én valóságom sok esetben felülírta a terv betartását. 5:34-es tempó 144-es pulzussal és tíz perc faragás a maratonból fél év alatt. Ez velem, nekem egy csoda volt, futásügyben a legboldogabb pillanataimról beszélek.

Ettől függetlenül (és mégis) vagyok annyira meglepve, hogy kiváncsi legyek, vajon tényleg elfogadja-e a piac ezt az áremelést (itt az alap edzéstervezésről beszélek, hogy az egyéni foglalkozások eddig mennyibe kerültek, nem tudom), és kiváncsi lennék arra is, hogy erre mit dob a többi edző, egyesület, stb - ugrik-e a nyúl a bokorból, vagy csak én értékelem-e túl Gergőék vállalkozásának jelentőségét?

A bejegyzés trackback címe:

https://nemmaratonman.blog.hu/api/trackback/id/tr9913560887

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

snatch_ · http://futas.asroma.hu 2018.01.09. 14:05:46

na, nem is figyeltem, hogy új árak vannak. ezzel engem elvesztettek...de nem hiszem, hogy fájlalják ezt...:D

snatch_ · http://futas.asroma.hu 2018.01.09. 14:08:08

nézegetem az oldalukat, és megakadt ezen a szemem:
"Ha már körbenéztél, akkor láthattad, hogy az egyéni edzéstervezés havi 12.000-40.000 forintos havidíj között mozog a piacon."
Pont erről írsz, és szerintem is így volt, hogy kurván hiába nézett szét az ember a piacon, nem lehetett tudni mennyi az annyi.
Nekem ennyit tuti nem ér, ez rohadt sok az én szintemnek. Ez arra jó nekem, hogy messziről kerüljem az edzőkérdést. Igaz eddig is azt tettem...

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2018.01.09. 15:09:48

Pénzt csinálni a futásból, pénzért edzeni, vminek a vége. :(

téglánakgyors · http://nemmaratonman.blog.hu 2018.01.09. 15:29:21

@snatch_: nem, én sem tudom, hol kellett volna még jobban körülnéznem, mert soha, sehol nem találtam leírva ilyen infókat, és gondolom ez nem véletlenül volt így, hiszen miért lett volna érdekük transzparensnek lenni? Azt hiszem el kell jutni arra a pontra, hogy legyen mire ezt a nyilvánosságot bevállalni.

Ettől függetlenül lehet, hogy most kapok majd csipőből hat linket, ahol edzők eddig is megadták az árakat, nem tudom. Nem vagyok egy google analfabéta, de eddig én nem, hogy árakat, de nagyon edzőneveket sem tudtam volna felsorolni. Illetve azokban most sem tudok négynél tovább számolni.

@rrroka: nem vagyok ennyire idealista, de értem, hogy mire gondolsz.

Ugyanakkor látom, hogy Gergő hogy építi a brandet, és azt kell, hogy mondjam a közelében nincs senki és piszok jól csinálja. Feltett erre mindent, bele is tett mindent, csak azt tudom neki kívánni, hogy tudja is kivenni. Az lett a foglalkozása, amit igazán szeret, ennél jobbat és irigyelni valóbb dolgot keveset tudok elképzelni.

videkiman 2018.01.09. 16:36:21

Ez azért kemény. Mondjuk aki megengedheti magának az évi 1-2 db 35-50 ezres futócipő meg mindenféle márkás cucc itthoni szakboltban történő beszerzését, azt gondolom ez sem fogja földhöz vágni.

Szerintem nonszensz havi 15 ezret fizetni azér, hogy évente kétszer méltóztasson velem konzultáni az "edzőm". Mondjuk én alapból az edző bevonását is feleslegesnek tartom a hobbisportba, de ez persze szigorúan magánvélemény. Meg nem is értek hozzá. :)

regulat · http://withoutacatharsis.blog.hu/ 2018.01.09. 20:12:50

Ha van, aki megfizeti...

Mondjuk szerintem az embernek magával kell tisztáznia, hogy miért fut. Mik a céljai. Lássuk be, egy háromórás maratonra felkészítésért hajlandó lennék fizetni, ha akarnék olyat, egy egy egy húsz alatti félmaratonért is. Szóval olyanért, ami az én korcsoportromban dobogó közeli.

Egy négyórás maratonért, kétórás félmaratonért egy büdös buznyákot nem adnék ki, kivéve, ha az a cél, hogy minél hamarabb meglegyen és ki lehessen rakni a facsére. :) De nem az a cél.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2018.01.10. 07:03:13

@téglánakgyors: hm én nem szeretnék a futásból pénzt, pedig tényleg szeretem csinálni. nem lenne jó, ha meló lenne belőle. versenyzservezést pl ezér nem csinálok, nyűg. mondjuk én lusta és kényelmes vagyok, nem ilyen motivált, ambiciózus, mint Gergő.

téglánakgyors · http://nemmaratonman.blog.hu 2018.01.10. 07:16:40

@rrroka: a troll: hát így sose lesz szponzor garmin és /vagy suunto órád :P

a liberális: én pedig annyira marhára örülök, hogy nem vagyunk egyformák!

Több énem nincs, vagy még alszanak, mert baromi korán van még és én már metrón vagyok.

téglánakgyors · http://nemmaratonman.blog.hu 2018.01.10. 08:56:48

@regulat: Nahh, ha lesz négy órás maratonom, esküszöm nem rakom ki a fácséra :D
(dehogynem :P)

regulat · http://withoutacatharsis.blog.hu/ 2018.01.10. 09:05:41

@téglánakgyors: Tavaly májusban futottam véletlenül egy maratont (igen, elnéztem egy kört)... nem bosszantalak az idővel. :)

videkiman 2018.01.10. 09:13:25

@rrroka: én egy ideje már nem követem DK Gergő munkásságát, de ha jól tudom, ő kb. feladta a "rendes" munkáját és fullba nyomja ezt a futóedzőséget nem? Vagy legalábbis fele-fele. És ha már valamilyen szinten ez a munkája, akkor viszont tök érthető, hogy annyi lóvét akar kivenni belőle, amennyit csak tud, mégha ez szerintem elég nagy lehúzás is. De nyilván sokan vannak akiknek ez belefér, nem a kisujjukból szopkodták ki ezeket az árakat.

Ez a munkád a hobbid elsőre tök jól hangzik és mindenki erre vágyik, de hosszú távon nemtom mennyire működőképes. Szerintem azér nem árt, ha elkülönül a kettő, a hobbi azért hobbi, mert nem azt csinálod heti 40-50 órában.

