Úgy kábé kétmilliószor tévedtem el nem egészen 24 km alatt, amiben lehet, hogy jobban elfáradtam, mint a göröngyökben, sziklákban, emelkedőkben (849 méter, 849 MÉTER!!!), lavinákban. Aztán már másodszorra találkoztam az emberrel, aki már az elsőre is a helyzethez túlöltözötten, valami csendes, kihúzott hátú, békés módon úgy köszönt, hogy:
- Szervusz!
Amikor másodszorra értem be, rönköket dobált arrébb az ösvényről, elég volt a hang után mennem, hogy rátaláljak a helyes útra - legalább 500 méterig nem kellett ilyen problémákkal számolnom. Terepen főleg nem segít rajtam semmi, hiába van órám, letöltött trackem, mégis, olyan ösztönszerűen választok rossz ösvényt, minden egyes választási helyzetben, hogy az maga a csoda.
Kisebb testű, vizslaszerű vadászkutyája ott szaglászta előtte az utat. Hosszú, sötét, a fejtetőn már ritkább haj, barnásszürke túraruházat, semmi olyasmi, ami miatt megmaradna az ember emlékezetében.
- Helló ismét! - köszöntem neki oda újra. - Majdnem sikerült a helyes utat választani!
-Igen, látom! - mosolygott ironikus felhanggal, miközben lehajolt egy újabb ágért. Aztán, mintha meggondolná, mégiscsak tovább fűzte.
- Mindegyik út helyes, legfeljebb nem oda érkezel, ahova akartál. De mindegyik út helyes!
Nevettem egyet.
- Igen, ezen el lehet gondolkozni! - szóltam vissza, hogy valamit reagáljak rá, majd intettem egyet hátra, mielőtt újra a bozótosba értem volna.
De aztán velem maradt a mondat. Váratlan helyen kaptam valószerűtlen mélységet. Mindegyik út helyes, legfeljebb nem oda érkezel, ahova akartál.
Hosszú haj, belső béke, önkéntes, társadalmi munka. Gyanús volt a fickó, kifejezetten gyanús.
Mindenesetre a végén a három óra helyett, négy óra tizenegy perc, plusz utazás után mégiscsak oda érkeztem, ahova akartam. A hűtőmhöz. A vendégek tegnapelőtt benne hagytak egy angol sört. Három óra huszonhárom perc nettó önszopatás után határozottan azt gondoltam, hogy a britek kifejezetten megtanultak végre frissítő alkoholt produkálni - mert amúgy mégiscsak fura dolog széndioxid nélkül gyártani a sört.
A 3:23 és a 4:11 között történt egy csomó érdekes (lásd fent), és sokkal kevésbé érdekes (lásd lent) dolog, úgy mint kezet a térden tartva görnyedés, megállás, kútból ivás, fényképezés, és videózás. Először Salomon paródiát akartam készíteni, mert ebben a műfajban ugye a Hónaljmirigy óta tudjuk, hogy milyen jók vagyunk. Szóval inkább mégse csináltam ilyet.
Bár a potenciált érzem, de rájöttem, hogy technikai szempontból legalább annyira el vagyok maradva a szükségestől, mint futótehetségben. Szomi vagyok, de leszek majd jobb, és lesz itt még Petimon TV Season 05 Episode 03!
(Ja, aztán délután azért még úsztam egy kicsit egy nagyon hideg kültéri medencében!!)
Ezért szeretem a Smashrunt. Nem adott badge-t vagy egy éve, de amikor igen, akkor nem aprózza el. I'm a motha fuckin mountain runner now!!
