Rajtcsomag elemzés következik, kérem szépen, mert három nap múlva elvileg újra maratont megyek Füreden. Várom, mint az állat. Ez a rajtcsomag előre-felvétel legutóbb is nagyon bejött, ad egy löket adrenalint az embernek, olyan, mint december 20-án plázába menni, hogy végre hangulatba kerülj. Igaz, itt bolton belül volt a sor vége, és gyorsan is végeztem.

1: Pólófétis

Nagy reményeim voltak, hogy hátha, de nem. Proact márkájú cégesajándék póló, baromi nagy, nemlélegző matricával.

2: Rajtszám

Legalább itt nem dugókás, meg cipőfűzőre kötős szarakodás lesz, rajta van a chip a rajtszámon. A rajtszám sárga és tudja a nevemet. Ennél többet igazán nem akarhatok tőle. De azért vannak extra feature-ök is, úgy mint

• kipipálható D24 befutósör (mi a szar az a D24?  előre félek),
• Varga bor (amit már reklámoznak egy ideje. A Varga ugyan a Balaton borszörnyetege, de azért szájhúzás nélkül mondom, hogy jó lesz!! [Szódával, ha más nem, elmegy]
• Gulyásparti (vajon tényleg tudnék enni marhát maraton után?)

3: Mellkitevős, féligtátottszájú magazinok

Istennek legyen hála, hogy nem fogy jól a Shape, fél évig el vagyok látva a budin. Lemaradtam a Natgeo, éves előfizetésről, január óta egy rémálom minden odabent eltöltött perc.Mondjuk nem ez az a cég az, ami a Runner's world magazint adja ki magyar nyelven is? Vagy az már nincs? Vagy lehet, az jól fogy. Na mindegy, csajok, irány a csúcs!

4: Runner's world 2016-os naptár. 

Na ez korrekt darab, magyar futók, magyar helyeken, minusz Nagy Kata, aki gondolom Amerikában fut. Az álmom az, hogy én legyek egyszer Miss Június! Bocsánat, Mr., a lányok már úgyis nagyon felül vannak reprezentálva.

5: Biztosítótű

Klasszikus. 4 db. Ha egyet megint lenyelek, még mindig marad három. Így korrekt.

+1 Extra:

A helyszíni nevezésre adtak egy 10%-os kártyát, ami, mivel BKV-val relative közel van a bolt a melóhoz, nem hagytam veszni. Igaz, a 40-50000 forintos cipőárakon, még az a 4-5000 mínusz sem segít, de hátha kell majd bármi más, meg egyáltalán.

Akárhogy is, a kártya veszettül jól néz ki. 

Van elég gyerekbetegség a maratonmannél, de azért lassan csak kinövik magukat. 

Ui: Rájöttem, mi a D24! Dreher 24, alkoholmentes :((((((((((((((((((((((((

Acélarcélnél maradva, napi demotiváló rovatunk következik - a másodiknak szándékozott maratonom előtt öt nappal.

Szóval neki volt ez a privátban múlt héten is felidézett, kiváló klasszikusa az egykor dicsőbb napokat látott (merthogy azóta meghalt) futóblog egyik posztjára reagálva:

Kb ugyanez az jeges vödör vízzel vágtak arcon érzésem volt, amikor elolvastam ezt a hírt.

Az ember mindent megtesz önmaga nyugalma érdekében, hogy elhiggye nem egy tucatember, hanem valaki egészen különleges, sőt egyes esetekben kifejezetten hősies tulajdonságokkal rendelkezik, és cseppet sem gurít messzire, amikor úgy érzi egy Marvel mozi után, hogy akár kezében lévő maradék popcornnal is meg tudná menteni a világot.

Az ember ugyanis halandóként dolgozik, nappalonként semmi extra, de esténként szuperhősbe öltözik, és jó önbíráskodó polgárőr módjára az utcán járőrözik hosszú kilométereket, adott esetben akár 42,2-őt is.

Maratont fut, még blogol is, sosem fogják elfelejteni a nevét, meg ilyenek.

Aztán jön egy ilyen csávó, aki már eleve űrhajós, de ez nem elég neki, kombinál, értitek, mert egészen véletlenül futni is tud, és a végén az űrben fut egy maratont.

És ez - őszintén - mennyire überelhetetlenól menő már? Hogy a fenébe lehet ezzel versenyezni, most komolyan?

Ez tökre olyan, mint amikor 15 évesen meg kellett élnem, hogy Fehérváron az idősebb öreghegyi srácok mindig lenyúlják a járásos csajokat!