Kilfish · http://www.kilfish.com 2018.01.10. 09:30:34

Mostanában ránéztem Gergő blogjára, az derült ki a posztokból, hogy a nagy munka teljesen hazavágta a futásait, állóképessége visszaesett néhány évvel ezelőtti szintjére, most kezdi előlről formába hozni magát. Tök jó, hogy abból él, amit igazán szeret csinálni, kívánom neki, hogy fusson a szekér, de ha ennek az lenne az ára, hogy hanyagolnom kéne a saját edzéseimet, akkor én biztos nem csinálnám azt amit ő. Nyilván nála ez egy küldetéstudat, hogy minél több embert térítsen el az egészséges életmód felé, de egyéni szintre lebontva szerintem sokkal szerencsésebb ha valakinek olyan munkája van, amiben csak szimplán jól érzi magát és mellette jut elég ideje a sportolásra is.
Ez meg, hogy mennire drága a szolgáltatás, teljesen egyénfüggő, ha valaki keres úgy, hogy simán belefér neki a büdzsébe és ha lelkes nyilván ki fogja pengetni az összeget, bár ilyen amatör szinten mint ahol mi vagyunk, nem igazán értem, hogy miért lenne ennyire fontos a PB-k hajkurászása. Mi van akkor, ha most egy 4 órás maratont futó ember feledzi magát 2:50-es maratonistává? Azon kívül, hogy megnő a respectje a szűkebb online futóközösségben, nyer még valamit? Nagyon-nagyon kevesen vannak ma Magyarországon, akik minimális anyagiakat is fognak profitálni a futásaikból, Gergőék szolgáltatásainak nagy részét olyanok fogják fizetni, akik életük végéig az amatör szinten maradnak. Amivel nincsen semmi gond, szerintem sokkal jobb erre költeni a pénzt mint elszórakozni vagy más értelmetlenségekre elverni. De én ha már ennyire motivált lennék, hogy hajlandó lennék havonta sok ezer forintot áldozni gyakorlatilag online edzéstervekért, akkor már sokkal inkább azt választanám, amit már amúgy is sok éve csinálok: rendszeresen olvasnék könyveket a témában, online cikkeket és videókat néznék, próbálnám magam megérteni a test(em) működését és aszerint alakítanom az edzéseimet. Persze ha valaki frissen áll bele a sportba ehhez még több idő és türelem kell, meg egy olyan edzővel, akivel folyamatosan lehet konzultálni (a Fuss Te Is-es csomagokban annyira nem is folyamatos a konzultáció) biztos, hogy hatékonyabban is lehet fejlődni, de itt megint felvetődik a kérdés: nem mindegy, hogy saját felkészítéssel 1:39-es félmaratont tudok, vagy pedig fizetős edzéstervvel 1:29-est?
Edző segítségét sokkal fontosabbnak érzem az úszásnál, mert az 90%-ban a technikáról szól, ezért ott szerintem ez az online módszer abszolút nem tud működni, látnia kell a hibáimat és aszerint javasolnia gyakorlatokat amikkel tudom azokat javítani, ezért is szoktam időnként ellenőríztetni szakemberrel az úszótechnikámat, aztán az egyéni edzéseimen azok javítására próbálok koncentrálni. De ez meg pár havonta csak néhány ezer forintba kerül és úgy érzem több egyénre szóló segítséget kapok mint egy nagyságrendekkel több pénzbe kerülő akármilyen online edzésmódszerrel.

regulat · http://withoutacatharsis.blog.hu/ 2018.01.10. 09:49:29

@Kilfish: Most kicsit meglepődtem az elején, már azon, hogy Gergő megint most hozza fel magát. Én sem követem rég óta.

A többivel egyetértek. :)

téglánakgyors · http://nemmaratonman.blog.hu 2018.01.10. 10:12:26

@Kilfish: Az árakat most nem nézve én pont ezért tartom fantasztikusnak ebben a nagyon házhoz jövő formában a Fuss Te is edzésterveket, mert kb 100%-ra tudom, hogy be fog válni, hozza az eredményeket. Ismerem az arcokat a terv mögött, tudom, hogy ők mit tudnak, és van jó pár ismert ember, akiknél objektíve is meg lehet állapítani, hogy mennyit fejlődtek az alkalmazott módszerrel.

Nem kell neten keresni, beleásni magam a témába, könyveket olvasnom, és eligazodnom a millió párhuzamos és gyakran egymásnak ellentmondó elmélet között, nem kell időt feccölnöm a bizonytalanságba. - Gondolom te ebben, pont, hogy a kedvedet leled, de nekem nem okoz ez a fajta kutatás örömet, csak frusztrációt.

Azt pedig szintén egyéni kérdéskör, hogy valaki 10 perceket, PB-ket hajkurász-e, és, hogy erre mennyit hajlandó áldozni - pont úgy, ahogy az életszínvonala is az. Megkockáztatom, hogy a legtöbbünknek fontos a fejlődés, hiszen egyfajta célt jelent ez, erről pedig már beszéltünk itt a blogon.

Jelzem, megnéztem az úszásaidat, és rettenes sokkot okozott a tempó, csapásszám, minden, írtam is az egyikhez kommentbe, hogy kb azonnal fel kell hívnom a kiszemelt edzőt :)

Hobbim a melóm című tanulmányban különben Csanyát lenne érdemes Gergő mellé tenni. Ő tipikusan az, aki hangoztatja is, hogy "az a munkám, amit a szabadidőmben is csinálok." Csanyáról sokkal kevésbé tudom, hogy pontosan miből él, csak a versenyszervezés meg a terepfutás.hu van meg. Azt viszont pontosan látom, hogy állandóan a magyarországi középhegységekben rohangál és fantasztikus formában van.

regulat · http://withoutacatharsis.blog.hu/ 2018.01.10. 10:47:30

@Kilfish: Nem lettem okosabb. Szóval akkor most mi lesz? Volt itt már tervben triathlon, ultra, terepfutás, terepultra... stb. Most azt sem tudtam meg, hogy mi a terv.

Kilfish · http://www.kilfish.com 2018.01.10. 10:59:51

@téglánakgyors: Gergőnél is biztos össze fog állni, hogy az új munkája mellett maradjon idő a saját edzéseire. A szolgáltatás valamilyen szintű hatékonyságát nem vonom kétségbe, főleg az újoncoknál, meg azoknál az embereknél, akiknek kell érezniük valamiféle külső kényszert, figyelő szemet is a hátukon ahhoz, hogy megcsinálják a keményebb edzéseket is. Igazából nekem is csak az árak tűnnek borsosnak a kínált szolgáltatáshoz képest még úgy is, hogy én az átlaghoz képest sztem kevésbé sajnálom a pénzem a sportolásra költeni, de ahogy már említettétek, a piac majd megmutatja, hogy el fog-e tartani egy ilyen vállalkozást, vagy nem. És ha igen, akkor hajrá nekik!
Csanyát csak amiatt sajnálom, hogy a versenyei alatt annyi dolga van, hogy nem tud elindulni azokon :)

Kilfish · http://www.kilfish.com 2018.01.10. 11:05:18

@regulat: gondolom első lépésként vissza szeretné szerezni a korábbi jó formáját. Lelkesen bejelentett Iron Manjére nagyon kíváncsi lettem volna, leginkább arra, hogy úszásban hová sikerül felhoznia magát, aztán hamar kikoptak a beszámolók a felkészülésről, és a verseny után az eredménylistában sem szerepelt a neve. Rákérdeztem nála Facebookon egy kommentben, de nem kaptam semmilyen választ.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2018.01.10. 13:39:34

@videkiman: szereintem sem lehúzás, ha vkinek ez az életcélja, ezt akarja melózni akkor hajrá, nicns ezzel semmi baj. :)

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2018.01.10. 13:41:28

@Kilfish: pont azt beszéltük múltkor vkivel, hogy egy 2:50-es maraton igazából még mindig tök szar maratonnak számít, ha az elithez mérjük, szal teljesen fölösleges sérülésveszélyes, családott szétziláló erőfeszítéseket beletenni abba, hogy 3 óra alá menjen vki, hiszen az csak egy szám.

Kilfish · http://www.kilfish.com 2018.01.10. 14:29:49

@rrroka: Igen, ezek valóban csak számok. Persze a legtöbbünk arra gondol, hogy mekkora királyság lenne a jelenlegi képességénél 5-10-30-60 perccel jobb eredményeket elérni adott távokon, és ha ez sikerül, akkor az legtöbbször valóban jó érzés a teljesítéskor, de utána mi van? Futottam régen 1:26-os félmaratont, de nem éreztem egyáltalán elégedettebnek vagy jobb futónak magamat mint mostanában ha sikerül az 1:40-et megközelítenem. Az természetesen jó, meg kell is ha van motívációnk, verseny célidőnk ami felé szisztematikusan tudunk edzeni, és ennek elérésére teljesen jó kezdeményezés ez a Fuss Te Is Akadémia, a részletkérdés valóban csak az, hogy ez kinek mennyi pénzt ér meg.

