Azért választottam a világ végét az első félmaratonom helyszínéül, mert szartam a szintidőtől, meg a záróbusztól, ami pl. ott megy a hátad mögött a kimondhatatlan és copypaste nélkül leírhatatlan vicivittitititán. Hülyék ezek a latinok. Na mindegy. Azzal az egy dologgal nem számoltam, hogy magamhoz képest picsasokat fogok fejlődni pont ebben a két hónapban, amikor - ha szűken vesszük - majdnem egy év alatt lett volna rá elég időm, de persze akkor nem történt semmi, csak a szenvedés.

Bár azóta egyre szimpatikusabb a Rotary félmaraton, ígértek balesetbiztosítást, serleget, meg hát akárhogy is, ez az ÉN félmaratonom. Az első, abból pedig mindig csak egy van.

Ha tudtam volna, hogy a karma egy ekkora kis kurva, akkor mondjuk valami sokkal korábbi félmaratont ikszelek be, ugyanis március 31-étől elvileg munkahelyem is van hirtelen.

Felvettek ugyan egy elég komoly helyre március 17-től, de valahogy a jelek azt mondták, hogy a másik lesz az igazi. Persze aznap este hívtak a másik helyről, amikor pont elkezdtem dolgozni - hogy ne legyen könnyű az életem. Teljesen leakadtam azon, hogy nekem most megint döntenem kell, és annyira tele volt a fejem, hogy még a 8 km futás sem rakott helyre, bár állítom, hogy ha egyáltalán nem megyek ki edzeni, akkor talán életben sem maradok. Egy év munkanélküliség után nyilván fejre áll az ember, ha két lehetőséget is kap egyszerre - úgy érzi, hogy az eljövendő életéről kell döntenie úgy, hogy kurvára nem lát a jövőbe.

Jó dolog ilyenkor a futásba kapaszkodni. Azt ismered, azt tudod kontrollálni, kitisztítja a fejedet, segít a ritmus, hogy másik vágányra kerülj. Aznap este minden sokkal nehezebb volt. A testem csinálta a dolgát, nem futottam rosszabbul, mint ahogy mostanában szoktam, de a fejem annyira tele volt,hogy meg kellett állnom a felénél. Előbányásztam a telefonom a születésnapomra kapott Kalenji övemből és válaszoltam egy-két dologra Viberen. Egy néni elkocogott mellettem, mosolyogtam neki egy hajrát. Visszamosolygott. Az este, ott a kertes házak között, egy lépésre a megnyugtatóan ismerős lakóteleptől lenyomta az agylázat. Kiürültem. Elindultam újra, onnan csak a gép maradt, csak a léptek meg a tüdő ritmusa. Másnap elfogadtam az új ajánlatot.

El nem hiszed, de tok nélkül belefér a Samsung Note 2

Péntekig maradtam a köztes helyen, akkor felmondtam. Nem is emlékszem, hogy mit futottam az alatt a pár nap alatt. Talán péntek délután nyomtam egy csütörtökről elmaradt intervallt. Gyengének éreztem a lábaim, a fenekem, kurvára nem ment az a 4*5 perc, bár általában iszonyatosan megszenvedem ezeket az erőltetős edzéseket. Tuti, hogy ezek segítettek a legtöbbet a fejlődésemben, naná.

A vasárnapi hosszú megint kimaradt a szombati kihágás miatt. Vendégségbe mentünk a barátnőm főnökéhez, ott meg egy ültő helyünkben leitattak minket, úgy, ahogy voltunk. Egy héttel ennyire kiesni a menetrendből életem első hivatalos versenye előtt, nem jelent sok jót, de igyekeztem nem görcsölni. Vettünk mindenesetre egy futós boxer gatyát a Decathlonban - vége a pamut alsógatyák terrorjának.

A combtövem megmentői

Tegnap, hétfő este mentem el az egy órás hosszút elintézni, Tökéletes volt. Hűvösebb idő, hét fok, mintha eső után lett volna, annyira friss volt a levegő. Erősebb voltam a futásnál. 150-es pulzust tudtam a 6:05-ös tempóhoz hozni, és még bőven maradt tartalékom mindvégig, de meg tudtam magammal egyezni, hogy nem csinálok hülyeséget az utolsó héten. Csak easy run van a naptáramban a félmaraton előtt. 1:01 alatt volt meg a 10 km.

Ha belegondolok abba, hogy még decemberben, de szerintem januárban is még percekre voltam ettől a szinttől, úgy, hogy a belemet kifutottam, akkor egyszerűen örülök, és igyekszem nem abba a hibába esni, hogy semmi nem elég. Én ettől is boldog vagyok. Nyilván szeretnék javítani a 2:24-es időmön, ha már ilyen sokat készültem, hogy hivatalosan is lefussam a felet. De azt hiszem a legnagyobb, legjobb dolog, a küszöb átlépése volt: tudok futni hat alatti tempókat 10 km-en keresztül, a két utolsó hónapom 100 km felett volt. Ez történt 2013/2014 telén. És előttem az év...