Ma éreztem először azt, hogy a Garmin órámnak, a vágykielégítésen túl, tényleges haszna van.

Eddig Runtastic Pro-val futottam intervallt, és ott más opció nem lévén, -tól, -ig tempóra állítottam be az egyes szakaszokat, mellette pedig a decathlonos órámmal mértem a pulzust. Ez a mutatvány több sebből is vérzett. A pillanatnyi tempó nem biztos, egyenes arányban van a pulzussal, és a pillanatnyi tempót kurvára nem szereti a GPS.

Az az eddigi előny, hogy a Runtasticnak mindene az ezrenkénti tempó, az ebben az esetben egy elég komoly hátránnyá válik, hiszen a percekre megadott szakaszoknak semmi közük nincs a kilométerekhez, és így a Runtastic vegyesen mért gyorsat is, lassút is, éppen ahogy kijött az adott ezer méter.

A Garmin itt viszont gyilkosan precíz. Sejtettem is valamit, hogy most jobb lesz nem nyivákolnom az előre beállított edzés, és az Auto Lap nem baráti viszonya miatt, de nem gondoltam volna, hogy minden ennyire kristálytisztán fog látszani az edzésből. Az óra eleve nem tempót mér, hanem pulzust, és a kívánt pulzusértékekhez köti az adott kört is, szóval most nekem lett 12 köröm-eredményem a hét és fél kilométer alatt: ötször kellett négy percet futnom valahol 162-172 bpm-en.

És ez az ötször négy perc visszanézve pont olyan csodálatos, mint amilyen kibaszott gyűlöletes volt odakint, a magát nyolc fokosnak hazudó, kizárólag szembeszeles, négy fokos időben. Hát bazmeg ötös időket futottam, el sem hiszem, ÉN. ÖTÖS. IDŐKET. FUTOTTAM. Nem öt ötveneseket, hanem öt nulla heteset, meg öt nulla tizentötöset!!! Az most tökmindegy, hogy a szívem kiugrott a helyéből és közben néha ordítva, nyögve harákoltam, mások meg 140-es, alvós szívveréssel, sok kilométereken keresztül tartják ezt a sebességet.

Gyönyörűen látszik az is, ahogy egyre kevesebbet, egyre kisebb tempóval teljesítek a négy percek alatt. Imádom!