alehunter 2018.01.20. 00:19:14

szinte szégyenlek is én ehhez hozzászólni, hiszen valószínűleg nekem van itt a legkevesebb tapasztalatom a futás terén, ugyanakkor mégis: azt gondolom, hogy az, aki a legjobban ismer engem, az erőnlétemet, céljaimat, motivációmat, tudásomat és akaratomat, az én magam vagyok. ezek alapján tényleg felmerül bennem a kérdés: hogyan tudna bárki néhány edzésem mért adatainak áttekintése alapján pontosabb képet alkotni rólam, mint én magam (pláne úgy, hogy a mért adatok alapján még ezekről a futásokról sem tud mindent- én hogy éreztem ezeket, hogy mentek ezek a lábaimnak, hogy bírtam őket szuflával)?
szóval mindamellett ,hogy tényleg komoly kérdés, hogy miért érné meg az én szintemen egy cipő árát, hogy faragjak 1-2%-ot (ami még mindíg csak néhány perc az én nem túl fényes szintemen egy félmaratonon is!) a teljesítményemen, számomra az is kérdés, hogy egyáltalán tudnék-e faragni azon a pénz beleölése után.
ez a gergő meg...hát nem tudom...szóval mi igazán benne a csoda? mert amit én most látok belőle az csak annyi, hogy valaki meg akar élni abból, hogy meglehetősen arrogánsan osztja az észt másoknak eljátszva a hozzáértőt egy olyan területen, amiben igazán sosem lépett túl az amatőr szinten. én is állati kövér voltam még fél éve is és veszett túlsúlyos vagyok még most is - és ezzel a túlsúllyal, meg 9 hónap 'edzésrutinnal' (hogy ez mekkora túlzás így leírva :-) ) is el tudtam érni egy 1:43 körüli félmaratont sárban, jégen, minden szarral terhelten a zúzmara félmaratonon, aztán mégse érzem úgy, hogy ez feljogosítana arra, hogy megmondjam másoknak, hogy csinálják. különösen nem bármi anyagi juttatásért...

alehunter 2018.01.20. 00:24:58

amit meg elfelejtettem így az első beleugatásom elött: téglánakgyors, komolyan rajongója vagyok a blogodnak! gratulálok hozzá! nem csak a teljesítményhez, ami a futásaidban nyugszik, hanem a blog irodalmi értékéhez is! könyv nem szórakoztatott így az elmúlt egy évben, mint a bejegyzéseid! szóval remélem, minél több időd lesz újabb és újabb írásokra és köszönet érte! :-)

téglánakgyors · http://nemmaratonman.blog.hu 2018.01.20. 07:37:06

@alehunter: Jaj, hát a második kommentre semmi szükség nem volt, én ezzel a névvel, meg profilképpel már az első pillanatban a szívembe zártalak :)

De köszönöm :)

Akarat, motiváció, cél, tudás, meg még ezer másik dolgot tényleg csak te tudhatsz magadról. Amiben egy edző és most egészen konkrétan Olivér tudhat rólad, azok nem ezek a dolgok, sőt egy edző feltételezi rólad, hogy ezek rendben vannak, ki vannak maxolva, különben ott se lennél előtte. Amit ő tud, az az, hogy mihez kezdjen a futásaidat jelző számokkal. Én véletlenül sem kicsinyíteném az érdemeit. Sok év van ebben, tanulás, tapasztalat, a hozott eredményekről nem is beszélve.

Gergőt idevéve, mindezeket ő is beleteszi. Tanul, tapasztalat, beáldoz, vállal. A stílusról most nem beszélve, szerintem rendben van annyira a önértékelést tekintve, hogy a saját hitelességi korlátain belül marad.
Ugyanakkor én hiszek annyira amúgy a tudományban, hogy azt mondjam egy edző a saját magánál tehetségesebb emberekkel is foglalkozhat. Nem kell neki még csak két és fél órás maratont se futnia ahhoz, hogy valakit fel tudjon készíteni erre a szintre. Legaktuálisabb példaként: Shane is csak egy huszadrangú úszó volt az elitet tekintve, nem is ő úszta, nyerte rommá magát, de odatette magát annyira, hogy szétégeti magát is, és minden(ki) mást is maga körül.

Én újra csak abban maradnék, hogy kinek mit ér meg az, hogy céljait elérje, sőt, egyáltalán az, hogy mik a céljai, azt szintén csak saját maga tudhatja.

Az egynegyvenháromhúszas (csak, hogy pontosítsunk :) ) félmaratont tényleg 9 hónap után érted el, OMFG??? Nem voltál előtte véletlenül vízilabdás, vagy tékvandós, vagy sziklamászó gyerekkorodban?

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2018.01.20. 15:06:39

@téglánakgyors: nem jó a párhuzam, a profi edző, naná, hogy nem tudja hozni a profi eredményeket. de én is úgy gondolom, hogy amatőr edzőnek fel kell tudnia mutatnia más amatőröknek olyan eredményeket, amire fel tudnak nézni, amik megalapozzák a bizalmat. A nagyon kezdőknek így Gergő nagyon jó támpont, mert tényleg tudja mit-hogyan kell, de egy három órás maraton, vagy ultratrail távokat célul kitűzőnek nem hiszem, hogy megfelelne edzőként, de úgy tudom ő ezt nem is állítja magáról, nem véletlenül van benne a bizniszben Olipapa, ez a kategória már az ő reszortja (gondolom).

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2018.01.20. 15:10:36

@alehunter: Gegő nagyon kitartó és céltudatos, valamint jól tud motiválni kezdőket, ez benne a csoda. Hisznek, bíznak benne, szerintem megérdemelten. Mindemellett szerintem ha csak az eredményeket nézzük, az kevés lenne az edzőséghez, 3:30 maraton, dupla élmény, ironman, nem elérhetetlen dolgok a szorgalmasabb sportolóknak, de egy kezdőnek pont olyan távoli csoda, mint nekünk egy spartathlon, vagy 2:30-as maraton.
ja és nem erőlteti rá senkire. nagyon húzós, rámenős marketinget nyomnak, de ugye ez egy piaci dolog, ha van aki fizet érte, akkor van létjogosultsága. azt viszont már halllottam, hogy a nem elégedett résztvevők véleményét nagyon rejtegetik, moderálják, ez is az összkép része.

téglánakgyors · http://nemmaratonman.blog.hu 2018.01.20. 16:36:21

@rrroka: Amatőr-profi edző: hmmmm, nem akartam ezzel egyetérteni, de gondolkoztam rajta egy ideig, és rájöttem, hogy szart nem tudok erről. Három "amatőr" edzőt nem ismerek összesen, pont erre akartam kitérni a poszt végén is, hogy vajon lesz-e bármiféle válasz erre a fene nagy Fussteis-féle nyilvánosságra, marketingre.

A hitelességgel ezt akartam mondani igen, nekem teljesen egyértelmű és éles a választóvonal, hogy honnan lép Olivér a képbe az edzésterveknél.

Ahogy most átolvastam az új honlapot, a Gyakori kérdések-rész meglehetősen részletes lett, azért észrevehető, hogy voltak elégedetlenek, kurdarcok: "Az általad kitűzött célt garantálni nem tudjuk." De éles, negatív kommenttel még én sem találkoztam Facebookon.

alehunter 2018.01.20. 23:53:44

@rrroka: @téglánakgyors:
valószínűleg igaz lehet ez az amatőr/profi edző felosztás. valóban, aki edzőnek tanult, az nyilván nem kell, hogy letegyen maga semmit az asztalra, hiszen neki ez szakmája, viszont aki sosem tanult edzőnek, azzal valószínűleg más a helyzet. nem ismertem se Gergőt igazán, se Olivért (sőt, őzinte leszek: Csanyát se ;-) ), szóval elfogadom, amit írtok. és minden bizonnyal sokat tud segíteni egy edző bárkinek, ha Vele foglalkozik - itt viszont úgy érzem nem egészen erről van szó. valamiféle sablonokat huzigálunk emberek tömegeire, ami nyilván azok egy jelentős részére illeni fog, de biztosan nem mindenkire. és itt jönne egy edző igazi szerepe:ha valami nem működik, akkor próbálkozik mással, hiszen többféle módszerhez is ért, többféle utat tanult alkalmazni - na ez itt nincsen. itt vannak a pulzuszónák, azt' ennyi. és erről gondolom, hogy a jópár évtized alatt ennél én jobban kiismertem magam és jobban látom, hogy mi működik és mi nem - de egyébként ez se biztos, csak szeretném ezt hinni ;-)

