nemmaratonman

nemmaratonman

Budapesti szmogtérkép

2014. január 28. - téglánakgyors

Nem túl régóta, de sajnos függő lettem. Szerintem valami blogposzt miatt kezdtem el, ahol valaki leugatott valakit, hogy az autók között fut, de az is lehet, hogy csak simán odatévedtem, vagy akár be is mondhatták a rádióban, hogy napok óta rossz a levegő, én meg megnéztem. Azóta érzem, hogy ég a tüdőm, meg, hogy csak a félig működik, mert tele van fekete szarral.

Ma reggel is felmentem, és

legszennykep2.jpg

BÁMM! Menjél futni. Szevasz.

Különben az országos nemhóhelyzet sem néz ki jobban:

legszennykep3.jpg

Pécs környékének egyébként meglehetősen gyakran van ilyen piros bohócorra, ami már csak a bortermelés (Szekszárdra szavazok) miatt is aggaszt, és akkor még nem is gondoltam a futókra, akik ott élnek.

Persze ebben megint van egy rakás bizonytalanság: mennyire megbízható ez a térkép? Ha a budapestit, vagy leginkább azt vesszük alapul, ami engem érint, akkor két állomás közé esem. A Kosztolányihoz vagyok közelebb, a Nagytétényitől vagyok távolabb. A Kosztolányin lévő mérőállomás általában siralmas számokat mutat, nem egyszer ott a legrosszabb. De azért van pár kilométer előnyöm kifelé, amit igazából ugyanúgy halálpirossal jelöl a térkép. De ha Albertfalva felé futok, hátul a kis utcákon, vagy akár a Duna mellett, biztos, hogy pirosat lélegzek be? Milyen algoritmus, vagy milyen tapasztalat alapján színezik be két állomás között a várost?

És tényleg óránként frissítik? Egy csomószor 107-esen ragad, akár másfél napra is. Éjszaka sem enyhül ez a dolog? És azt is észrevettem, hogy a csapadék sem segít mindig, sokszor a hétvége sem. Tudom, hogy nem csak a kocsik miatt alakul ki ez az egész, de mínusz egymillió autó azért csak észrevehető különbséget kell, hogy jelentsen.

És mi az a határ, amikor nem kellene egyáltalán kimennem futni? Mára ez van nekem:

interval.jpg

Vagy felmegyek Normafára (ott jobb egyáltalán?), vagy lemegyek a térképről, vagy fél óráig azon fog járni az agyam, hogy piros halált zihálok befelé. Ehhez képest mi egy ingyenes, budapesti Spuricipő???!

A bejegyzés trackback címe:

https://nemmaratonman.blog.hu/api/trackback/id/tr985786094

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DSL · http://runbabyrun.blog.hu/ 2014.11.12. 17:28:48

Na ez engem is nagyon foglalkoztat, bár mostanéban nem futok, de itt azért nem úgy néz ki, mintha pl a Margisztiget mentesülne a szmog alól. Nagyonnem

téglánakgyors · http://nemmaratonman.blog.hu 2014.11.13. 07:29:15

@DSL: Ja, szezon van újra, el is kezdtem megint nézni. Majd miután már egy hete, vagy két hete nem volt 100 alatt Budapest, tegnap inkább már hagytam fenébe az egészet, nem idegesítettem vele magam.

téglánakgyors · http://nemmaratonman.blog.hu 2014.11.13. 07:59:14

@DSL: Elfelejtettem, hogy igen, a Duna. Úgy gondoltam, hogy a Dunán azért elfújja a szél, de amikor kimegyek az albertfalvai gátra, rájövök, hogy még Csepelig sem látok el, nem fúj az sehova, semmit - bár a térképen mindig zöld a Margisziget, nem tudom az mennyire igaz.
süti beállítások módosítása