Valamikor a múlt héten megjött a Podiart talpbetét. Döbbenetes élmény volt, hogy amint betettem a cipőmbe, és belebújtam, azonnal hatott. Ugyanis abban pillanatban elfelejtetem az eredeti bajomat, mert egyből mindenhol máshol fájt. A tényekkel nem lehet vitatkozni, a dolog tényleg működik.

Úgy, és ott raktak bele púpokat, ahogy szerintem földi halandó lába önként nem áll.

Fokozatos hozzászoktatást javasoltak, ezért első nap végig alattam volt, és futáshoz is beraktam. Igazából csak a hatodik, az utolsó kilométer elejétől mondtam azt, hogy na ebből most elég, mert tényleg gecire fáj. Nem is a teljesen indokalatlan helyeken beépített göcsörtök fájtak elviselhetetlneül, hanem inkább arról volt szó, hogy a vastag betét minden lépésnél odapasszírozta a zoknit a tényleg érzékeny, talpközépi lágyrészhez, aminek nem tudom, mi a neve.  Az állandó odaragadás, elválás kezdte szétszedni a bőrömet.

A talpbetétet azóta csak civilcipőben hordom, de egész nap, igaz, fele nap csak ülök, így könnyű.

Egyébként ez a kényszerített pozicíó tényleg tehermentesíti a sarkam, valóban érzem, hogy sokkal kevésbé fáj a sarokcsontom alatt. 

Ha orvosnál rendeztem volna az ügyet, most nagy eséllyel diclofenacot is szednék, amit vény nélkül viszont nem kapok meg, kiváncsi vagyok nélküle meddig és mennyi idő alatt jutok.