alehunter 2018.01.21. 00:07:49

@téglánakgyors:
hát igen, a sörök a legfontosabb hobbim - és mostanság kicsit féltékeny is a futásra...nem is annyira a konkrétan futással töltött idő miatt, hanem inkább amiatt, hogy még a futás után is azzal telnek az esték, hogy holmi futási statisztikákat, meg blogokat böngészek ahelyett, hogy sörös webshopokban válogatnám a mennyei nedűket :-)
az egynegyvenháromhúszról meg: hát, én azzal az egynegyvenhárom körüli megjelöléssel próbáltam kicsit homályban maradni, megbújni olyan 3-4 név között, bár olyan rejtélyes nyilván nem tudtam volna maradni így se :-)))
egyébként nem voltam se vizilabdázó, se sziklamászó, a tékvandóról már nem is beszélve. viszont nyilván hazudnék, ha azt mondanám, hogy sosem mozogtam semmit. tizenévesen, meg még az egyetem első felében is ment az úszás, meg a biciklizés is egészen erőltetett menetben. illetve akkor futottam is rendszeresen, bár leginkább csak 1-2 margitszigetkört a hétvégi úszás előtt, kivételes raritásként hármat.
aztán meg hossszú szünet és legutóbb a múlt április előtt 12 évvel volt az utolsó rövid fellángolás. azt követően már csak olyan 5-6 év súlyzózás (ez mondjuk meggyőződésem, hogy inkább árt az erőnléti sportoknak, mint használ, viszont akkor szerettem), majd 5 év teljes szünet.
viszont annyira csak nem kopott ki minden, mert ment az 5 km elsőre is már, bár elég belepusztulósan, és elég gyorsan épültek vissza a dolgok. szóval valószínűleg számít az, ha valaki a tizenéves korát biciklinyeregben, meg medencében töltötte, mégha azóta el is szaladtak a súlyos évek, meg már évtizedek.
egyébként ez az 1:43:20 engem is meglepett, mert ez előtt csak egy szeptemberi kis versenyen, aszfalton futott 1:51:00-ám volt és erre én se számítottam. azóta ez a félmaraton dolog nagyon nem volt a fókuszban, inkább valamivel hosszabbakkal szórakoztattam/szórakoztatom magam.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2018.01.22. 08:33:49

én versenyeztem néhány évet, nem emlékszem olyan edzőre, akinek akkor ne lett volna szintén versenyzői múltja, még ha nem is országos bajnokokról és olimpikonokról volt szó. versenysportot edzeni szerintem versenyzői múlttal hiteles, ametőröket komolyabb amatőr eredményekkel. amatőr edzőnek még meg kell értenie, hogy nem versenyzőket edz, hanem kb 30-40 körüli többgyermekes szülőket, olyanokat akiknek nem a sport az első szempont, hanem család, és aztán majd a futás. olyan terheket róni egy amatőrre, hagyni, hogy olyan célokat tűzzön ki, amik a család rovására mennek, hiba.

videkiman 2018.01.22. 09:28:46

@rrroka: Ez egy tök jó komment. ;) Annyit még megjegyeznék, hogy a család-futás párhuzamból kifelejtetted a melót, szóval szóval legjobb esetben csak a 3. lehet a prioritási sorrendben a sport.
Én friss (4 hónapos) apukaként tapasztalom, hogy mennyi nem egyszerű ezt a hármat összehozni. Persze össze lehet csak az már lemondással jár (pl.: felkelsz hajnali 5kor, hogy futni mehess.) Idővel gondolom azért javulni fog a helyzet. :)

Még az edzős témához annyit, hogy a Winkler Robi valamilyen (hobbi)futós írásában olvastam valahol egy rohadt jó sort, amiben azt írja, hogy "semmi kedvem eljátszani az élsportolót". Ezzel tökre egyetértek. Persze még mindig jobb kicsit túltolni a dolgot, mint nem sportolni semmit. (amúgy csak nekem tűnik úgy, hogy mintha ezen a télen a korábbiaknál jóval többen szaladgálnának odakinn?)

videkiman 2018.01.22. 09:37:26

@alehunter: pont ezek a sablonok miatt érzem lehúzásnak ezeket a távedzéseket. A pulzus és tempóadatok önmagukban nem adják vissza az érzetet, ill. a körülményeket (időjárás vagy éppen egy húzosabb nap a melóban).

Az 5000 ft-os edzésterv, amiről volt korábban szó a blogon még talán belefér (hisz mégis megbízható forrásból jön, nem csak úgy az internetről), de ez a havi 15 azér elég durva szerintem. Persze kereslet/kínálat, van aki megveszi a 19e Ft-os asics futópulcsit, ami ugyanolyan, mint a 3-4 ezres lidl-s (az utóbbi egyébként én voltam, csak az akció, ajándékkupon meg törzsvásárló kártya miatt a végén 2 ezer Ft-ot gomboltam le a pénztárnál. :P)

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2018.01.22. 10:19:57

@videkiman: azért hagytam ki a melót, mert szerintem az család és az élet szórakoztató oldalai után kell jönnie, max 3. helyen. fontos hogy legyen miből megélnünk, de egyetlen életünkben nem a munka kell legyen a prioritás, nem azért vagyunk ezen a világon. _szerintem_

videkiman 2018.01.22. 10:37:28

@rrroka: van, aki szereti a munkáját, mondjuk én sem találkoztam még sok ilyen emberrel magamat is beleértve. :) Viszont mikor a szabadidőd beosztását próbálod priorizálni, akkor a meló - mivel abból az esetek többségében nem tudsz lecsippenteni - eléggé befolyásolja, hogy mennyi időd lesz az egyikre ill. másikra.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2018.01.23. 06:09:05

@videkiman: én szeretem amit csinálok, de ettől függetlenül nem pozicionálom előre, az csak munka. nagyon rossz dolognak tartom, hogy legtöbbször a munkában eltöltött idő miatt kompromisszumokra vagyunk kénytelenek a többi tevékenységünkben, ez egy rossz trend.

videkiman 2018.01.23. 08:31:48

@rrroka: Márpedig amíg nem sját magamat foglalkoztatom, addig nem én mondom meg, hogy mennyi időt töltök a munkában... mintha kicsi elkanyarodtunk volna az eredeti témától. :)

Kilfish · http://www.kilfish.com 2018.01.23. 09:25:26

@videkiman: Ha saját magadat foglalkoztatod, akkor vagy a megrendelőid, vagy a piac mondják meg mennyi időt töltesz a munkával ha meg is akarsz élni belőle, de pont te a legkevésbé. Az szerintem gyakorlatilag urban legend, hogy a vállalkozó a maga ura, maximum annak szereti láttatni magát.

videkiman 2018.01.23. 15:37:19

@Kilfish: Nem arra gondoltam, hogy kevesebbet kéne dolgozni, hanem hogy feltételezem jobban be lehet osztani, hogy mikor és mennyit dolgozik az ember, ha nem vállalja túl magát.
Alkalmazotti státuszban a rugalmas munkaidő általában azt jelenti, hogy 8 órát mindenképp legyél benn, aztán ha kicsit húzósabb időszak van akkor többet. Pl. nekem most van időm arra munkaközben, hogy mindenféle blogokat olvassak és kommentelgessek, de ha én lennék a főnököm/munkáltatóm, akkor mondanám, hogy menj haza a 'csába és foglalkozz a családoddal vagy menjél el futni.

Ha abból indulunk ki, hogy mindkét esetben van heti 40 órára elegendő munka, akkor szerintem kevés "rendes munkahelyen" tudod azt megtenni, hogy ma csak 5-6 órát nyomom, holnap meg 10-11et. Saját vállalkozás esetén azért gondolom ez simán megoldható, aztán lehet tévedek.

téglánakgyors · http://nemmaratonman.blog.hu 2018.01.23. 16:34:57

@videkiman: Az egotripes, blogolós énem mondja azt neked borzasztó őszintén, hogy messze akkor vagyok a legboldogabb, amikor elkezd kialakulni a poszt alatt egy tőlem független beszélgetés. Az szinte már jelent valamit, szóval hadd kanyarodjon :)

@rrroka: @videkiman: A trend az rossz, az elmúlt években volt olyan, hogy éreztem azt, hogy valahol már esetemben is elvárás, hogy maradjak bent nyolc órán túl - ami néha persze oké, de ne legyen kimondatlan kívánalom az, hogy amennyiben előléptetést szeretnél, akkor tízórákat tegyél le az asztalra.

