Acélarcélnél maradva, napi demotiváló rovatunk következik - a másodiknak szándékozott maratonom előtt öt nappal.

Szóval neki volt ez a privátban múlt héten is felidézett, kiváló klasszikusa az egykor dicsőbb napokat látott (merthogy azóta meghalt) futóblog egyik posztjára reagálva:

Kb ugyanez az jeges vödör vízzel vágtak arcon érzésem volt, amikor elolvastam ezt a hírt.

Az ember mindent megtesz önmaga nyugalma érdekében, hogy elhiggye nem egy tucatember, hanem valaki egészen különleges, sőt egyes esetekben kifejezetten hősies tulajdonságokkal rendelkezik, és cseppet sem gurít messzire, amikor úgy érzi egy Marvel mozi után, hogy akár kezében lévő maradék popcornnal is meg tudná menteni a világot.

Az ember ugyanis halandóként dolgozik, nappalonként semmi extra, de esténként szuperhősbe öltözik, és jó önbíráskodó polgárőr módjára az utcán járőrözik hosszú kilométereket, adott esetben akár 42,2-őt is.

Maratont fut, még blogol is, sosem fogják elfelejteni a nevét, meg ilyenek.

Aztán jön egy ilyen csávó, aki már eleve űrhajós, de ez nem elég neki, kombinál, értitek, mert egészen véletlenül futni is tud, és a végén az űrben fut egy maratont.

És ez - őszintén - mennyire überelhetetlenól menő már? Hogy a fenébe lehet ezzel versenyezni, most komolyan?

Ez tökre olyan, mint amikor 15 évesen meg kellett élnem, hogy Fehérváron az idősebb öreghegyi srácok mindig lenyúlják a járásos csajokat!

Azt már nem is kommentálom, hogy a 3:35-ös időt földi léptékkel konkrétan "gyér"-nek nevezte Mr. Copypaste.