Nem kérdés, valami epikus, földrengésszerű, Kalevala like posztot tervezek írni május végére, június elejére. Amint megérkezek a Balatonról, félrevonulok egy kicsit a világtól, nem azért, mert annyira fog fájni, hogy a létezésre is képtelen leszek (ennek esélyét sem látom, már az ülőgumóm is színtiszta izompúp), hanem, hogy megírjam életem fő művét, a Kísérők Bibliáját, amely 10 (plusz, mínusz 10) pontban összeszedi mindazt, amit tudni kell az UB telibe bringázásáról, olyan eddig soha ki nem beszélt témákkal, amelyek minden Kísérő számára egyaránt fontosak, kezdve a "Hogyan kell elgáncsolni a futódat, hogy végre hazamehessetek a picsába, mert már nem bírod (izompúp ide-vagy oda), de nem akartad bevallani, úgy, hogy ne jöjjön rá, hogy te voltál?" egészen a "Kínos-e bulizni menni a déli parton, amíg a másik valahol még Szigligeten savasodik halálra?" kérdéskör feloldásáig. Sőt, minden bizonnyal megadom az ultimate reakciót is majd " az élet értelme, meg igaza van-e Simonyi Balázsnak?" című, nagyon izgi topikra.

Hogy a később minden bizonnyal könyvbe nyomtatott posztom megszülethessen, sajnos óhatatlanul áldozatokat kell hozni. A második áldozat a sorban (az első a folyamatos bringával munkába járás) a kis kosárka felszerelésének eltűrése volt, amely - valljuk be- a kerékpárom totális férfiatlanítását jelentette, a harmadik, hogy bizony így kellett elmennem főpróbát tartani.

Tó-tó alapon a Velencei-tavat kerültük meg, hiszen ha egyik tavat megkerülted, akkor bármelyik másik tavat meg tudod kerülni, igazából nincs különbség. A víz mellett kell menni, ennyi.

És igazából nincs is miről beszámolni, Dani könnyedén lefutotta a kört (őt nézve tényleg kurva egyszerűnek tűnik lefutni egy kört), adtam neki enni-inni, én is felengedtem a kosárkával szemben, amikor láttam, hogy milyen nagyszerűen tartja a sört. Valahol nincs is értelme lemenni a Balcsira ezek után, mert ha ez megvolt, az is ugyanilyen eseménytelen lesz, max egy helyett már két sört iszom meg. Egy fokozattal komolyabban - nem az UB irányában -, tényleg nagyszerű délelőtt volt, igazából régen töltöttünk együtt ennyi quality time-ot együtt, mindenféle zavaró tényező nélkül. Ha arra gondolok, hogy régebben nyolc  órákat biliárdoztunk az éjszakában. miközben egy raklap sört és két csomag cigit benyeltünk, akkor igen beszédes képet kapunk az idő múlásán és szűkülésén túl a testkultúra vs nem testkultúra faktor élményerősségéről is. A legbeszédesebb pont talán, hogy mennyire nem beszélünk, nem nosztalgiarecskázunk ezekre az emlékekre.

Csináltam egy igen fasza teaser videót a kettősünkről, aminek egyetlen baja, hogy felettébb, hovatovább kibaszottul beleszaggat a menetszél. Mert annyira gyorsak voltunk, azért. UB-én majd egy kicsit lassabban kéne menni, erre majd figyelni kell. A művészetért mindent ugyebár.

Ha hanggal nem bírjátok ki, nem hibáztatlak benneteket, némítva is kiválóan lehet csodálni Dani futóstílusát.