A jelenlegi helyemen nyoma sincs ennek, de egyrészt ez az első munkahelyem, amit szeretek, másrészt megismertem magam annyira, hogy ne fölfelé akarjak nyomulni.

Ezzel a melóhellyel nem csak ez változott meg, hanem az is, hogy el tudok menni egy órára futni ebédszünetben, meg tudom ezt tenni, akkor is, ha otthonról dolgozom.
Ugyanakkor valahol tényleg lehetne még ezen dolgozni, mert elképesztő üresjáratok vannak nálunk is, de azok alapján amiket eddig láttam, én már ezért a rugalmasságért is hálás vagyok.

@Kilfish: @videkiman: hogy a vállalkozó mennyire nem a maga ura talán pont Gergő példája mutatja meg a legjobban. Tud futni padon napközben, kitalál minden szart, de a végeredményen még ezek sem segítettek.
Azoknál a vállalkozóknál, akiket működni láttam, én eddig kivétel nélkül azt tapasztaltam, hogy minimum ugyanannyit megvontak a magánéletükből a munka javára, mint a multis topmanagerek.

Nem akkor mennek futni, amikor akarnak, és főleg pont annyira nem tudnak előre tervezni 5-6 órás munkanapot, mint ahogy a másik banda sem :)

Kilfish · http://www.kilfish.com 2018.01.23. 16:44:30

@videkiman: Én alapjában alkalmazottként szeretek dolgozni, de dolgoztam pár éven keresztül vállalkozóként otthonról is, így ismerem azt is, hogy milyen ha alkalmi megrendelőknek, illetve folyamatosan egy megrendelő alá dolgozol. Alapjába véve az a tapasztalatom, hogy ha meló van, akkor igyekezni kell vele, a kötetlen munkaidő az éjszakába nyúló munkát is jelenti, ráadásul kell önfegyelem is hozzá, hogy reggel időben kelj, szerintem sokan hajlamosak szétcsúszni ilyenkor. Aztán persze van olyan, hogy épp ügyfélnél pattog a labda és vársz a visszajelzésére, vagy éppen kevesebb a megrendelés és így 8 óránál határozottan kevesebbre jön ki a napi munka órád, de ez ahogy írtam, nem a te döntésed, hanem így jön ki, ilyenkor azon aggódik az ember, hogy kevesebb is lesz a bevétel.
Feleségem a kezdetektől fogva a saját vállalkozását tolja, ő csak ritkán dolgozik megrendelésre - nagyon hamar elege lett belőle - nála a piac az, ami meghatározza, hogy mennyit kell dolgoznia. Látom nála, hogy vannak húzós időszakok, amikor ha én lennék a helyében semmi időm nem maradna hetekig a sportra.
Aztán ismeretségi körben a szakmáink miatt is látjuk másoknál milyen az szabadúszóként dolgozni, van persze néha jó oldala is, de én abszolút nem vágyom vissza ahhoz újra. Szerintem a legjobb az - nekem legalább is ez való - ha találsz egy olyan munkahelyet, ahol nagyjából azt csinálhatod amit szeretsz, normálisak a körülmények, a fizetés és a főnökök, így ez sokkal kiszámíthatóbb és biztosabb mint a szabadúszás. Látom, hogy sokan panaszkodnak, hogy ilyen munkahely nincs is, nekem valahogy eddig szerencsém volt, nem kellett sokáig olyan helyeken dolgoznom, amiket nem szerettem valami okból. Egy normális munkahely még van annyira rugalmas is, hogy simán megteheted, hogy ma csak 5-6 órát nyomod, aztán a hét többi napján meg ledolgozod a hiányzó 2-3 órát, legalább is ha a munkádnál inkább a kreatívitás, a feladat elvégzése a fontos és mondjuk nem napi meghatározott időben kell pl. a kassza mögött ülnöd.

Kilfish · http://www.kilfish.com 2018.01.23. 16:48:27

@téglánakgyors: hehe, mialatt írtam a kommentet azalatt küldted a tiédet, úgyhogy csak utólag olvastam, de úgy látom, pontosan te is azt tapasztaltad a szabadúszásról meg még a normális munkahelyes alkalmazotti viszonyról mint amit én :)

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2018.01.23. 18:51:26

@videkiman: a saját magad foglalkoztatása esetén minden munkával töltött óra pénzt termel neked. ez azért elég nyomós érv, amikor kiszámolod, hogy hm, ha elmegyek futni 3 órát + minden egyéb vele járó, VAGY nyomom a melót órabérben, akkor mennyit is keresek...? mennyibe "kerül" a futás...? szóval olyankor az idő tényleg pénz, a meló legtöbbszörs nem fogy el, bármennyit lehet dolgozni.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2018.01.23. 18:53:24

@téglánakgyors: egyszer már élőben kéne ezt a beszélgetést megtennie a közösségnek, nem? egy jó közös futás után kaja + sörök hajnalig... :D

téglánakgyors · http://nemmaratonman.blog.hu 2018.01.24. 10:23:03

@rrroka: 5000 like és megcsinálom! Ja, még FB oldalam sincs. Affene.

Lehet, hogy majd elkap egy extrovertált hőhullám és átdelegálom ezt a feladatot neked :)

Kilfish · http://www.kilfish.com 2018.01.24. 11:52:28

@rrroka: Egy random versenyen közös futás a táv random szakaszán? :) Pl UTH-n? Jól látom, neked Szent László Trail lesz?

mgergoo · http://dagadtkocsog.blog.hu/ 2018.01.25. 11:13:18

@Kilfish: Boccs, hogy nem válaszoltam, nem volt szándékos. Még a 2016-os Sparon beleszaladtam a talpsérülésbe, több, mint fél év maradt ki, hiába bringáztam és úsztam, annyira elment a futásom, hogy nem láttam értelmét rajthoz állni.

mgergoo · http://dagadtkocsog.blog.hu/ 2018.01.25. 11:18:40

@rrroka: Egyetlen egy embert tiltottunk le, mert minősíthetetlen hangnemben kommentel rólunk folyamatosan. Az esetét az indította, hogy a tavalyi Spar program után kértünk az fb-n véleményeket a verseny után, a többség köszönte a munkát és elégedett volt, amire ő odaírta, hogy nem úgy sikerült, ahogy szerette volna, erre Olivér odaírta neki, hogy rengeteg piros edzése volt és alapvetően akkor várhat fejlődést, ha csinálja az edzéseinket. Na akkor az emberben sajnos eltört valami, hivatalos panaszt tett, elkezdte bogarászni az ÁSZF-et, belekötött minden mondatunkba, mindezt alpári stílusban és mindenhol. Ezért tiltottuk le, panaszaira választolunk, bár akkor kicsit megadaktunk, amikor - mindennek ellent mondva - jelntkezett az akkor következi programunkra, a Téli alapozóra. Semmilyen más rejtegetésről nem tudok, ha bárki tud, akkor mutassa :-)

mgergoo · http://dagadtkocsog.blog.hu/ 2018.01.25. 11:22:08

@téglánakgyors: ha megnézitek az edzéstervezéseknél és versenyfelkészítőknél, akkor láthatjátok, hogy a 3-5-7-10-21 kilométeres távok kezdő csoportjai vannak nálam, senki más. Egyéni edzéstervezésben van egy rakat nálam sokkal-sokkal jobb futóm, akik működnek és fejlődnek, ennek ellenére sohasem fogom magam haladó futók edzőjeként artikulálni. Én a kezdő, nullkilométeres futóknak vagyok hiteles elsősorban, a haladókra ott van Oli és ott vannak a többiek.

téglánakgyors · http://nemmaratonman.blog.hu 2018.01.25. 12:06:07

@mgergoo: Szia! :) Nagyon-nagyon örülök, hogy itt vagy, és még inkább, hogy kommentelsz is! Igen, ezt én is így láttam, számomra tiszta és éles a választóvonal, hogy meddig vagy te és hol kezdődik el Olivér.

Lenne viszont két kérdésem, amiért tulajdonképpen a poszt is született:

A tavalyi év ezek szerint egy próbaüzem volt a csomagot venni adott pénzért koncepcióval - ha jól látom. Bevallom, nekem ez tökéletes felállás volt, és nagyon készültem, hogy tavaszra is lesz 5000 Ft-ért egy újabb edzéstervem. Amikor viszont megértettem, hogy idén már 15000 Ftba kerülne egy 16 hetes edzésterv, megállt a kezem az egér felett.
Úgy látjátok, hogy elfér ez az emelés, ez a havidíjas koncepció a piacon?

