nemmaratonman

nemmaratonman

2000

2018. december 31. - téglánakgyors

Pár éve, amikor kitalálták, hogy a Facebookot futásra is lehet használni, csatlakoztam a Fuss kétezernemtudomhányban kétezernemtudomhány kilométert csoportba. Pár hónap alatt két következtetést vontam le: mérhetetlenül fáraszt a közösségi lét, és még jobban ez a rengeteg kilométer. Közel sem kellett hozzá fél év, hogy mindkettőt feladjam. A pszeudoszociális létet és a kilométereket is. Introvertáltan szeretem kanapéról tervezgetni a rengeteg futásokat.

Mert a 2000 km rengeteg, főleg néminemű idő, és még főlegebb kellő eltökéltség hiányában. Lazán tudtam volna több száz kilométerrel többet is futni - mondjuk akár kettőszáz kilométerrel is -, ha az elmúlt év lyukas napjait nézzük. Csak ahhoz ember is kell.

A lényeg, hogy kurva nagy főhajtás mindazok előtt, akiket akkoriban elszántan láttam menetelni a 201x-es kilométerek felé. Ahogy most megnyitom a 2018-as, nyilvános csoportot, két pörgetés alatt is sok sikersztorit látok kiposztolva. Sokan jóval többet beletettek a lábukba, mint 2018 - mert hát miért is kellene pont 2018-at? 

A végén nekem még ebbe a kétezerbe is pakolni kellett, mert hát várható volt, hogy amit ellazáztam év közben, az vissza borul rám év végén. Illetve, hogy pont nem számoltam ezzel, hanem szokásom szerint elintéztem annyival, hogy majd megcsinálom, van még időm. 

A van még időmből az lett, hogy betegség és mindenféle év végi őrület után pont a decemberi, Németországban töltött nagy zabálásokra, a karácsonyi főzésekre, családozásokra maradt több mint 100 km - ami aztán az utazásokkal be is sűrűsödött kilenc napnyi mindennapfutásra.

Ilyet még soha nem mertem, talán még három-négy napot sem voltam ridegtartáson, nemhogy kilencet folyamatosan. És az egész ki nem szarja le, hogy hány kilométered van témakörben ez volt a leginkább, ha nem az egyetlen fontos és meglepő fordulat. Nem voltak ugyan minőségi kilométerek, a legkevésbé sem, de akárhogy is: nem haltam bele, sőt, igazából fel se vettem. Nyolc nap mindennapfutás után full hibamentesen mentem ki tegnap, hogy egyben letudjam az utolsó 19-et. 

És nem sokkal A Kelenföld Legrémisztőbb Aluljárója után egyszer csak meglett a kétezredik.

 

capture.JPG

 

Soha nem gondoltam volna, hogy egy tény önmagában megkérdőjelezhető, de a fake news és az alternatív valóság korában igazából meg sem lepődtem, hogy a Strava 1990-et számol. Egész évben a Smashrunnal haladtam, mert ha belegondolunk, a Garmin és a Strava a kurva sok feature-ével és diszkógömbcsillogásával egy dolgot nem tud csak: normális, olvasható statisztikát nyújtani. Nos, a Smashrun legalább tud, erről szól az egész site:

 

smashrun.JPG

 

Ehhez képest a Garmin ennyit nyújt:

 

1.JPG

 

Ha rámész az oszlopokra, akkor kidobja az adott hónap távolságát, számold össze magad, paraszt. Nos, én kétszer álltam neki, egyszer 1800, egyszer 2100 környékére sikerült becsülni az össz távot. Végül Anna segített, neki meglett a 2000 - a svábok meg a matek ugye. Mindig a matekon múlik. (Ja, senki nem kommentálhatja, hogy CSV-be le lehet tölteni ezt az összesítést, mégiscsak 2019 lesz egy nap múlva, nem 1998-at írunk.)

A Straván végül megtaláltam a stat szegmenst, sőt mi több, megtaláltam a refresh gombot is, amire megint csak annyit tudok mondani, hogy miafasz. 2019! 2019!!! Hetente vagy négyszer töltök fel ide valamit, de még külön meg kell találnom eldugva, a lap alján egy refresh gombot? Felháborító. Az összes first world white people nevében mondom.