Azt már nem is kommentálom, hogy a 3:35-ös időt földi léptékkel konkrétan "gyér"-nek nevezte Mr. Copypaste.

Valahol sejtettem előre, hogy a Maratonfüred minden szempontból határeset lesz, az időjáráselőrejezés is gyorsabban válozott arra a napra, mint a lombkorona képes fák száma Budapesten.

Utolsó előtti pillanatban még próbáltam szerezni valami nagyon vékony hosszú ujjút, ki is néztem egyet, meg is rendeltem, de amikor nyilvánvalóvá vált, hogy nem érkezik meg, elengedtem a görcsöt, mert úgy voltam vele, hogy fülhallgató és egy ikszedik felső nélkül is menni fog a maraton, nem ezen múlik. Zenét tudtam végül hallgatni - mondjuk azóta se vettem elő, mégha nálam is volt futás közben -, a felsővel viszont megszenvedtem. De hát ez egy ilyen szakma, főleg, ha valaki nem ért hozzá.

Mindenesetre azóta karmelegítőt is kaptam, meg a hosszú ujjú is rég megérkezett már rég a Corvinos Hervisbe.

Szóval nem tudom, hogy vagyok ezzel a Salomon jelenséggel, tolják ezeket a gyönyörű videókat, ahol folyton a könnyeinkért küzdenek a gitárpengetéses meg zongorásindie zenék, meg az elgondolkozottságba belerekedt alámondások, és ultravékony hegyiemberek isznak a patakokból, szaladgálnak a hegyoldalban és csipőre tett kézzel nézik a naplementét. Ezt persze nem lehet nem imádni, nem lehet nem aggódni Kilianért, hogy mikor lesz kevés neki a világ és mikor és hol fogja magát végzetesen túlvállalni, és nem lehet kikerülni, hogy az ember ne akarjon élete végéig tüzifát vágni egy norvég fjord tetején épült fakunyhó előtt tökig Salomon cuccban.

Nekem eddig egy Salomon esőt álló sildes sapkám volt, amit tényleg csak azért vettem, mert nem vágtam, hogy dekásban is van ilyen. ( -3000 Ft Petivagyon)

Amikor megláttam ezt a cuccot, hogy Salomon ULTRA TRAIL long sleeve tee, vagy magyar nevén Salomon Fast Wing LS Tee, vagy valami ilyesmi - hát nem nagyon kell ragoznom, miszerint már a nevéből tudtam, hogy ez nekem jó lesz. Aztán észrevételeztem azt is (a sorrend fontos), hogy kb millió forintról van leárazva tizen valamennyire, amennyiből én még le tudok kuponozni további 20%-ot, szóval nyolcezer forintért szinte ők fizetnek nekem, merthogy:

• tényleg pólószerűen vékony
• ÉS VAN KÉT, HÁTSÓ ZSEBE!!!

A Hervisben van egy zseniálisan vevőorientált áruházvezető, Várnai Gábor. Onnan tudom a nevét, hogy átvételkor mondta, hogy nyugodtan és inkább próbáljam fel a pólót. És én kurvára sokkot kaptam, mert az "L"-es cucc olyan váza alakot vett fel rajtam, hogy nem győztem minél gyorsabban levenni.Persze elkezdtem kavarni, hogy bizony probléma van, és ő iszonyú segítőkész volt. A kupon már lejárt, csak drágábban tudtam volna újat rendelni, de addig forgatta, hogy kitalált valamit, hogy ne járjak rosszul. Ha másnap visszamegyek, hivatkozzak rá: [név]. Tényleg baromi jófej volt.

Otthon felpróbáltam újra, már nyugodtabban. Láttam, hogy a válla, ujja hossza tökéletes, itt bizony a felhasználóval van a probléma.

A szűkebb szabásnak egy hátránya van azon kívül, hogy nem ápol és nem takar, mégpedig az, hogy rövidujjúra véve, hátizsákkal súlybosítva a rászorítást, meg a két anyag surlódását, elég komolyan megőrjítette az órám jeladóját. Lehet, hogy megint érik egy pántcsere, mindenesetre, amikor már annyira meleg lett, hogy levettem még ezt a vékony hosszú ujjút is, egyből nem produkáltam 180-200-as, virtuális szívrohamokat.

