Valószínűleg teljesen felesleges bármiféle beszámolót írnom egy 8-as kiadású Vomeroról, amikor a sorszám már a 10-esnél jár, de úgy érzem tartozom ennyivel a cipőnek, meg hát amúgy is imádok a futáson kívül minden egyéb felszerelésről írni.

A cipőben 689 km van, ami egy olyan embernél, aki folyamatosan rá van feszülve arra, hogy mikor és milyen cipőt vehet már, annyit jelent, hogy túl van élete zenitjén. 

Hát ez 689 km nem két nap alatt ment bele a Vomeroba, lassan egy éve volt az a nap, hogy rájöttem, kurvára elnéztem a méretet a Sportsdirecten. Mindig azt gondoltam, hogy ez csak mással történhet meg, de rá kellett jönnöm, hogy egy 18.000 forintos árcímke láttán még én is elég kapkodóssá és klikkelőssé válok. Már éreztem a térdemben a bajt, amikor betettem a kosárba, igazából azt reméltem tőle, hogy a friss és a Pegasushoz képest több csillapítás megoldja minden bajomat. Nem így lett. A Vomero 8 az összes lehúzós teszt ellenére egy iszonyú jó cipő, de csodát nem tud művelni.

Igen, ebből is látszik, meddig tökölök néha egy-egy poszton. 635-nél kezdtem, 689-nál jutottam el az első bekezdésig és 740.nél fejezem be - remélhetőleg.

Szóval nem sok esélyt kapott az elején. Túl nagynak éreztem, túl sérült voltam és utáltam a cipőt is, a futást is, magamat is. Többször úgy voltam vele, hogy eladom, vagy egyszerűen elhasználom utcai cipőnek. 

Az igazi fordulat csak nyáron következhetett be, júniustól kezdtem használni rendszeresen. Igazán hosszú távokat nem mentem vele, de például Dani, ahogy több Pegasus 30-ba is simán beletolt egyszerre 60+ kilométert úgy a Vomerojával is simán megtette ugyanezt, főleg, hogy elvileg ez a cipő pont erre való. 

Nekem szimplán csak ugyanaz a ruganyos, puha, körülölelő, a cipő alakul hozzám, és nem fordítva-érzést adja,  amit más típusú cipők érezhetően nem adnak meg. Azt nem tudom, hogy ez jó, vagy rossz, hiszen, egy Asics, vagy egy Saucony nyilván nem bénázásból rugalmatlanabb, merevebb, keményebb, hanem, mert azt úgy akarták. Gondolom én. 

Én mindenesetre baromira szeretem ezt a lekvárosabb futómű-érzést, a 740  de már 630 után is a kifordított bundakesztyű mértékű, vajpuha, de ruganyos kényelmet. A cipő rajtam ugyanakkor meglehetősen tartósnak bizonyult, pont úgy, ahogy a Pega 30 is. Dani kb már 500-600-nál lyukasra és talpleválósra nyúzza a Nike cipőit. Ebből is látszik, hogy nem mindegy, hogy milyen az az 1000 km, ami belekerül a cipőbe. Gyors, deviáns lábú, gyakori? Vagy lassú, szép lábú (magas rüsztű), és rendszertelenebb, vagy legalábbis idősíkon eloszlóbb-e?

Egyetlen sérülést tudtam okozni a cipőnek, de ez inkább arra intő példa, hogy mivel jár, ha minimum másfél mérettel nagyobb cipőben szaladgál az ember. Mivel a cipő rám alapvetően nagy, és én meg alapvetőbben nem szeretem szorosra kötni a cipőfűzőt, mivel az azonnali lábzsibbadásban torolja meg magát a magas rüsztöm miatt (gyakorlatilag a lábfejem ereit szorítom el ilyenkor, amikor szorosra kötöm a cipőtfűzőt), ezért a sarkam eléggé szabadon mozog benne futás közben. A sarkam kiálló bütyke (mondjunk köszönetet gyermekkorom használtan vett/újonnan vett, de nulla forintot érő lábbelijeinek) pedig szépen lassan szétszedte belülről a bélést, és a történet vége immáron két pár lyukas zokni, illetve egy sérült bélú cipő. A gond az, hogy a Vomero műanyag sarokelemét már nem védi belülről szivacs, és szerencsétlenebb cipőfelvételek után az ismétlődő súrlódás szétcseszi a zoknit.

Az, hogy a sarkam szabadabban jár, az viszont az Achilles-ínamnak nem tetszik, ezt pontosan érzem, és elég komolyan próbálok  egy egyensúlyi helyzetet találni, mert semennyire nem hiányzik egy újabb sérülés.

A felsőrésznek más baja nincs. A talpon látszik, hogy nagyon igyekszem nem sarokra érkezni, ami sokszor azt jelenti, hogy inkább elülső talppal csoszogok. Le a kalappal a Vomero előtt, azért elég jól bírja ezt a kiképzést. Persze az is látszik, hogy mindennek ellenére bőszen használom a sarkam is: a cipő hétszáz km után sokkal inkább befele dől, mint a Pegasus 1000 km után. Vagy a Pegasus habszivacsa azóta visszanyert valamit a régi magasságából, nem tudom.

Miután ennél többet nincs mit írnom a cipőről, amelyet már egyébként is halálra teszteltek más, sokkal hozzáértőbb emberek ezelőtt három évvel, átadnám a szót a blog első vendégbloggerének, Heart of the brave lion Grishának, alias Mikának (szibériai tigris, hypoallergén, de nem a cipők tekintetében), aki két hete költözött be a lakásba és azóta elég komoly tartóstesztnek vetette alá - egyébként nem csak a Vomerot, de az én alvásmegvonással tesztelt fizikai és mentális teherbírásomat is.

Ő a következőket mondja a Nike egykori csúcsmodelljéről: 

-Miau, miau, miamiamiau, valamint RRRRRRRRRRRRR!

Ez kb annyit tesz, hogy imádom a szagát, főleg, amikor megjössz futásból, és, hogy defektes Pegasusoddal ellentétben ebbe a cipőbe már jutott tisztességes méretű cipőfűző. A Vomero egy elég reszponzív cipő, jó lehet szana-széjjel cincálni, jól reakciókat ad, és elég strababíró is. Szívesen letesztelném az Asics GT 2000-esedet is, de iszonyú irigy vagy, nem adod ide. De nem baj, hetek kérdése és felmegyek magam érte.