A pulzus a minden. Itt volt nekem ez a télen viszonylag nehezen értelmezhető edzésterv vasárnapra: 10 perc bemelegítés, aztán kétszer egy óra futás, a kettő között 10 perc gyaloglás, majd 5-10 perc levezetés.

Ez az én fordításomban úgy nézett ki, hogy lassan, de azért fuss le egy félmaratont. Mert télen nem fogok 10 percet gyalogolni gyalogolni egy óra futás után, hogy kurvára megfázzak, mert nem is tudom, hogy tudnék-e 139-es bpm-mel gyalogolni, mert az nekem már kocogás. Mert igazából le akartam tudni ezt a félmaraton dolgot, túl régóta piszkált, és hát ott voltam már a sarkon, 16-nál. 

Nem tudom, mekkora hülyeség a tavaszi félmaratonra felkészülésként lefutni a félmaratont, de mindegy, már túl vagyok rajta.

Szóval a pulzus a minden. Ráálltam erre a max. 150-re, amiről állandóan visszalassultam 141-146-ra, azaz 7+-szos ezrekre, ahol mindig is jól esett poroszkálni. A világból ki tudtam volna futni ezzel a pulzussal. Tizenháromnál értem haza. Ott még az indulásnál elrejtettem a kukák közt fél liter vizet, amiből kb. kettő decit megittam. Ezelőtt elporlasztottam két szőlőcukrot. Ennyi volt a frissítés. Az idő kb. hét kilométerig szinte selymes volt, tavaszi este, ahogy azt mindenki szereti. Aztán elkezdett esni egyszer, kétszer, háromszor. Soha nem nagyon, csak annyira, hogy éppen, hogy zavarja a hűlés a vállamat, és, hogy ne legyen melegem.

A tizenhatot nagyon vártam, az volt a mérföldkő. Nem történt semmi, csak mentem tovább -  de ideje volt, hogy tizenhat legyen, mert a lassúság miatt kezdett a végtelenhez közelíteni az eltelt idő.

Tizenhétnél léptem át a két órát, pont jókor: soha nem futottam még két óra hosszan, és soha nem futottam még ekkora távolságot: fennmaradt az érdeklődésem, pedig kezdtem kicsit zsibbadni, húzódni.

A tizennyolcadiknál éreztem egyedül egy kis lúdbőrözést: basszus meglesz, le fogok futni egy kibaszott félmaratont. Megjelentek a harsonák, a tömeg, a befutó, az emelkedettség. Le is fordítottam ezt magamnak: nem hiszem el, de maradt energiám. Pontosan tudom, hogy mennyit kell még futnom: Visszafordulni a Szerémi alján, át a Nándorliget Lakópark mellett, fel a Nándorfejérvárin, a Hengermalomhoz, és onnan szinte már otthon vagyok, az lesz a vége. Szerintem végig bírom tolni. És ekkor elkezdtem futni. A tizennyolcadik 6:48 lett, a tizenkilencedik 6:21. Sokkal jobban éreztem magam, hogy nem kell a lassúságot erőltetnem. Biztos nem bírtam volna másképp, de igazából rengeteg energiát elvisz az állandó figyelés, a mesterségesen lassú futómozdulatok. Nagyobbat koppan a láb, nagyobbat zökken a sarok, nehezebb megtalálni a futást imitáló mozdulatsort.

Kiengedtem. Zsibbadtam itt-ott, de egyszerűen jó érzés volt nekiindulni kicsit. A Tizenkilencediket 6:22-vel fejeztem be, és a húszról huszonegyet pont kifáradásig tudtam húzni. Az intervallokból már tudtam, hogy tudok majdnem egy kilométert kifulladásig gyorsítani. Az intervallos 5:10-es tempó itt, a félmaraton legvégén 6:10 lett, és még letoltam egy utcahosszt fél perc alatt, hogy tuti meglegyen a huszonegy mögötti tört is.

Aztán ott, a Fehétvári út egyik legmeghittebb kocsmája előtt megtörtént, egyszer csak véget ért az aznapi edzés. Csak így. Elfáradtam, de amúgy semmi különös. Kocogtam két óra huszonhat percet, és ennyi. Kiderült, hogy a szörny, a félmaraton semmi más, mint egy  szimpla, baromi hosszú kocogás. Ezt igyekszem nem nagyképűen írni, mert nem úgy szánom. A lényeg az, hogy fuss bármilyen lassan, de ha elég sokáig csinálod, egyszer csak megérkezel. Mert ugye a félmaraton, az versenyen, meg ezeken a szájbakúrt szintidőkön és záróbuszokon kívül is pontosan 21097,5 méter.