A zsebek normális zsebek, telefon, tízes pézsé, gél, epres tigris, kutyafasza, minden szépen belefér, ha nagyon akarod, kettesével is. Nem húzza lefelé a gatyát, és nem is akar a hátrafeszülő nyakrész megfojtani, mert ugye annál jobban felfekszik a mellkasodra, adott esetben a gyomrodra is.

Marha jól szellőzik, zipzárral a mellszőrt is ki lehet rakni akár (hátszőrők is át tudják bökni a hátsó hálós panelt, ha erre van igény), és ennek is vannak ilyen szilikonos pöttyei a váll részén. Ezúttal nem a kezedet kell rátámasztani felfelé dombozva, mint a Ronhill gatyátánál, hanem ez arra való, hogy ne csússzon a hátizsák. Mert ugye TRAIL, sőt ULTRA TRAIL, arra meg csak Frodóként illik nekiindulni, azt mondják. Én még nem futottam soha ki a megyéből, de zsákot azt így is viszek sokszor. Mondjuk szilikonpöttyök nélkül is túléltem minden ilyen kalandot, de ha van szilikon a háznál, az sem baj.

 Tegnap is ebben voltam, véletlenül futottam benne egy 10 km PBt az orkán kellős közepén, ami mondjuk nálam nem nagy szó (56 perc valamennyi), inkább tényleg az benne a poén, hogy úgy voltam vele, hogy kifutom az agyfaszt, aztán annyi, nem úgy indultam neki, hogy bármit akarnék. Volt benne egy hátszeles 5:15-ös ezres is, nagyon jól mutat az Adidas Supernova Sequence Boost 7-em bizonyítványában. Mert 160 km óta van egy ilyenem is. Majd jól elmesélem a sztorit, amíg maratonra készülök.

Acélarcélnak van egy olyan, vélhetően egyszemélyes helyiségben született elmélete a keze közé került, elfekvő Iron Man magazinnak köszönhetően, hogy a triatlont "gyakorlatilag az isten is a kapuzárási pánikos felső-középosztálybeli 40-50-eseknek teremtette. Vannak benne drága cuccok, amikkel lehet menőzni, sokszázezres bringák meg békaemberruhák. Vannak plecsnik meg címek ("IRONMAN"), amikkel lehet menőzni. És van benne rengeteg igazolható távollét a halálra unt asszonytól meg az idegesíto kölyköktől (féltávú ironmanra az átlagos heti edzés 14 óra a lap szerint)."

Én erre még közbeszúrtam, hogy ne feledkezzünk meg az acéltestű, triatlonos lányokról, amely megjegyzést viszont rést ütött eddigi makulátlan barátságunkon, mert szerinte az egy megkérdőjelezhetetlen axióma, hogy a legjobb csajok a konditermekben vannak. Szerintem meg az aszfalton, vagy a terepen. [A friss házas férfiak egymás között című rádiójátékunkat hallották.]

A triatlon úgy jön ide, hogy esküszöm, a triatlon sehogy nem jön ide. Nem leszek triatlonista, mert egyszerűen nem szánnék ennyit a családi életemből az edzésre, és millió másik dologra kell és/vagy akarok pénzt költeni. Ha 43 éves koromban mégis azon kaptok, hogy szőrtelenítem a karom, és carbon kulacsot nézegetek, nyugodtan toljátok az arcomba ezt a posztot.

Egyedül azért írok bringáról, mert tettem egy ígéretet: megpróbálok UB kíséretet adni Dani szólózásának, ezúttal nem egy szervótlan négy kerékkel, hanem egy racsnis kettővel.

Kisvárosi, lakótelepi srácként hatalmas cangás voltam gyerekkoromban, és meglepően frivol történetet is tudnék mesélni, hogy mik történtek akkor, amikor a BMX-verő Camping bringámról átváltottam a lopottan vett, orosz, négyváltós országúti huncutságra. Persze montenbájkot akartam, mert nem sokkal a rendszerváltás után, mindenki montenbájkkal nyomta, az lett a státuszszimbólum. Arra nem volt pénzünk, apám azt adta, amit szerezni tudott. Persze idővel iszonyatosan sok forintért (26), lett egy elég cool kerékpárom, egészen addig, amíg szintén egy rendszerváltás utáni divathullám keretében, már nem volt többé semmilyen bringám: kipakolták az egész pincét.

