Vasárnap újra Érden Yours Trulyztam, mert tavaly bitang jó volt, mert tavaly volt benne egy komolyabb hősfaktor a -10°C-kal, és mert 12 kilométeren keresztül hol nagyon, hol csak sunyiban, de folyamatosan emelkedik az út.

Idén az újraélesített diétán kívül még a hegymászást akarom bevetni, mint fegyvert önmagam tehetetlensége ellen, tehát eleve elrendeltetett lett e szep gyerek megjelenese.

Tavasz volt, Rrroka volt, Keratomi volt, sokan voltunk, Érd tévé volt, nem ettek meg az Ófalu vérkutyái, csupa jó dolgokról tudok most is beszámolni. Rrrokával, egyedül égettem a salakot felfele, Tomival döngöltünk lefele a tetőről, Évi bevitt minket a végén, hogy ne Tárnokon lyukadjunk ki, és nem is tudatosítottam, az öröm úgy kúszott fel lassan bennem, hogy hétfőn tetőzzön csak kimondott gondolatként, és csak akkor értettem meg igazán, miről is szólt ez most nekem, amikor másnap újra kimentem a tizenöt fokba kocogni egyet az otthonról dolgozás ebédszünetében. Darabos volt, lassú is volt, de a vasárnapi harmincra tettem rá, ami nekem ezzel a hétfővel együtt főleg egy mérföldkő lett, méghozzá olyan, ami nekem számít igazán.

Kiliant már mindenki agyonhasználja hivatkozásként, de kénytelen vagyok újra előszedni a kiscsávót, mert volt egy fontos mondata, ami megmaradt bennem - és még csak az sem számít, hogy igaz-e vagy sem: "I have been racing for 15 years but the final goal is not race it's to be able to move in the mountains quick" (5:53-6:00)

Ekkor gondoltam talán először, de legalábbis megfogalmazottan arra, hogy fontos, hogy a célokon, eszözökön túl legyen egyfajta futásos ars poetikája mindenkinek, amit az összes versennyel, edzéssel el akar érni, de semennyire nem elvonatkoztatva magától a tevékenységtől. Most nem arról beszélek, hogy le akarok fogyni, ki akarom engedni az agyfaszt, hanem, hogy konkrétan a futásban mi a célom. Végül is az a keret, amiben, és ahogy ezeket az áttételes célokat el akarom élni. Azt hiszem. Annyira mégsem gondoltam ezt végig szavakkal.

És rájöttem, hogy ezt is elég korán bevéstem magamnak: a hatótávolságomat akarom növelni. Úgy "kirándulni' 30-40 kilométereket, hogy ne akarjak ezekbe belehalni, hogy rutin legyen ekkora kört menni.

És ez történt meg vasárnap. És az sem számít, hogy ez kínosan sok év után történt meg, nem számít a tempó sem, az éveket le lehet majd hazudni, a tempón lehet finomhangolni, lehet majd polírozni az egészet, de igazából nem számít, nem változtat a megérkezésen.

Kibaszott nehezen indult be újra a gép decemberben, a partizánmaraton után múlt hét pénteken futottam meg az első életjeleket tartalmazó 11 kilométert. A semmiből, a hat-sok-tempós vánszorgásokból, vagy a pulzuslázadásos-megszaladásos gyötrődésekből minden átmenet nélkül megszabadulva úgy éreztem, mintha egy bomba szakadt volna le a hasamból, a lábamból, súly nélkül kerülgettem az emberbójákat az Andrássyn hazafele futva a munkából. 

Nem történt semmi mérhető csoda Érden, egyszerűen nem haltam meg, és olyan könnyen fordultam rá 25 után egyedül a gátra, mintha nem is én lettem volna, a sumák, a lusta, a fejben gyenge árnyékharcos. 

Soha nem fogom elfelejteni a két évvel ezelőtti első harmincamat, ahol először futottam meg azóta már azért eléggé kitapasztalt nagytétényi Nagy Körömet, de még egy évvel ezelőtt sem volt sima menet ez a táv.

Amikor most januárban leesett az Idei Nagy Hó, sétáltam egy Gellérthegy-Sashegy-Irhás-árok huszonhatost tökön-babon keresztül, úgy, hogy nem átallottam a végén is füttyögni, de most lett csak biztos, hogy végre lett harminc kilis rutinskillem. Amit meg kellene őrizni.