Oké, egy csomó mondanivalóm van. Az első az, hogy lehetetlen futni, blogolni, főzni, angolra járni, magánéletet élni, ha minden egyes nap kilenc órát oda kell adnod az életedből ahhoz, hogy futócipőt, vagy Polar övet vegyél magadnak. De azért megpróbálom.

Szóval Garmin öv. Az, hogy a Garmin öv meghal, az egy a neten elég jól dokumentált jelenség. Ez azonban vajmi kevéssé vigasztalt, amikor elkezdődött a végjáték. Meglehetősen változatos tüneteket tud produkálni a pánt akkor, amikor úgy dönt, hogy tönkre akar menni. Én általában futásaim második felében egyszer-kétszer szívrohamot kaptam. Általában 200 bpm körül füleltem le a felszerelést. Ha akkor nem vettem le, hogy a jel megszüntetésével mintegy reseteljem a nem tudom mit, akkor felszökött akár 250-ig is.

Egy idő után hiába vettem le, tettem fel újra, mérte tovább a hülyeséget. Ez így ment egy darabig, amikor is hét elején tele lett vele a tököm, és már le se vettem. Vissza se kúszott 200 alá, azt mérte vagy negyed órán keresztül, amíg haza nem értem.

A döntés, hogy kivágom a francba, tulajdonképpen már korábban megszületett, hiszen Dc Rainmaker írását én is ismertem, illetve az Itt futok blogon is hasonló megoldással élt Rabimiki, bár talán nem pont a belinkelt írásban. Mindegy.
A végső lökést azonban acélarcél adta, aki a Boráros térnél lévő Polar üzletben cserélte le az övet. Ebben az volt az igazán csábító, hogy az a bolt annyira közel van a munkahelyemhez, hogy ebédszünetben is elintézhetőnek tűnt az ügy. Élesben teszteltem, és még megvan az állásom. (Nem mintha ezen, vagy ezen az egy alkalmon múlna.)

A hivatalos Polar bolt NEKEM nagyon jó élménnyel szolgált.  A két úriember, amikor megtudta, hogy Garmin környezetbe kell az öv, még szolgálatkészebb, még érdeklődőbb lett. Ők még nem hallottak erről a vezércselről. Több pánton is kipróbálták a patentok egymáshoz illeszkedését, megkértek, hogy vegyem fel, nézzem meg az órával, hogy működik-e, valamint pár mondatban megtanítottak arra, hogy ne nyírjam ki az övet. Azóta azon gondolkozom, hogy a Garminnál is ez lenne-e megoldás, illetve, hogy konstrukciós hibával állunk-e szemben?

Egyrészt egy, másfél év után kiderül, másrészt pedig lehetséges: a Garmin esetében ugyanis felvételkor óhatatlanul is nyújtani kényszerülünk az érzékelő egyik felét, hiszen középen maga a jeladó rögzíti hurokká a pántot. A Polar esetében az érzékelő egy folyamatos felületet képez a gumis pánt egyik végén , amire kívülről rápantentoljuk a jeladót. Mindezt fixen tudjuk tartani a mellkasunk előtt, míg az érzékelőt már nem tartalmazó gumis textilpánt-részt nyújtva, beakasztjuk azt az érzékelős rész huklijába. Ez volt az egyik dolog, amire megtanítottak, a felvétel mikéntjére. A másik dolog, amire figyelmeztettek, az szintén a szükségtelen nyújtás elkerülése, úgy általában: az övet lehetőleg valamennyire lazán hordjuk, csak annyira szorítva, hogy ne essen le. Úgy látszik, hogy a szívzörejvevő egyáltalán nem olyan flexibilis, mint amennyire gondolná az ember.

Első futásom a "Polarminban" egy paksi 22 km volt. Életem egyik legélvezetesebb kirándulós kocogása, részben azért, mert végre nem kellett stresszelni azon, hogy vajon igaz-e, amit az óra kijelzőjén látok: 6:40 átlagtempóhoz 146 átlagpulzus. Nem az, amit látni akarok, de legalább a valóság: működik a mellkaspánt.