Na ilyen idén nem lesz.

Az úgy volt, hogy karácsony előtt újra elkezdtem lejárni az utcára. Magamhoz képest futásnak nem nevezném azt a 68 kilométert, amit azóta beletettem a testembe, de akárhogy is, elkezdtem valamit és célom volt vele. Egészen konkrétan az április 12-i, füredi maraton.

A jövő évi versenyekre már jó ideje lehetett nevezni, ők is - a Balatonman Triatlon - beizzították az UB-t, nem igazán értettem, hogy mi van.

Tegnapelőtt végül rájuk írtam. Meg is jött a válasz, hogy a Tagore sétányt felújítás sújtja, ezért elmarad az egész. Gyors választ kaptam, azóta ki is került az infó a maratonman oldalára. Nincs nagy dráma, kicsit lehetettek volna gyorsabbak úgy ámblokk, de ebből a szempontból ennyi.

Az ő szempontjukból, legalábbis az én futócipőmből nézve, viszont nem értem őket. Nekem a Maratonman úgy van meg, hogy ez a cég az, ami a BSI-t fogja konkurálni, hogy a magyar futó-, és lassan már triatlonozó társadalomnak még jobb dolga legyen a még jobb versenyeken. 

Attól, hogy a Tagore sétány elesett, azért én még bőven megrendeztem volna a tavaszi futamot, főleg akkor, amikor éppen hírnévszerző és reputációépítő szakaszban fut a cégem. Bár nyilván van egy csomó faktor, amiről nem tudok.

Az én szempontomból viszont ha nem is kurva nagy, de egy megfontolandó szarba kerültem. Kilőtték alólam az első maratonomat, most mi legyen?

Igazából, április 12-én még egy csomó maratont rendeznek. Lesz egy Párizsban, egy Milánóban, meg még a szomszédban is egy, Bécsben. Bármelyiken iszonyú menőség lenne ott lenni, és ha rajtam múlna, bármelyiken ott is lennék. Van azonban ez a realitás nevű, rettenetesen lohasztó jelenség. Az azt mondja, hogy nem fogok 85 euróért, meg plusz szállás- és útiköltségért maratonon részt venni. 

Eleve ostobaságot csináltam, mert érzelmi alapon már rég beneveztem a március 29-i, debreceni félmaratonra, amikor pedig sokkal jobban is sakkozni lehetett volna a tavaszi szezon versenyeivel.

Aztán ha már így tettem, végül megszületett a salamoni, maratoni döntés: +1500 pénzért, két héttel korábban, mint terveztem volna, 42 kilométerezni fogok 21 kilométer helyett Debrecenben.

Ha a térdem is úgy gondolja. Mert az meg újra itt van.