Ma éreztem először azt, hogy a Garmin órámnak, a vágykielégítésen túl, tényleges haszna van.

Eddig Runtastic Pro-val futottam intervallt, és ott más opció nem lévén, -tól, -ig tempóra állítottam be az egyes szakaszokat, mellette pedig a decathlonos órámmal mértem a pulzust. Ez a mutatvány több sebből is vérzett. A pillanatnyi tempó nem biztos, egyenes arányban van a pulzussal, és a pillanatnyi tempót kurvára nem szereti a GPS.

Az az eddigi előny, hogy a Runtasticnak mindene az ezrenkénti tempó, az ebben az esetben egy elég komoly hátránnyá válik, hiszen a percekre megadott szakaszoknak semmi közük nincs a kilométerekhez, és így a Runtastic vegyesen mért gyorsat is, lassút is, éppen ahogy kijött az adott ezer méter.

A Garmin itt viszont gyilkosan precíz. Sejtettem is valamit, hogy most jobb lesz nem nyivákolnom az előre beállított edzés, és az Auto Lap nem baráti viszonya miatt, de nem gondoltam volna, hogy minden ennyire kristálytisztán fog látszani az edzésből. Az óra eleve nem tempót mér, hanem pulzust, és a kívánt pulzusértékekhez köti az adott kört is, szóval most nekem lett 12 köröm-eredményem a hét és fél kilométer alatt: ötször kellett négy percet futnom valahol 162-172 bpm-en.

És ez az ötször négy perc visszanézve pont olyan csodálatos, mint amilyen kibaszott gyűlöletes volt odakint, a magát nyolc fokosnak hazudó, kizárólag szembeszeles, négy fokos időben. Hát bazmeg ötös időket futottam, el sem hiszem, ÉN. ÖTÖS. IDŐKET. FUTOTTAM. Nem öt ötveneseket, hanem öt nulla heteset, meg öt nulla tizentötöset!!! Az most tökmindegy, hogy a szívem kiugrott a helyéből és közben néha ordítva, nyögve harákoltam, mások meg 140-es, alvós szívveréssel, sok kilométereken keresztül tartják ezt a sebességet.

Gyönyörűen látszik az is, ahogy egyre kevesebbet, egyre kisebb tempóval teljesítek a négy percek alatt. Imádom!

Életem első fartlekje. Nem volt ismeretlen szó ez nekem, láttam már vagy háromszor leírva, mindegyik alkalommal valami edzéstervet nézegettem. Valószínűleg a paksi félmaraton pluszra akartam volna felkészülni, de pont akkor, múlt nyáron mondta először azt a térdem, hogy neki ez az egész nem kell és nem akarja velem csinálni.

Most talán - lekopogom - eljutok Debrecenbe, és mégiscsak meglesz életem első 21 kilométere, szóval nem úsztam meg életem első fartlekjét sem.

Félig elolvastam vagy három bejegyzést a fartlekről - ezt a futaneteset, meg ezt a futóblogosat, meg ezt a híresembereset (bár a középsőben a másik kettő is linkelve van, mindegy) - és miután még mindig nem tudtam, hogy igazából, hol, merre, most akkor mit is kellene csinálni, viszont már nagyon ki akartam menni, kimentem.

Az az alap, hogy ha már van egy ilyen lehidalós, csodálatos szuperkütyüm, amit ezerrel lehet buzulni, akkor az amúgy már meglévő Garmin Connectes edzéstervemet letöltöttem rá. Mert lehet ilyet. Ez annyira szép!!