A másik kérdésem: írjátok, hogy ha körbenézünk edző témakörben, akkor nagyjából ilyen és ilyen intervallumban mozognak a díjak. Nem várom, hogy más edzőket promótálj, de én maximum két nevet tudnék felsorolni. Lehet, hogy én néztem körbe rosszul. Akárhogy is: most, hogy ilyen szinten kiléptetek a fénybe, mit gondolsz, lesznek más edzők is, akik követnek majd benneteket és lesz nyilvános oldaluk, árakkal, edzéstervekkel, csomagokkal? Vártok, láttok-e bármi reakciót más futóedzőktől?

mgergoo · http://dagadtkocsog.blog.hu/ 2018.01.25. 12:55:35

@téglánakgyors:
A tavalyi év egy próbaüzem volt, egy ötlet és gyors megvalósítás egy olyan weboldalon, ami nem arra való, de arra jó volt, hogy csomó dolgot tanuljunk és felmérjük, hogy van-e arra igény, amit tudunk nyújtani a futóknak. Idén már sokkal profibban egy külön csak erre delegált weboldallal tudjuk folytatni az akadémiát, ennek nagy része technológiai és marketing váltás, a szakmai munkánkra a többésgnek tavaly sem volt panasza (minden program után monitorozzuk az elégedettséget).

Árak. Nagyon nehéz egy olyan szolgáltatást beárazni, amiben te vagy az első. Vannak külföldi példák rá lehet nézni a TrainingPeaks egyéni edzétervezéses áraira is (www.trainingpeaks.com/coach-match.html) 119-299$ /hó, Akadémiához hasonló szolgáltatás külföldön sem nagyon van, McMillanRunning Club 25 dollár/hó és nem nyújt annyit, mint amit mi nyújtunk.

Azt láttuk tavaly, hogy sokan meglepődtek az árainkon, hogy mennyire alacsony. Nem egy félreértés volt ebből, hogy sokan azt hitték, hogy havonta kell fizetni annyit, mint amennyit kértünk az egész 12-16 hetes tervért. A másik, tudom csúnyán hangzik, de ha túl nagyra nyítjuk a merítést, akkor pont azért nem fogunk tudni megfelelő szolgálatatást nyújtani, mert belefulladunk. Bármennyire úgy aposztrofálják itt páran a kommentben, hogy egy internetes edzésterv, minden kérdésre válaszolunk, akár technikai, akár szakmai kérdésben is, ez utóbbira ketten
vagyunk Olivérrel.

Az egyéni edzéstervezés drága, nálam is, máshol is. A blogomon egyébként mindig is kinn voltak az áraim 2017. január elsejei indulása óta, ezek az árak ott is megtalálhatóak voltak, tehát én transzparens voltam eddig is, ezt az átláthatóságot és az árakat vittük át az Akadémiára, ezek az én egyéni áraim, más kérdés, hogy nálam sem nagyon sok szabad hely van még. Olivér már évek óta nem fogad új tanítványt, ő nyilván magasabbra teszi a lécet, aki vele akar dolgozni, annak meg kell fizetnie, hogy (szerintem) a világ egyik legjobb állóképességi szakemberével dolgozik, még akkor is, ha csak rajtam keresztül.

Az, hogy az Akadémia ármeghatározó tényező lenne a piacon azt nem gondolom, három hete indultunk, nem hiszem, hogy most edzők tömkellege emel árat, azért mert mi ennyiért dolgozunk. Mi ketten vagyunk és rövidesen kitesszük a megtelt táblát az egyéni edzésvezetés menüpontnál és a piacnak ezután is szüksége lesz edzőkre.

Remélem mindenre válaszoltam, szóljatok ha nem :-)

mgergoo · http://dagadtkocsog.blog.hu/ 2018.01.25. 13:57:08

Kieg: Az árakról még annyi jutott eszembe, hogy végsősoron úgyis a piac mér majd meg minket. Három hét alatt még erre okosat nem tudunk mondani, folyamatosan lehet majd kedvezményes hónapokat kapni, de nagyon sokat agyaltunk rajta és én most azért érzem azt, hogy kb. jól találtuk el, mert a korábbi futóink többsége tovább jött ezeken az árakon, illetve nem nagyon láttam sehol erre panaszkodó kommentet, illetve egy ilyen kommentre egy futónk írta oda, hogy egy angolóra ára Budapesten.

Kilfish · http://www.kilfish.com 2018.01.25. 15:06:18

@mgergoo: Szia, én is örülök, hogy itt vagy és lereagálod a kommentjeinket, én is szeretnék kérdezni tőled:
A honlapotok ismertetője szerint érteni vélem, hogy mitől tartjátok többnek a ti szolgáltatásotokat mint egy sima online letölthető edzésterv, gondolom a kapott edzés adatokból - leginkább a pulzusgörbékből - kikalkuláljátok a delikvens pulzus zónáit, és eszerint írjátok meg a személyére szabott edzéstervet. Evvel a módszerrel viszont az aggályom a következő: Ugyebár ha valaki a nulláról elkezd futni és szisztematikusan edz, előszőr a tüdeje, szíve, érrendszere szokik legkönnyebben hozzá a terheléshez, utána az inak, izmok, ínszallagok és legkésőbb csak a csontozat és az izületek. Ha valaki lelkiismeretesen csinálja az edzésterveteket, és a pulzusgörbéi alapján látjátok a fejlődést egyre nehezebb feladatokat tudtok neki adni. Viszont mi van akkor, ha a szervezetének a többi része még nem érett meg erre és jön a sérülés? Nyilván beleszámítjátok ezt is az edzéstervbe és csak nagyon fokozatos terheléssel írjátok meg, de azt, hogy valójában hogyan fut az az ember, nem látjátok. Elég csak kimenni a Margit-szigetre és egy csomó trappoló, sarokra lépő, erőltetett menetben gyaloglónak kinéző futóval lehet találkozni, akik ha abban a stílusban folytatják évek után (lehet hogy csak soká és csak 10 év után) erősen valószínű, hogy komolyabb futósérüléseik lesznek. Szerintem az volna a célszerű, ha valaki amikor kezdőként belevág a futásba, pont akkor kéne helyretenni a technikai hibákat és a helyes technika felé terelni, nem akkor, amikor sok év után sérülten próbál újra tanulni futni. Evvel mit tudtok kezdeni - azon kívül, hogy ha szól hogy fáj valamilye pihenést írtok elő neki, esetleg elkülditek sportorvoshoz - egyszerűen csak nem foglalkoztok a futásnak evvel a részével bízva abban, hogy nincsenek erősebb futóstílusbeli hibái, aztán ha mégis komolyabban lesérül az ember, akkor úgy járt, jön majd helyette másik?

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2018.01.25. 16:20:14

@mgergoo: több DK team-es embertől hallottam a moderációról (volt DK-s persze), de nem tudok nem is keresek bizonyítékokat. ha itt nicns ilyen, akkor ne is kezdjétek el. :) az anyázós kommentek törlése persze jogos, bár van ahol csak a konkrét kifejezéseket törlik, maga atartalom megmarad.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2018.01.25. 16:25:04

@Kilfish: futóiskolára nem lehet rávenni az embereket, még ingyen sem szinte. nálunk van jobb időbben heti egy másfél órás, csinálják lelkesen, de nem ez az elsődleges céljuk, ez csak rávezetés, edukáció. fejlődni akarnak, számokat, időket, távokat, nem jobb futómozgást. egy ideális világban ez lenne az ideális, de ha visszagondolsz, biztos te sem a mozgás figyelésével kezdted, hanem az első komolyabb sérülésnél néztél utána h mi lehet az ok.

mgergoo · http://dagadtkocsog.blog.hu/ 2018.01.25. 21:29:10

@rrroka: ne hari ez nem volt szép, ezer éves DK pletykát hoztál be a Fuss Te is Akadémiáról szóló beszélgetésbe, mint egy arról szoló értesülés:" azt viszont már halllottam, hogy a nem elégedett résztvevők véleményét nagyon rejtegetik, moderálják, ez is az összkép része."

