Szerintem 42 km az olyan sok, hogy annyi nincs is. Maratontagadó leszek, szerintem ilyen sokat egyszerűen nem lehet futni, és mindenki kamuzik, ez az egész egy nagy, ókor óta tartó, a világot árnyékból uraló sportmaffiás összeesküvés. A FIFA az semmi.
Én most lefutottam 29 kmt és igazából kurvára elég volt ennyit futni, szerintem Philippidész sem ment többet, hát mondjon valaki egy dolgot, hogy mire nem elég 29 km hupákolás, mit lehet 42 km-en futni, amit 29-en nem lehet? Nincs itt semmiféle 42 meg 246 km, ez az egész egy Odüsszeusz-féle horgász sztori.
- Úgysem érti senki a görög betűket, meg igazából akármit is mondhatunk, ha bármi kiderül, ráfogjuk a rómaikra, bárkik is legyenek azok! - mondta leborozott szakállal a Vihar a Nimfákhoz nevű bordélyban Hérodotosz, és tántorogva emelte poharát nagyot mondó, törzsvendég elődjére, Homéroszra, majd a fizikai határokat súroló módon ugyanazzal a lendülettel meghökkentően nagyot esett a piedesztálról, hogy azon a szent helyen aludjon 24 órát, miközben felette a demokrácia holdem nevű limit nélküli szerencsejátékban hat rabszolgát vesztett egy Periklész nevű fiatalember.
Hát így kezdődött igazából a legenda. A görögök, hogy bevédjék ráknevű történelemhamisítóikat azóta titkos ügynökök millióit szervezték be a maratonmaffiába. Valószínűleg nektek is van ilyen ismerősötök, aki állítólag maratont futott. AHHA, persze. Rosszabb esetben ti magatok is ügynökök vagytok, maraton agentek, 042-esek, ne adj isten 246-osok. Atyaég, ha ebbe belegondolok!
Álmaimban én is beszerveződtem, mert előtte héten, két orrfújás közötti futásaimon arról ábrándoztam, hogy Danival beérkezem Agárdra, megeszek két pogit, és megkérdezem tőle, hogy fut-e még velem hat kmt ide, meg még hatot vissza. Amikor ezeket álmodtam, mindig felment a pulzusom 160 környékére, azok lettek a legjobb kilométereim.
Ehhez képest a valóság az lett, hogy kedden meghúztam a bal combtövemet valahogy. Vagy dombot futottam túl erőltetten, vagy szarul nyújtottam, nem tudom. A megfázás se ment le rólam, igazából a mai napig nem vagyok százas. Aztán egy oda-vissza fuvart is bevállaltam egy Gábor nevű szimpatikus srácnak, aki egyébként történelemtanár, szóval remélem nem fog találkozni ezzel a poszttal. Gábort szerintem elég sokan ismerik, legalábbis a hírek szerint bent van a 2015-ös csoportban, szóval, amikor mondtam Daninak, hogy nem egyedül megyek, hanem segítek egy látássérült srácnak lejutni, egyből tudta kiről van szó. Egyébként az szerintem nem titok, hogy ő eddig max. 21-et, illetve részletekben futott 24-et, és fogalma sem volt arról, hogy fogja lenyomni a 29-et. Ehhez képest kisérőváltással is maximum negyed órával ért be utánam, úgy, hogy nekem ez már a második köröm volt, én kb. tudtam, mire számítsak, illetve Danival elég jó tempót dobott ki halmazaink metszete.
Egyébként marhára örültem, hogy nem kellett többet várni, mert azonnal szarrá fagytam aznap, amint nem mozogtam. Akárhogy is, számomra felfoghatatlan az ő teljesítménye. Visszaúton azt is elmesélte, hogy szokott edzeni, ha nincs kisérő. Nem írom le, hiszen az eddigiekre sem kaptam semmiféle felhatalmazást, de ez a csávó az egyik legkeményebb töritanár, akit eddig ismertem, Indiana Jonest is beleértve. Komolyan.
A hideg, illetve ez a fajta hideg, ez a falusi, vidéki hideg teljesen váratlanul ért. Megszoktam a budapesti szmogmeleget, ami csak azért fájó, mert tényleg sokszor vállon veregettem magam ebben a szezonban, hogy sokkal jobban bírom a cúgot, és nem öltözöm túl, meg ilyenek. Hát lófaszt. A hideg az még mindig túl hideg, és amikor kiszálltam a kocsiból, csak csontok maradtak az ujjaim helyén, hártyavékonyságú lett a nadrágom, és reszkettek a lábujjaim. Amint Gábor találkozott a kísérőivel, visszazörögtem a kocsimba, és elhűlten néztem, ahogy mindenki más nyújt, szaladgál, vagy ne adj isten BESZÉLGET, mintha minden rendben lenne és nem szűnt volna meg a Nap működése.
Dani Fehérvárról futott le, benne volt már 16 km, ami annyit jelent, hogy a Mikulás sapkájára kiült már a dér. Kb húsz percet, fél órát hűlhetett, de semmi nem látszott rajta. Nem fázott, nem merevedett le, hanem szimplán fel volt spanolva, mert futott és tele volt ismerősökkel.