A Garmin egyébként pont a fartlekben nem segít egy hajszányit se, annyit mond, hogy fuss negyvenöt percet, cél nélkül. Magyarul azt csinálsz, amit akarsz, engem már nem érdekel. (Igen, az anyám mondta ezt sokszor.) Úgy gondoltam, ha már amúgy is itt van a nyakamon Kelenvölgy, akkor legalább - szintén először - tudatosan használni fogom az emelkedős utcákat, szóval ilyeneket nyomtam, hogy odáig egyszer-kétszer belefutottam fél- egy utcahosszt, illetve odaérve megfutottam két utcát felfelé. Gyűlöltem. Gyűlölök kifulladni, végemet járni, mert hát kapásból kifulladtam, végemet jártam, pedig a legmagasabb pulzusom 172 volt, az állítólagos maximumomat, a 185-186-ot még a kanyarból sem láttam. Nem tudom, hogy egy fartleken ez cél kellene, hogy legyen-e egyáltalán, de egyébként egy ezreddel, egy centivel sem tudtam volna gyorsabban és/vagy többet futni. Nem csak sprinteket nyomtam, néha váltottam simán csak tempót is, persze, amikor már kaptam újra levegőt. A negyvenöt perc legnagyobb része azért önmagam kímélésével telt, senkinek ne legyenek illúziói.

A Garmin viszont ha már nem segített, legalább nem mért tempót sem kilométerenként. Ugyanis edzésmódban szarik rá, hogy te beállítottad az Auto Lapot ezer méterenként, hiszen számodra, amióta futsz, az az egyetlen mérőszám, amivel kezdeni tudsz valamit. Nem, ő lazán egy körnek mérte a negyvenöt percet.

Nyújtottam, zuhanyoztam - ez most egyébként fordítva történt, mert megint esett az eső, és újfent szarrá áztam -, és nekiálltam jól felbaszni magam ezen.

DC Rainmaker azt írta, hogy ő alapból offon hagyja az Auto Lapot, mert ő majd szoftveresen szétbontja megnézi, hogy mikor mit csinált, ne dumáljon bele az óra. Nem tudom, hogy ő kilométerenkénti tempóra is szétbontja-e  magának, vagy ez csak a kezdők mániája-e, mindenesetre a Garmin Connect nem bontotta nekem szét sehogy sem ezt az egybenegyvenöt percet. A tesztben még a TrainingPeaks-szet, és a SportTrackset mutogatta, hát megnéztem ezeket.

A TrainingPeaks-en már volt egy profilom, de ugyanaz történt most is, mint legutóbb, amikor arra jártam: az oldal annyira emészthetetlen, annyira nem egyértelmű, hogy tíz perc után feladtam. Igaz, ezúttal már eljutottam addig, hogy letöltöttem a device agentet, és azon keresztül feltöltöttem az egyik garminos futásomat, de ennyi. Ez az oldal állítólag komolyabb atlétáknak van, tehát biztos ezen a szinten mozog ez az egész, időt kellene rá szánni. De én lusta felhasználó vagyok, én azt várom el, hogy a dolgok legyenek értem, ne nekem kelljen nyomozni, összepakolni, amit akarok. Tegyék alám, legyen áttekinthető, könnyen kezelhető.

A TrainingPeaksnek most van egy béta felülete, ami valóban milliószor letisztultabb, mint a jelenlegi, de mire kipróbáltam, rég elfogyott a türelmem. Még csak oda se jutottam el, hogy felmérjem, hogy az ingyenes verzió eleget, esetleg többet nyújt-e, mint a Garmin Connect?

Így elfáradva a SportTracksnek már nem estem neki egy regisztrációval (abból van elég már amúgy is), hanem elkezdtem olvasni róla. Ingyenes volt, fizetős lett. Nem tudom hibáztatni, bárki is csinálja, de én nem fogok fizetni. Messze nem vagyok azon a szinten, sem futásban, sem anyagilag (igen, most vettem egy Garmin órát, de az OLCSÓ VOLT!!). Hagytam inkább a francba

Runtasticcal már csak becsületből küzdöttem. Van az asztali felületen egy Garmin import gomb, arra rányomtam. Hát nem kérdezett egyet sem, hogy milyen eszköz, milyen account, feltöltött minden szart, azt sem tudtam,  honnan. Valahol a gépemen ott bújtak az előző tulaj edzései. Természetesen csak egyenként, minden alkalom után új oldalbetöltéssel lehetett kiirtani az idegen távokat a profilomból. Aztán nagy nehezen megtaláltam, hogy hol rejtőznek a garminos .FIT fájlok és rendet vágtam közöttük. Utána újra béke volt, és el nem hiszitek, de a mindig többet akaró mohóságomban örökké lebecsült Runtastic automatikusan lebontotta kilométerenkénti tempóra a fartlekemet. Boldog vagyok.

