Az újrakezdésben az a legjobb, hogy nem feladat, hanem öröm. Nem KELL elérnem időt, távot, sebességet, és könnyen jön a sikerélmény - ez mind elképzelhetetlenül jól fekszik nekem, nagyon is tetszik a nem is annyira sunnyogó, eredendő lustaságomnak. Ezeknek az ismeretlen nélküli egyenleteknek, öt-hat-hét kilométereknek legszívesebben minden nap nekiállnék, hogy kiélvezzem, mennyire könnyű megoldani őket - és még csak nem is szégyellném magam az olcsón jött sikerélmény maradéktalan kiélvezése miatt.
Múlt héten ötödjére mentem volna ki vasárnap, és jól jelzi azt a valóságot tudomásul nem vevő automatizmusomat, hogy eszembe sem jutott, hogy lehet, nem jutok ki.
Anna az első három órát kivárta, és csak reggel nyolc fele keltett fel, hogy minden jel szerint ez nem gyakorlat. 10 órával később Abigélt felvették a kórházba. Ugyan a doktornőnk jól láthatóan futásból érkezett meg a vezényletre, én kénytelen voltam letenni az aznapi edzésről - de csak a koronaprotokoll miatt!!! Amúgy mentem volna!
A Róbertben voltunk, velük maradhattam három napig, ami meglehetősen szigorú szobafogságot jelentett egy meglepően kompakt "családi" szobában, szignifikáns mennyiségű alvásmegvonással.
Egy új status quo kialakításánál az első és a legfontosabb teendő, hogy te diktálj fejezd ki, hogy neked mi a fontos, hogy az a valami egyből bekerüljön a kalapba. Ne a teljes csomaggal kezdj, mert ez egy új kalap, hordásra fog csak engedni, akkor majd belefér az ubé is. Így egyelőre csak fél órára kéredzkedtem el a Spice Girlstől. Abigél hanyag eleganciával intett, hogy mehetek, sokkal fontosabb dolgai voltak, mint egy dagadt, hülye, aki futni akar, amikor ehetne is.
A három nap lábtétlenség határozottan jót tett, sokkal jobb tempóban, sokkal nyugodtabb pulzussal kerültem meg az hazai ötös pályámat, mint az újrahajrázás óta bármikor. Fürdetésre hazaértem.
A Thule pedig még fél évig gurulásra és defektre készen vár a szekrényben.