Körbefotóztam a sok fura embert - biztos volt köztük ügynök - , aztán morogva átöltöztem. Szerencsére frankón időben indultunk. Janó ordibátorba elmondta a tudnivalókat, de senki nem figyelt rá, és úgy egyáltalán kíváncsi lennék, hogy érzelmileg mennyit kap vissza ebből az egész óriási szervezésből. A hátteret nem is tudom, de kinyitották nekünk a strand vécéjét. Voltak biciklis kisérők, voltak autós kísérők, volt vagy négy helyen frissítés, az eddig látott legjobb, legváltozatosabban felpakolt cuccokkal teli négy asztal.
Ja, a kóla, mielőtt még elfelejtem. Megmondom őszintén, én soha nem értettem ezt a kóla iránti rajongást, de volt egy asztal valahol húsz fölött, ahol kimondottan hangsúlyosan volt jelen ez az ital. A hideg vizet nem annyira kívántam, de egy pogácsa kólával kifejezetten szilveszteri hangulatot idézett, és mondtam, hát öcsém, buli van, miért ne?
És megadom, a kóla egy csoda. Ízrobbanás a szájban, szégyentelenül fergeteges böfögés a gyomorban. Felrázott, megemelt, és helyettem futott. Tényleg kurva jó volt vagy 200 méterig. Aztán elmúlt. A kóla a futók nitrója, én azt mondom.
Az első tóköröm 2014 májusában Velencéről Agárd fele indult. Ez annyit jelentett, hogy a pákozdi gyomrosokat mind a végén kaptam, sőt, akkor a sukorói műúton mentünk fel, mert az rövidebb, de gyilkosabb volt. Legalábbis azt hiszem. Azt tudom, hogy akkor 24-ig voltam valamennyire még egyben, de utána rettenetesen nagyot szenvedtem a legvégén. Három km húsba hatoló kín volt.
A második, a Mikulás Agárdról, igazából Gárdonyból, a déli part közepéről indult Velence felé és az északi parton összeszedhető 70-80 méter emelkedő középtávon, valamivel az után gyűlt össze, nem a legvégén. Ez sokkal jobb verzió.
Tömeggel, vagy legalábbis emberekkel körülötted menni, valakivel menni, aki nyulazik, vagy legalábbis tartja neked a tempót az irgalmatlanul sok spórolást jelent. Ezzel persze egy darab új dolgot nem mondok, de előtte álmomban nem gondoltam volna, hogy 6:11-es tempóval végig tudom csinálni. Ehhez képest a húsztól való egyre erősebb fáradtság ellenére, amihez 24-nél már erősen odavert a "tököm, mikor lesz már vége"-féle monotonitás faktor is, valami meglepően stabilat mentem. Ezt most jól meg is mutatom, mert újra van Smashrun Pro előfizum
Mindössze 3%-os a sebesség váltakozás. Olyan voltam, mint egy robot, mint Kurt Russel a Katonában, amikor kiküldik futni.
És valahol már erősen a végtelenbe tartás közben, de még a kifejezett szenvedés és két másodperccel a három órás idő előtt befutottam a parkolóba. És ott szurkoltak és a kezembe nyomtak egy szaloncukrot.Most anélkül, hogy demagógba mennék át a nagy versenyek kárára csak annyit mondok, hogy annyira letisztult és kedves gesztus volt, hogy én régen örültem ennyire egy szaloncukornak.
Közben azért kaptam két megjegyzést, hogy van a futásommal némi probléma. Mármint, hogy pronálok. És most nem tudok, mit mondani, egyik sem abban a formában érkezett ("Van egy rossz hírem", "Valami furcsa a cipőddel"), hogy ne legyek továbbra is meggyőzve arról, hogy egyedül azért jobb futni. Elhiszem, hogy mindegyikben volt egy egyértelmű segíteni akarás, másikra odafigyelés, de valahogy mindegyik alkalommal belekényszerítettek egy közönség előtti védekező pozícióba, egyfajta energetikai lehúzás, felülre kerekedés volt mindkét alkalom.
Én úgy vélem, hogy tényleg elég tudatosan kezelem ezt a cipő-pronálás kérdést, már csak azért is, mert sok bajom volt az én eddigi nem egészen 3000 km-en. Nincs szükségem ezekre a szitukra, én a belső békémért futok, nem azért, hogy magyarázkodnom, reagálnom kelljen mások előtt. Én sem szólok oda másnak, hogy de szétáll a lábad, nagyon lóbálod a kezed...
És akkor most mi van a maratonnal? Be kellene szerveződni, James Bond akarok lenni, nem kérdés. Meglett volna, káromkodva, lassulva, szenvedve, tuti, hogy belesétálva, hisztizve. De valahogy én nem így képzelem a maratonomat, jó lenne stabilabban magamnak tudni ezt, nem a kíntól az öntudatomból kiesve. Valahogy ahogy a fele megvolt először. Élménykedve, felspanolva, pozitívan. Erősödnöm kell, piszkálni kell ezt a határt. Ja, meg nem lesérülnöm, azt is kell. Tervezni azt meg nem szabad.
