Pár éve olvastam, hogy az Adidasnak nagy gondjai vannak azzal, hogy az urbánus, fiatal designereket hogyan is csábítsa Németországba, az isten háta mögött két kannyaral, jobbra lévő központjába, Herzogenaurachba. Ha dolgozhatsz Berlinben, Amszterdamban, New Yorkban, vagy a világ bármelyik partiképes metropoliszában, miért is akarnál tyúkfalvára költözni, ahol az egyetlen pikáns dolog, ami történhet veled két bajor virsli között, hogy akármilyen kalandba keveredsz egy Puma alkalmazottal? Na most ezen a problémán vagy nem sikerült felülkerekedni, vagy valami baromi régi cipőt találtam meg a fekete hétvégén a Premier Outletben, mindenesetre sikerült megvennem eddigi futóéletem kétségtelenül legrondább cipőjét.
A Supernovákkal régóta intim viszonyt ápolok - annyira régóta, hogy időközben már nem is Supernováknak, hanem Solaroknak hívják őket (igazán jó kreatívokból is hiány van még, úgy érzem). Nemigen tudták eddig elrontani őket, legalábbis kifejezetten nem abba az irányba alakultak, mint a Nike cipők, amelyek az évekkel csak szűkebbek és feszesebbek lettek. Az én Adidas vonalam ehhez képest még tuflákabb lett (még több olyan Boost zizi és pattogatott kuku került bele a talpába) és ha lehet még egy picit még nagyvonalúbbra szabták a lábujjak helyét.
Az igen barátságos 50 fontért rendelt Supernovám nem jött meg Brexitföldéről (pedig az még szép is lett volna), ezért kénytelen voltam egyrészt égreföldre és magyarok istenére reklamálni, másrészt nagy levegőt venni és leereszkedni Mordorba a Fekete Orkok Éves Nagy Ünnepén. Félreértés ne essék, nekem egész black hétvégén és összes red napon, vagy szájber hétfőn zsibbadt a webshopkattintós ujjam, kb millió és egy dolgot tudtam volna venni - főleg nem túl jól leárazott, térképes Garmin órát - de ilyenkor tömegbe menni még nekem is kihívás. A Premier Outlet nem is okozott csalódást: az ajtóból egyenesen a pénztáros sorba léptél, és összesen két igen csúnya Supernova volt a polcokon, meg egy csomó jobban, vagy éppen nevetségesen nem leárazott ilyenolyanboost csuka. A két csúnya variáns közül is a még csúnyábbikból volt egyetlen egy darab 44-es. De viccen kívül, annyira meghökkentően ronda volt, hogy kétszer is levegőt kellett vennem, amíg forgattam, hogy Peti, a futás nem divat.
De divat, én ezzel nem leszek képes egy évig együtt élni!!
De nem, nem divat, ez van, best offer, take it.
Látjátok, ahogy a fekete és a fényes negro különbüzó árnyalatain játszik a fény, miközben a kompozicióhoz semmilyen tekintetben nem illő, egy közös ponton illeszkedni nem tudó csúnyakék és csúnyapiros egymásnak felelget egyfajta, valaki által játékosnak vélt asszimetriában? Döbbenetes.
Igazából imádom, tökéletes téli cipő lesz! Futókeresztségben A Csúnya Fiúknak Is Van Szívük nevet kapta.
De nem csak a csúnyasága különleges az én cipőmnek, hanem a törzskönyvezett neve is az: kérem szépen, ő hivatalosan az igencsak latinosan hosszú Adidas Boost Supernova Aktiv nevet viseli, és én rendkívül elszántan kerestem a boltban, hogy mit jelent ez az Aktiv utónév, mert ez általában annyit szokott jelenteni, hogy valami létfontosságú szervet kivesznek a cipőből, amitől egyszerre lesz olcsó és futásra használhatatlan. De nem.
Az Aktiv egy eredetileg norvég, rákellenes alapítvány, amelyet Grete Waitz alapított - akiről sajnos korábban soha nem hallottam, pedig nem akármilyen futó volt. Hálistennek van egy az enyémnél sokkal nagyszerűbb oldal - természetesen a Futásról Nőknek, amit már vagy tucatszor ki akartam tenni oldalra, nem mintha rá lennének szorulva az én linkemre -, ahol viszont nagyon is hallottak róla.
Szóval ott álltam a fekete péntek fekete szombatján egy fekete, rákellenes cipővel a kezemben, és igen sok gondolatom támadt, ezek közül csak egyetlen egyet osztok meg: iszonyú kiváncsi lennék, hogy onnan a világ végéről, Biatorbágy egyik pénztárgépéből vajon valóban eljut-e ez a pár forint a világ másik végében működő, egyébként nagyon szimpatikus alapítványhoz? A rák kurvára nem nézi, hogy Norvégiában, vagy az USA-ban dolgozik-e éppen, és igyekeztem én sem érezni a globalitás viszonylagos, már-már abszurdba fordulását, onnan, a magyarországi outletből. A betegség mindenhol betegség, főleg annak, akit megtalál. Talán a legnagyobb csalódás ebben az, hogy hiába sportol, hiába tesz az egészségéért, hiába fut az ember, hiába nyeri meg akár kilencszer is a New York Maratont, egyáltalán nem biztos, hogy lesz mit beváltani a végén.
De vajon tényleg eljut-e a betegséggel küzdőkhöz a pénz az outletből? (És vajon tényleg óceánt ment-e az óceánmentő Adidas, és vajon valóban óceánt ment-e az óceanmegmentő karkötő?)
--
Ha már betegség, még ha szerencsére - bár ezt csak remélheti az ember - nem is összehasonlítható: rögtön az első hideg futásomból sikerült egy már szokásosnak mondható torokfájást szereznem, ami másfél nap alatt el is múlt. Hétvégén hát elmentem egy lassabb, kényelmes húszasra, amiből most már egy határozottabb torokfájás lett, azóta sem mertem kitenni a lábam az utcára futócipőben. Így jár az, aki nem a jó időben fut előre a kiszemelt kétezer kilométerig, hanem majd kétszázat hagy decemberre...
--
Négy év után eszembe jutott, hogy amikor elindultam itt, azzal a lendülettel csináltam egy Facebook oldalt is. Azt hiszem ez az. Most, több napi tanulmányozás után talán ki merem jelenteni, értem, hogy működik. Ám ahogy az elején is túlzásnak tűnt, úgy annak tűnik most is. Kell nekem ilyen?