 

strava.JPG

 

Na de térjünk vissza egy utolsó bekezdés erejéig a kinti legelésre, ugyanis a mezőgazdaság fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni. Minden, ami igazán fontos kint keletkezik: kecskesajt, bor, futás. Esetleg még a repce.  A folyamatos kinti léttel és bivakolással nagyjából az utolsó mumusnak is kitekertem a nyakát, és ki merem jelenteni, hogy nincs az a bármi, amire ez a negyven éves test ne lenne képes. Esetleg csak az El Capitan megmászását és a buszon menetiránynak háttal ülést hoznám be kivételnek, kicsit szédülős vagyok ugyanis. A lényeg, hogy nincs előttem lehetetlen. Csak ki kellene végre vetni magamat a vajtartóból - ilyesmit azonban a mai napon különösen nem ígérek. Majd jövő júniusban elválik, hogy mi lett a 82% zsírtartalommal.

 Addig azért meg még jövök.

A bejegyzés trackback címe:

https://nemmaratonman.blog.hu/api/trackback/id/tr8914524736

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kilfish · http://www.kilfish.com 2019.01.02. 08:50:19

Szerintem nem az a legjobb ebben az utolsó heti mindennapos futásaidban, hogy ezekkel lett meg a 2000km, hanem az, amiről te is írtál, hogy sikerült minden nap kimenned és sérülésmentessen végigcsinálnod. Kellenek néha az ilyen edzésidőszakok is, amik ezekről a kicsit nem teljesen kipihenten elindulós minden nap megtett aerob kilométerekről szólnak, és ilyenkor nem is kellenek közéjük az intervallos meg tempofutásos gyorsító edzések, pont jó az úgy, ahogy csináltad. Ha valaki csak ezeket futja az év minden napján, az szerintem egy csomó időt és energiát elpazarol, és kevésbé fejlődik mint ha kevesebbet, de okosabban futna, de pont a napokban határoztam el, hogy egyszer-kétszer én is csinálok ilyesmi mindennapos futásokra kihegyezett edzésidőszakot az évben.

téglánakgyors · http://nemmaratonman.blog.hu 2019.01.02. 09:06:17

@rrroka: Dánke!

@Kilfish: hát ha azt mondod, még értelme is volt, az a legszebb :)

Az igazság az, hogy nem is tudtam volna többet, gyorsabbat, hosszabbat beletenni, rettenetesen formán kívülre kerültem, lazán feljött több mint 5 kiló, mire feleszméltem. Betegség, rokonlátogatás külföldön, karácsony... annyit akartam mindössze, hogy újra az eredeti állapotomba kerüljek vissza,hogy januárban el tudjak indulni Június 9. fele.

videkiman 2019.01.02. 10:06:09

Ezért kell egy jól bevált excel táblában vezetni a futás statisztikákat, a saját statisztikát saját magunk hamisítjuk. :)
Egyébként gratula, én azt hittem, te, aki ilyen 40-50 km-eket fut egyben, az simán le tud egy évben 2000 km körül.
Lehet tudni, hogy mi a jövő júniusi nagy terved?

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2019.01.02. 10:22:57

@videkiman: nekem is csak 2300 lett, főleg azért, mert a vadlán ultratrail után októbertől már nem volt cél, lehetett pihenni 100-120 km-es hónapokkal. előtte meg volt olyan, amiben 300 volt... szóval szombaton kicsit nehéz lesz a maraton. :)

@téglánakgyors: gútára jöttök? :)

téglánakgyors · http://nemmaratonman.blog.hu 2019.01.02. 10:33:25

@videkiman: Igen, én magam is rengeteg ilyen önsorsrontó embert ismerek, akik Excelben vezetik :)
Napi annyi órát töltök Excellel a munkában, hogy én már nem szeretnék táblázatokat kezelni otthon. (Nincs is otthon Office, a gDrive-ot sem használom igazán, ráadásul azzal is foglalkozom eleget a melóban.)
A (bármilyen) naplóvezetésben lassan 10 éve a nyilvános, netes megoldásokat választottam - lásd ezt a blogot. Nekem egyszerűen ez a default megoldás.

Le tudnék, simán. Azt hiszem ennyi év és ennyi belefeccölt idő után ez már az abszolút minimum. Mindenki, akit ismerek és ennyi időt eltöltött ezzel a sporttal, mint ÉS komolyabban veszi ÉS eltökéltebb, többet fut mint 2000, méghozzá anélkül, hogy méricskélnie, számolgatnia kellene.