Most éveket beszélhetnék arról, hogy a jelenlegi helyzetben miért nem kellett volna megvennem ezt a cuccot, de annyira irreálisan olcsó volt, hogy még túlzottan nyomott ár miatti riasztás ellenére is rányomtam a Vaterán. Eredetileg úgy volt, hogy rendbe teszem a dolgaimat, és aztán AZONNAL veszek egy Suunto Ambit 2-őt, és nem érdekel mennyire túlzás, de ha úgy nézzük, futásban ez is többet tud nálam, és spóroltam majdnem százezer forintot.

Árultak egyet húszért, minden nélkül, árultak harmincikszért az ebay.com-on teljes pakkot, amire vámot kellett volna fizetni, meg árultak sokkal drágábbért, itthon, régebbi Garmint, vagy kevesebbet tudó Garmint. És aztán hirtelen megtaláltam ezt a Garmint. Nem akartam elhinni: óra, töltő, usb stick, mellpánt, ez együtt harmincötért. És még bele is írta az eladó, hogy újonnan száz, akciósan hetvenöt, ő harmincötért odaadja. Valaki már feltett  egy kérdést, amire értelmesen válaszolt, valaki már nyomott egy harmincezres licitet, én pedig AZONNAL rányomtam, amint újrageneráltam a jelszavamat. Azt állandóan és kötelezően elfelejtem, amint megcsinálom.

A vétel után egyből rám írt az eladó, én kérdeztem egy-két dolgot, arra tisztességesen válaszolt. Nem értettem, biztos van valami stikli, kell, hogy ebben az árban legyen valami sántítás. Másnap lementem érte a világ végére, de az ügylet még azt az ötezer forint benzinpénzt is megérni látszott elvileg. A találkozó rendben ment, és olyan egyéni sztorit kaptam az órához, hogy az egyszerűen nem lehetett hazugság. Itthon lecsekkoltam, és tényleg: ez a Garmin a világ túlsó felén volt használva, egy teljesen valószerűtlen helyen, főleg munkára, nyílt vízi úszásokra. Ugyan nem négyszer, de hát ennyi csúsztatás a minimum.

Van egy vélhetően teljesen jó állapotban lévő Garmin 310 XT-m , és mindössze harmincötezer forintomba került. Tényleg, teljesen valószerűtlen. Ebből még lesz pár orgazmusom, sajnálom.

Tegnap, a vasárnapi hosszú futásomon ki is próbáltam - már ha nem nézzük a kütyübuzulással eltöltött gyönyörűséges három órát, még szombaton. Az órát minden tesztben a kiemelkedőnek számító akksiidő miatt nyalták körbe. (Meg a waterproof miatt.) Hát az enyémben vélhetően már nem a legfrissebb az a 700 mA, amit beletuszkoltak egykor, ugyanis a három órás szoftverfrissítés, nyomkodás, beállítás alatt lement egy egység a teliből, az egy negyvenötös futás alatt pedig felére fogyott a töltöttség.

De nézzük a lényeget: milyen telefon helyett egy kisebb, csuklóra helyezhető, 2009-ből származó, valóban rémisztően szovjet formájú és színvilágú (közelről, ez a mattulva, fáradva fényesedő narancssárga tényleg elég dömperszínű), kisebb féltéglával futni.

1: először is a cicagatya fölé ezúttal nem kellett már felvennem a zsebbel is rendelkező rövidgatyámat. Gondolom minden más ember karpánttal hordta volna a telefonját, de nekem sokkal egyszerűbbnek, és olcsóbbnak tűnt simán zsebre dugni a telefont. Szóval kisgatya mínusz. A futónadrágom rendelkezik egy, azaz mindössze egy, mozgás közben megközelíthetetlen belső zsebbel, amibe most kérlelhetetlenül beletömtem három szőlőcukrot (tanácsolták az eléhezés ellen, de annyira kurva szomjas lettem tőle, hogy soha többet víz nélkül), két papírzsepit, és a kulcscsomómat, amitől úgy néztem ki, mint aki igen komoly sérvvel sportolgat.