Az akadémiának semmi köze az egykori DK csoporthoz, 5 alatt van azoknak a futók száma akik velünk futnak és valaha DK tagok voltak. Az hogy a DK-ban mi hogy ment szívesen elmesélem bármikor, de mindig próbáltunk mindenkire tekintettel lenni, mindig etikusan és jól eljárni, moderálás nagyon kirívó és sokadik esetekben történtek ott is, persze elfogadom, hogy erre a sértett felek szeretnek másképp emlékezni. A BSI nagyköveti találkozókon lehet látni 30-50 fős csoportokat hasonló problémákkal, klikkekel, széthúzással, képzeld el 2000 fős csoportnál!

mgergoo · http://dagadtkocsog.blog.hu/ 2018.01.25. 21:31:17

@Kilfish: holnap írok, telefonon vagyok már csak és utálok ezen gépelni.

Kilfish · http://www.kilfish.com 2018.01.25. 21:41:42

@rrroka: Nekem mázlim volt, amikor kamaszkoromban atletizáltam azt mondák az edzőim, hogy szép a mozgásom, és valóban, utána jó 15 évig el is kerültek a sérülések. Aztán pár év kihagyás utáni újrakezdés után néhány évvel már belefutottam ebbe én is, biztos valamit változott is a futótechnikám, meg gondolom az évek alatt összegyűlt elhasználódás is benne volt ebben. És én is ekkor kezdtem figyelmet fordítani a technikára, alaposabban utánanéztem, hogy hogyan lehet elkerülni a sérüléseket. Így találtam rá egy chi running workshopra is, ahol a résztvevők nagyjából 80% azért volt ott, mert elegük volt a visszatérő sérülésekből. Szerintem ez általános jelenség a futóknál, nekem nincsen olyan futós ismerősőm aki még ne kűzdött volna sérülésekkel, futós blogokon is rendszeresen visszatérő téma. Teljesen elhiszem neked, hogy technikára pont leginkább a kezdő futóknak nincsen kedvük figyelni, energiát fordítani, hiszen "futni mindenki tud", de azért gondolom fontosnak, hogy ha valaki már pénzért edz embereket, akkor azért csekkolja is a futóstílusukat és figyelmeztesse a delikvenst, hogy ha ezt ő így folytatja, annak nagy eséllyel sérülés lesz a vége, hiába jönnek most még hónapról hónapra a PB-k és tud egyre többet problémamentesen futni.

mgergoo · http://dagadtkocsog.blog.hu/ 2018.01.26. 08:25:49

@Kilfish: Szóval alapvetően csak a ténybeli dolgokat szerettem volna itt pontosítani, nem akarok okoskodni, meg a véleményeitekkel vitatkozni. @téglánakgyors első posztját is láttam még nyáron, de nem kezdtem el okoskodni, meg megkeresni, meg megvesztegetni ingyen edzéstervvel, meg kitalálni az igazi nevét (én nem tudom boccs :-) és valamiféle külön bánásmódban részesíteni, amiatt, hogy teszteli az Akadémiát. Kiváncsi voltam, hogy hogyan lát minket, egy induló cég életében aranyat ér egy objektív nézőpont és tök fontosak az itteni vélemények, de véleményekkel vitatkozni szerintem nem jó írány.

Ez a futótechnika témakör szerintem már inkább ez a témakör. Én edzőként még az út elején járok, folyamatosan képzem magam, de vannak olyan területek, ahol még nincs olyan kialakult álláspontom, ami mellett teljes mell és váll szélességgel kiállnék. Simán lehet, hogy egy év múlva tök másképp fogalmaznék, mint most. A futótechnika és a felnőtt szabadidősportolókkal kapcsolatos futótechnika pont ilyen terület. Talán úgy 2010-2011 tájékán ment a futóblogon ez a ne érkezzünk sarokra, hanem próbáljunk meg külső talpélen gördülni futni témakör. Pont akkor volt egy kisebb diszkomfort érzésem a térdemmel és elmentem ortopéd szakorvoshoz, akit - ha már ott voltam - megkérdeztem, hogy kellene-e nekem tudatosan megpróbálnom ezt a gördüléses futást? A doki csak annyit válaszolt, hogy nagyon-nagyon örül annak, hogy születnek ilyen posztok, mert amíg ilyenek vannak, addig neki mindig lesz munkája... Felnött korban belenyúlni egy ember 30-40 éve megszokott biomechanikájába sokkal sérülésveszélyesebb, mint hagyni a francba az egészet. Én a DK korszakban sem nagyon emlékszem ebből adódó tömeges sérülésekre, amikből inkább sérülések voltak az abból adódótt, amikor a kezdő futó 100+ súllyal első évében akart félmaratont futni stb. Ez ellen a kapkodás és véleményem szerint veszélyes trend ellen a mai napig felemelem a hangom és egyéni edzéstervezésem során és az Akadémiával is olyan belépőfeltételeket teremtünk, ami fékezi és a szerintünk preventív úton tartja a futókat.

Szóval le zárhatnám itt is, de :-)

Stábbal dolgozunk velünk dolgozik Rajnay Kata gyógytornász és velem van Simon Máté, az anatómiailag (és más szempontból is) legfelkészültebb funkcionális edző, akivel valaha találkoztam. Ők mindketten úgy látják, hogy igenis vannak olyan súlyos esetek, amikor már az elején meg tudjuk állapítani a futóról, hogy olyan szintű izomzati problémái, egyensúlytalanságai vannak, amik miatt már az első időszakban sem javasoljuk neki a mozgást, amíg ezeket az problámákat nem orvosolja. Kata és Máté jelen pillanatban is dolgozik egy ilyen vizsgálati protokollon és amint ezzel megleszünk, úgy javasolni fogjuk kezdő futóinknak az ezen való részvételt.

De (megint egy:-) rrrokának ebben igaza van. Nekem is az a tapasztalatom, hogy a futók nagy része sajnos nem igényli ezt, sok sportolóm eljött Mátéhoz egy mozgásminta szűrésre, Máté a felmérés után a gyenge területekre javasolt nekik otthon végezhető mobilizáló, erősítő gyakorlatokat, de a csoportos erősítő foglalkozásokon résztvevő futóinkon látjuk, hogy otthon nem csinálják. Az átlagfutó lusta beletenni ezt a melót, amíg nem sérül meg és nem tanulja meg a saját bőrén ennek fontosságát.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2018.01.26. 08:43:18

@mgergoo: nekem a Fussteis és a DK team egy dolognak tűnt, vagyis utòbbiból jött. Ha a DKs kommunikációs nehézségek, viselkdésminták a Fussteisben nincsenek, nem lesznek, tudjátok profin kezelni, az szuper.

Kilfish · http://www.kilfish.com 2018.01.26. 09:38:35

@mgergoo: Ez jó dolog, hogy próbálkoztok mégis csak személyesen is találkozni az emberekkel és felmérni mozgás szempontjából is az állapotukat, ez a honlapról nekem nem jött le, a személyes konzultáció azt hittem, hogy csak email váltást jelent, maximum telefonos beszélgetést.
Egy kezdő nyilván csak hónapos, pár éves távlatban gondolkodik, aztán amikor már sínen van már nem akar a futótechnikáján változtatni gondolván, hogy az rendben van, mert működött eddig, én viszont élethosszig tartó sportolásban gondolkodom, mert megtapasztaltam, hogy ami működik 15 évig, az nem biztos, hogy 30 évig vagy tovább is menni fog. Nekem nem is az a durva, hogy túlsúlyos kezdők vagy akár sportos alkattal rendelkező kezdők belefutnak sérülésekbe, hanem az, hogy látom, komoly teljesítményekkel és több éves futómúlttal rendelkező emberek is ugyanolyan gyakran szenvednek evvel. Azt gondolom, hogy 30-40 éves kor alatt egyáltalán nem szabadna futósérüléseknek kialakulniuk, hacsak nem élsportoló az ember és amiatt hajtja túl magát, aztán pl. számold te is csak össze, hogy eddig hányszor volt nálad kényszerpihenő. A helyes futótechnikáról van sok vélemény és ellenvélemény, átszokás miatt is jöhetnek sérülések - nálam sem ment teljesen zökkenőmentesen a dolog - de ha egy életen keresztül átívelő hobbinak szeretnéd a futást, akkor nem tudod kikerülni a témát.