videkiman 2019.01.02. 14:14:52

Pedig jó az az excel, heti egyszer odakerülök otthon a laptop elé, akkor beírom a garminból.
Én mikor (a kettőből :P) először futottam 2000 km-t, akkor tök spontán volt az egész, persze folyamatosan láttam, hogy hol tartok, de a hagyományos dec. 31-i futáskor néztem meg, hogy mennyi kell a 2000-hez és szerencsére csak a szokásos 10-15 kellett. Ha belegondolunk, ez heti 38 km, ezt 3 alkalomból még a magamfajta
nemmaratonista is összehozza... az erősebb 4 alkalmas hetek meg kompenzálják a gyengébbeket. Az utóbbi másfél évben pont ezek a 4 alkalmak hiányoztak, de kisgyerek mellett azért jóval kevesebb szabadideje van az embernek, úgyhogy ezt nem róvom fel magamnak. :)

téglánakgyors · http://nemmaratonman.blog.hu 2019.01.02. 15:45:52

@videkiman: én értem, hogy jó az excel (a 2010-esig :P ), de ha heti ötször nyolc órában eszem a tökfőzeléket, akkor otthon még a cukkinire se akarok már ránézni :)

A baba- és gyerekfaktor eléggé bele tud nyúlni a futásba, azt látom magam körül az apaesetkben is. Innen már nagyon nehéz okosat mondani, nagyon eltérő családi status quok, megegyezések, segítségek, megoldások, egyéni és munkahelyi határok vannak.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2019.01.03. 07:18:16

@videkiman: én edzesonline.hu -t használom 10 éve. :) jobb, mint az excel, amit meg azért nem értek, mert nem online... ha táblázatkezelő kell, akkor már google tábla, hogy elérjem bárhonnan. nem? :)

videkiman 2019.01.03. 09:41:07

Az excellel kapcsolatosan igazatok van, csak hát a kezdetek óta ezt használom és én nehezen változtatok a jól bevált szokásaimon. :) Ezen kívül amúgy a garminról konvertál a smashrun és az endomondo is be van még állítva, szóval meg vannak elméletileg online is az adatok, de a legpontosabb amit én vezetek. :)

@téglánakgyors: gyerek témához még annyit, hogy ez mindenki saját elhatározása, én magamon azt tapasztalom, hogy két hétköznap a legritkább esetben szoktam futni. Sokan úgy oldják meg, hogy hajnalban mennek, de ez nálam egyelőre nem játszik. De ez tényleg elég összetett, amit a családi helyzet is eléggé befolyásol. A jó benne, hogy olyan nagyon nincs, hogy lenne időm, csak nincs kedvem. Ha éppen van időd, akkor tuti nekiindulsz. :)

téglánakgyors · http://nemmaratonman.blog.hu 2019.01.03. 14:40:13

@rrroka: külföldről jön egy barátom hozzánk, de most amúgy is sztem kocogósan tudnék egy félmaratont maximum....

Nektek szélmenteset! :)

téglánakgyors · http://nemmaratonman.blog.hu 2019.01.03. 14:41:20

@videkiman: Június kilencedikén lesz az UTH, ott neveztem be nagy mellénnyel az 54 km-es távra.

videkiman 2019.01.04. 15:11:18

@téglánakgyors: jól látom, hogy ahhoz van 1800 m szint is? Durván hangzik, nekem ezek ilyen feldolgozhatatlan számok. A terepfutásban legalább az a jó, hogy az erdőben végig árnyék van nem? Azért hajrá! :)

Kilfish · http://www.kilfish.com 2019.01.04. 23:25:27

@videkiman: nincs végig erdő, nincs végig árnyék még erdőben sem, lesz olyan szakasz, ami olyan meredek, hogy csak kézzel kapaszkodva lehet megmászni, és nagy eséllyel megpusztulós meleg lesz :)

téglánakgyors · http://nemmaratonman.blog.hu 2019.01.06. 22:30:52

@videkiman: ja, van, az aprót lefelejtettem :)

@Kilfish: Úgy tudsz motiválni, mint senki más! : D

Kilfish · http://www.kilfish.com 2019.01.07. 09:57:11

@téglánakgyors: igyekszik az ember :)
Így legalább csak pozitív csalódás érhet majd téged :)

riel · http://amatorfutoleszek.blog.hu/ 2019.01.09. 21:20:25

Garmin Connect-ben asztali böngészőben a jobb felső sarokban a profilodat megnézve írja az utolsó 12 hónap alatt megtett távolságot, illetve célt is kitűzhetsz ki, hogy 12 hónap alatt 2000 km-t szeretnél futni adott kezdődátumhoz képest és akkor minden nap látod, hogy hol tartasz.

téglánakgyors · http://nemmaratonman.blog.hu 2019.01.09. 21:40:02

@riel: igazad van. A célt beállítottam, nézem is majd a dashboardon. Elsőre az a bajom vele, hogy nem mutatja, hogy a elmaradásban, vagy atyaég előrébb vagyok-e. (Ilyen mondjuk egyszer van egy évben.)

Az utolsó 12 hónap sajnos nem mindig január egytől számol, hanem gördül, ahogy mi is haladunk előre az időben.
süti beállítások módosítása