Dühös vagyok.

Igazából hisztis és vagdalkozós is, de most megpróbálom csak korlátozottan átadni személyiségem árnyoldalait.

Régóta vártam a tegnapi napot, mert amint elmúlt a kényszerpihenés és a vesekő miatti diklofenák túladagolás a szervezetemből, a fájdalom újra a mindennapjaim része lett. A fájdalom haladás - legyen az gyaloglás vagy futás - közben néhánytíz, néhányszáz méterig velem van, aztán nincs. Néha csak megsajdul, aztán elmúlik egyből. Fizikálisan még(?) nem hátráltat, sokkal inkább mentálisan vágja alattam a fát.

Kilenc húszra szólt az időpont, és minden flottul ment, kilenc húszra igazából már kint is voltam az utcán - lelkemig forrázva.

Kézfogás, rövid ismertetés, vetkőzés, feszítés, eleresztés, tapogatás, nyomkodás.Itt fáj? Így fáj? Nem tudom, hogy mit kell ilyenkor mondani, fájni nem fájt, de a legutolsóra (a térdkalács fölött nyomta ekkor a doktor) rámondtam, hogy ott, ahol nyomja, ott érzem. Aztán rátette a kezét körülbelül pontosan oda, ahol igazából fáj, a térdkalácsom elülső, inkább külső részére, hogy ugye itt szokott fájni? Hát igen, mondtam, pont ott.

Porclágyulás, a nem megfelelő edzésterv, edzés, bemelegítés miatt. Fél évig teljes leállás, se guggolás, se gyaloglás, se futás, se semmi. Fél év minimum.

FÉL ÉV MINIMUM.

De ezt így csípőből, rutinból, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy fél évig gyakorlatilag nem használhatom a lábamat úgy egyáltalán. Ahhoz képest, hogy éppen beneveztem az első maratonomra. Ahhoz képest, hogy ez a Sportkórház, ahová hozzám képest tényleg csak SPORTolók járnak. Értitek. Iszonyatosan le voltam forrázva, baromira dühített, hogy ezt csak így bemondja, hogy már előkészítve ott van a törzsvásárlói kártya a GCA2700 futáros rendelésre: "Gca2700", kérdezte az asszisztensnő, "GCA2700" válaszolta a doki, mint egy begyakorolt színdarabban. Két, egymást félszavakból is ismerő páros.

Gyűlöltem. Egy hónap múlva kontroll, kérjen már most időpontot.

Kértem, szükségem van arra, hogy kapcsolatban maradjak, nem akarok újra nulláról bejutni a rendszerbe, de abban már akkor biztos voltam, hogy egy hónap múlva szóváltás lesz a kontroll vége.  Mert leszarom, hát most kurvaélet, hogy nem állok le. Nem tudok most leállni. Most nem. Alig kezdtem még el, összevásároltam minden szart, elindidítottam ezt a kis blogot, nem értem el még semmit, erre alapoztam mindent, és semmi, de kurvára semmi kedvem nincs egy B tervhez.

Annyira kurvára dühös lettem, hogy csak az utcán jöttem rá, hogy a bőnyére rá sem kérdeztem. Lehet egész életemre eltiltott volna.

Annyira dühös voltam, hogy már csak azért is elmentem futócipőt venni, miután a Vomeróval sehogy nem tudok zöldágra vergődni. Az igazsághoz hozzátartzik, hogy eleve a régi Pegámmal indultam neki reggel, de álmomban nem gondoltam volna, hogy ez lesz a vége. A Déli Spuriba mentem, ha már a közelben voltam. Asicsért mentem, mert most a Nike zsákutcának tűnik a Pegasus 31 milyensége és a Vomeroval való szenvedés miatt. Meg mert az Asics 25%-os akcióban van. Szabó Gáborék megnézték a cipőm talpát, hol és hogy kopott, és gyanús volt nekik a lábam. Neutrális, biztos? Az. Megnézettem? Mondtam, hogy többször is, Sauconynál, a Váci úti központban, náluk, meg Podiartoztam is. Hát azért fussak már egy kicsit nekik ott a bordó csíkon. Futottam. Azt mondta, teljesen befordul a bokám közben, illetve, hogy elég érdekesen koptatom a cipőt. Ő azért adna egy pronálós cipőt. A GT-1000 nagyon szépen megfogta az egész csámpázást. Szépen mentünk felfele a GT200-3000 irányába, ám mivel az akciózás miatt már le volt az összes boltjuk rabolva, nem tudtak segíteni.

Dafkéból és teljesen elvtelenül - fogadalmam ellenére - átmentem a Nyúlcipőboltba és bevásároltam a legtornacipősebb külsejű futócipőt, ami csak létezik, egy fehér színű GT-2000-est, abból is a szélesebb lábfejű változatot.

Aztán kocogtam benne egy tizest minden gond nélkül. Térdvédővel. A térdem egyszer fájt.

Nem tudok túljutni azon, hogy miért én?, meg, hogy ez mennyire nem fair. Nem hajtottam túl magam, én aztán nem. Nem volt ebben semmi túlvállalás, csak szépen, lassan, megszenvedve építkező kilométerek. nem rohantam maratonra, semmi ilyesmi. Ha baj volt, leálltam, az elején többször, több hónapra is. A bemelegítést sem spóroltam le jó darabig, hiszen még a runner's worldön néztem videókat ilyen Shape magazinos címlapcsajokkal, hogy melegítsem be a testem, és csak amikor hiteles forrásból olvastam, hogy a félmaratoni szinten lehet az első. lassabb kilométer is a bemelegítés, akkor álltam le róla. Nyújtani, mindig nyújtok, igaz az ehhez kapcsolódó videót már DK régi blogjáról szedtem le. Ott már nem címlapcsajok voltak, hanem mondjuk csak Iramszarvas meg talán a Walter Ulrik, lehet, hogy ez volt a baj.

Mára eljutottam odáig, hogy hajlandó voltam átgondolni a B, meg a vész- és a menekülési terveket. Odáig jutottam, hogy a Nyéki uszodában 10 alkalom 15000 Ft, esetleg egy oktatással összehangolva 8 alkalmanként plusz 13000 Ft. Szóval úszni nem fogok. Ezek nem normálisak, mintha legalábbis arannyal kellene megtölteni azt a kurva medencét.