téglánakgyors · http://nemmaratonman.blog.hu 2018.01.26. 10:21:38

@mgergoo: Sokat gondolkoztam ezen melóba jövet, hogy csapjam le ezt a labdát, és arra jutottam, hogy mindenképpen bemutatkozom, a megveszteghetőség tekintetében pedig életemben egyszer akár lehetek komoly is :)

Marcsinkó Peti vagyok, és ha ne adj isten, kb 16 héttel egy őszi maraton előtt - ami még véletlenül sem a Spar lesz, hanem reményeim szerint a Wachau Maraton - találkozol a nevemmel, nyugodtan csukd be a szemed :) Nekem annál nagyobb jóérzet nem létezik, hogy létrehoztam egy helyet, ahol legalább egyszer - de hátha még többször is - értelmesen tudtunk mindarról beszélni ami engem, és ezek szerint még másokat is érdekel. Szóval majd jól megírom azt is, mint minden mást is, ami szembe jön.

@Kilfish: @mgergoo: Egy szintén a blogból alakult ismerettségnek köszönhetem, hogy ráakadtam a Futószalag podcastokra, amit a Kabóca csinál. A november 17-i adásban Olivér mond pár nagyon ideillő mondatot a távedzés és a futótechnika viszonyáról. 50:44->52:00
www.podcastgarden.com/episode/olivr-s-tibor_117688

alehunter 2018.01.27. 00:44:22

@téglánakgyors: "Marcsinkó Peti vagyok..." hát ja, ez kb annyira hihető, mintha én azt állítanám magaról, hogy valamiféle bandi vagyok, teszemazt az illésbandi :-)
de ha ezzel 'megeteted' őket, hát én leszek a legboldogabb, hogy olvashatok egy számomra megbízható user review-t is erről...ja, és ha esetleg szükség lenne még egy független tesztelőre, hát itt vagyok én, az email címem:
szopoknyalokgombotvarok@csakfizess.hu
a nevem:
Eladomalelkem Ati Ed (vagy bandi, ahogytetszik :-) )

Ananké 2018.03.08. 14:28:11

Sziasztok! Novembertől, decemberig tartó 12 hetes alapozást csináltam végig a FussTeIs-el. A Facebook zárt csoportban ez időközben is voltak furcsa bejegyzések, miszerint egyik nap egy fajta edzéstervet kapott a delikvens, másnap egy totál másik zónára szabott, de volt, hogy két eltérő edzéstervet kapott egy nap. Nem érkezett válasz a miértre, pontosabban annyi érkezett, hogy ne ide hanem az ügyfélszolgálatra írjon. Jómagam prémium előfizetéssel rendelkezte, egy ismerősöm pedig alapcsomagot vett. Semmiben nem különbözött a kettő, a beígért szakmai anyagok, stb. elmaradtak, szóval semmiben, de semmiben nem volt több a prémium csomagban: egyszerre kaptuk az edzéstervet (már amikor időben kaptuk). De sokan jelzeték a fórumon, hogy nem jött edzésterv pedig már kedd/szerda van.

Januárban véget ért az alapozás, nekem végül is a fent leírtak ellenére jól működött, hogy elő van írva az edzés, sokkal szívesebben menetem ki futni. Mikor elindult az új honlap nem lehetett megnézni milyen csomagok vannak csak ha befizetett az ember. Mindegy is volt, szerettem volna folytatni, be is fizettem már január elején prémiumra, de még nem választottam, mert még nem döntöttem melyik csomag legyen. Időközben jött egy bejegyzés Gergőtől a Facebookon, hogy még nem fizessünk be, mert lesz valami kedvezmény, valaki jelezte, hogy ő bizony már befizetett, az a válasz jött, hogy sebaj majd megoldják, hogy a kedvezmény érvényesüljön. Gondoltam én is, hogy oké. Időközben két emailt is kaptam, hogy válasszak egy programot, meg is tettem jelentkeztem a Vivicittára. Minén rendben is volt február 8-ig mikor ismételten le lett emelve a számlámról 10 000 Ft,-. Írtam az ügyfélszolgálatra, hogy hogy valami nem oké: két hete tart a a program és már 20 000 Ft,-ot fizettem be egy olyan hónapra ami elméletileg 5000 Ft,- kéne legyen a kedvezménnyel együtt. Ráadásul január 21-ig ment a téli alapozás amire ugye ősszel már fizettem. A következő választ kaptam: "Onnantól, hogy regisztrálsz, addig, hogy elinduljon a terved, több ember dolgozik azon, hogy, minden információt feldolgozzunk és pontosan azt a tervet kapd, ami neked a legjobb. A sportolóknak is vannak teendőik a terv elindulásáig, és ha ezt egy nap alatt kellene megtenniük, valószínűleg az lenne a baj, és részünkről nem is lenne kivitelezhető. Mire ti eljuttok az edzés indulásáig, addigra mi azért jó pár munkaórát beleteszünk." Mondom MI VAN? Fél hónapja tart a program melyben most részt veszek (Vivicitta) és már 2 hónap ára lett levonva a kártyámról, nem értik? Végül visszautaltak 10 000 Ft,-ot és pedig aznap lemondtam az előfizetésem. Így is 10 000 Ft,-ba került a két hét, de már mindegy volt, nagyon-nagyon csalódott voltam. De nem ért véget az ügy, annak ellenére, hogy Training Peaks-be nem töltöttem fel adatokat február 9 óta és az edzőt is eltávolítottam onnan, a tegnapelőtt kaptam egy levelet miszerint küldik a 2018. február havi értékelésemet. Mondom mi a fene! nem is kaptak tőlem semmilyen adatot. Kíváncsiságból megnyitottam a levélben küldött linket, ahol az értékelésemnek kellett volna lennie és basszus ott volt egy grafikon ami azt mutatta, hogy hogy fejlődtem februárban! Mondom neeee, ilyen nincs, ilyen nincs, ilyen nincs! Ennyire birkának néznek minket! Ha nem mondtam volna le az előfizetést, ha nem állítom le a futás adataim Training Peaksbe való átemelését akkor most bekajáltam volna, hogy a fejlődésem látom? Bár biztos feltűnt volna, hogy egy másik név szerepel rajta. Nekem óriási csalódás volt az egész.

téglánakgyors · http://nemmaratonman.blog.hu 2018.03.10. 13:27:45

@Ananké: remélem a spar meg ez a sztori ellenére több pozitív tapasztalod van futás terén, mint negatív. Átvitt vagy konkrét tanulópénz, neked is, (valahol úgy gondolom nekik is) , őszintén nem hiszem, hogy ezek megúszhatók. Mindazonáltal lassan irányba raknak, és tudjuk merre kell menni, mi a jó nekünk.

alehunter 2018.03.10. 23:22:10

@téglánakgyors: @Ananké: valahol szerencsésnek érzem magam ilyenkor, hogy olyan makacs és megingathatatlan természetem van, hogy úgysem tudnám követni más tanácsát...mondjuk az a hátránya megvan azért, hogy amikor balul sülnek el a dolgok, nincs kire mutogatni és csak saját magamat tudom elkülden melegebb éghajlatokra :-)

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2018.03.11. 06:45:22

@Ananké: jó sztori, remélem Gergő reagál.

Ananké 2018.03.11. 17:24:11

@téglánakgyors: Akkor nagyon megviselt a dolog. Februárban a futásaim is visszaestek mennyiségileg. De már minden oké, visszatértem arra a módszerre ahogyan a tavaly futottam és újra minden a régi. Két hét múlva indulok a Maratonfüreden, most sikerülni fog, beérek a célba ;)

téglánakgyors · http://nemmaratonman.blog.hu 2018.03.12. 15:33:30

@Ananké: Maratonfüred :) Az sem a legkönnyebb pálya, de sokkal, de sokkal jobban szerettem, mint a Spart :) Nagy hajrá!
süti beállítások módosítása