Miután nyolc fok volt odakint, sapkát, kesztyűt, harmadik réteget sem vettem fel. Ez így együtt, a kívül hordott alsógatya és telefon nélkül rémisztően meztelen érzés volt az első kilométeren. Aztán a szenvedésem elvonta a figyelmemet a pőreségemről.

2: Az óra bevált, kilométerenként jelzett, hogy mekkora tempóval csináltam meg az éppen aktuális kört, mutatta a szívritmust, mutatta az eltelt időt, a távolságot, meg a pillanatnyi tempót, tehát minden kéznél volt. Nyilván mániákusan az órát néztem az utolsó fél óráig, aztán onnan már inkább csak meghalni akartam, vagy hazamenni.

DE: így rögtön az elején kibukott pár dolog:

2/a az órán nincs zseblámpa. A lépcsőházunkban éppen nincs villany, és kurvára kellett volna valami fényforrás. Ha nagyon kellett - és volt már ilyen párszor -, akkor elővettem bizony a telefont világítani: Duna-part kivilágítatlan partszakasz, Velence, kilátó-tető, és szintén közvilágítás spórolás a Szerémi úti bicikliúton.

2/b Nem tudok kommunikálni. Tudom, hogy gáz, mert két-három órát tudjunk már kibírni telefonálás, üzenet, email nélkül, de néha akkor is jól jön, ha akkor és ott és közben el tudok intézni gyorsan valamit, illetve engem is elérnek, ha nagyon kellek. És akkor még nem szenvedtem balesetet, nem kellett másnak mentőt hívni, meg mit tudom én.

2/c A Garmin nem tud fényképezni. Ez valós igény, ez a fényképezés. Ha új helyen járok, ha valami szépet látok (nem csajt), vagy csak bizonyíték kell egy igen meredek emelkedőről, akkor a Runtasticcal simán szoktam lőni egy-két képet.

2/d Ez nem bukott ki, de azért kellett minimum ilyen szintű óra, mert lesz olyan, amikor igencsak hiányozni fog a Google Map. Terepen leginkább. Ez az óra tud olyat, hogy visszavisz a startpontra azon az úton, amelyiken érkeztem, illetve azt is meg tudja mutatni, hogy hol vagyok a kezdőponthoz képest, ha körbe akarok menni, és nem odavezető úton visszamenni. De ez azért karcsú lehet, nem elég egy részletes tervezéshez, inkább csak a teljes eltévedés ellen véd.

Hogy pontosabb-e a Garmin GPS-e pl az én Samsung Galax Note II+Runtastic Pro kombómnál? Jó, eddig csak elsétáltam vele az Aldiig meg vissza, illetve futottam vele mindössze tizenhat kilométert, de akkor is rámondom, hogy nem igazán. Az Aldiba menet simán a házak falain keresztül törtem az utat, és részeg buldózerként még a szemközti házakba is betörtem ötletszerűen. A futás második kilométere a szokásos hat húsz helyett majdnem hét perc lett, és visszanézve ott teljesen elvesztette a fonalat a Garmin. Utána rávasalta magát a térképre, egészen járdaszintig, és ehhez végig tartotta is magát, az tény.

Én végig a bringaúton voltam, az hétszáz.

Mindezek ellenére azt mondom, hogy egy az én szintemen simán elég egy telefon jobb GPS-szel -ergo, gondolom egy jobb telefon -, mert akkor a fent említett dolgok is kapásból megoldódnak.

Szóval most, három nap használat után el is adom a faszba ezt a Garmin 310-et, és keresek rajta húszezer forintot.

Jaj, a lófaszt, imádom, dehogy adom el.

Kell a kütyü, kell a motiváció, komolyságot ad a futásnak, ha már én nem tudom ezt biztosítani. A Garmin Connect azért mégiscsak kategóriákkal jobb a Runtastic nem fizetős felületénél, és hát ne felejtsük el, hogy a Geonaute Onrhythm 310-zel eddig csak az átlag- és a maximális pulzust tudtam utólag beadni, hogy azért meglegyen. Most pedig végig látom, hogy mit produkáltam. Azért ez kell, egyelőre a lelkemnek, később remélem a teljesítménynövelésemnek is.

vs.

Egyelőre ennyi. Gondolom később még millió dolog előjön, azt meg úgyis megírom elvileg.