Néha teljesen más értelmet nyer minden, és minden, amiért, ami ellen, amit kerülve léteztem, amit megcsináltam, és magam mögött hagytam, lényegtelenné válik, mert kiderül, hogy nem is arról szólt, csak közjáték volt, bár nélküle nem kerültem volna oda, ahol most vagyok. Fontos volt a maraton, fontosak voltak a számok és boldog is voltam tőlük, de az igazi megérkezés, minden, amit hajszoltam tegnap érkezett el, amikor mindaz önkéntelenül jött, ami előtte kínnal se, amikor végre öt harmincnál írni kezdtem fejben, hogy mintha csípnének az eltűnő nyári szellemek a néptelenné váló parti úton, a gát tetején, hogy hűvöset hoz a város hátsó kertje a folyó felől, mint kint felejtett háziállatok, estére már összébb bújnak füvek és fák között bújó rozsdatelepek. Csak néhány kacsa kerreg kelletlenül, csak ők verik fel a tükörsima csendet, csak egy visszhangot kereső távoli kutyaugatás rezeg halkulva a víz felett. Zümmög, világít, jelez a csuklómon a digitális küzdelem, de ma nem vagyok itt, ma nem találhatnak rám a számok, ma az én végtelenembe nyújtom az órányi perceket, ma úgy futok, ahogy én futok, velem magamban, hangoscsendesen, egyenes körben, világok között szüntelen.