A kétkerekes karrierem eddig tartott, kb 14-15 éves koromig, a következő bringámat már saját, bejelentett keresetből vettem. Egy hervises, semmire nem jó, hegyimenőt, mert a kétezres évek második felében rájöttem, hogy a bringapiacon nagy változások áltak be, és olyan már nincs, hogy egyszerűen veszel egy bringát. El kell dönteni, hogy milyen bringát akarsz, aztán gyűjteni kell rá ötször, tízszer annyi pénzt, mint korábban. Vagy vehetsz egy olcsó, például hervises hulladékot. Nagy bánatomra én ez utóbbit voltam kénytelen elkövetni.

Soha nem is indult be újra a szekér igazán, és nagyjából el is jutottunk a mai témánkhoz, miszerint mennyire meglepően tönkre tudja tenni az embert akár csak nyolc kilométer tekerés is.

Pár éve egy használt, osztrák, trekking, Taifun cosmos márkájú cangám van, akit Öregúrnak neveztem el. Öregúr ritkán jár a kapun túl, de ha megérzi a tavaszt, akkor néha elmegy legurítani egy-egy sört a Dunaparty megállóban, vagy más, még eldugottabb albertfalvai, budafoki hekktemetőkbe, mert bizony ez az újmagyar halfaj nem csak a Rómain hempergőzik a paprikás lisztben tömegesen, hanem Dél-Buda folyópartjain is.

Öregúr tavaly napi bejáró lett egy Infoparkbeli multihoz, de a gazdájának akut térdfájása miatt abbamaradt a rendszeres, egészségügyi séta.

--

Nem annyira sok nap maradt vissza az UB-ig. Nagy sikerem lehetett tavaly, pedig nem tartom magam jó frissítőnek. Fogalmam nincs, mi játszódik le egy emberben 42 km után, mit kell neki mondani, mit kell neki adni, nem tudok olvasni a jelekből, mert jel az kevés van. Az, hogy valaki lassabban fut, vagy még kevesebbet beszél, vagy már semmit nem beszél, csak vakkant, az annyit jelent, hogy fáradt. De ettől, mint frissítő még nem leszek igazán kisegítve. (Meddig lehet például továbbtaszajtani egy hullafáradt futót? Meddig és mennyire érdemes szigorúnak lenni? Viccelni? Mennyire kell leszarni a hisztit, hol ér véget az én felelősségem?)

Mindenesetre igent mondtam, mert hát basszus, ez mégiscsak nagy dolog, jó buli, és tesóról van szó. Az egyetlen probléma, hogy fogok odáig eljutni, hogy ne a probléma, hanem a megoldás része legyek? Hogy maradok nyeregben 224 km-en keresztül, úgy, hogy nem csak nyeregben kell maradnom, hanem rádaásul tovább kell két lábon tartanom egy mozgásképtelen embert, mint ahogy azt a  Hóbortos hétvégében láttuk?

Az UB-én lehetsz bár fáradt, a haverok mindig kisegítenek

Április harmadikán újra előkerült hát Öregúr, és azóta minden munkanap áttekerünk a 11. keren, át a Múzeum körútnak és Deák térnek nevezett háborús övezeten, fel az Andrássyn az 56-osok teréig, és vissza. Nem egyből, úgy 9 óra elszánt, proaktív, és kivételesen jó minőségű munkavégzés után.

A következő bajaim lettek mindössze 73,5 km szédületes 15,8 km/h átlagsebességel letekerése után:

1. Leizzadtam. Munkába menet.
2. Nagyon fájt a seggem. (Tegnap már nem fájt.)
3. Ugyan igyekeztem kifejezetten könnyű áttételen tekerni, de tegnap, a hétvégi hosszúmon azt mondta 23-nál a jobb térdhajlatom ina a külső oldalon, hogy köszöni, ő most elmenne pihenni, és berángatta a vádlimtól kezdve a seggem át a gerincemig az egész vázamat. Kb egy kilométert küzdöttem, lenyújtottam, újra futottam picit, de aztán újra belerogytam a lépésbe. És akkor már irtózatosan korgott a gyomrom, és nem tehettem mást, mint elismerni hirtelen összeomlásom tényét, és gondolkozni azon, hogy a semmiből, hogy lehet ennyire hirtelen és végzetesen szétesni a picsába, amikor még 18-nál, 20-nál semmi bajom nem volt?

Ez volt az utolsó futásom, és annak fényében, hogy április 30-án én maratont szeretnék teljesíteni, nem örülök túlzottan. Hétvégén tudnék újra hosszút menni, de nem tudom, mennyire jó ötlet két héttel előtte még 30 km-en nézegetni magamat?

Hát ennyit a Maratonmanségről, amely címet amúgysem aggatnám magamra soha, tényleg, majd ha meglesz a 2:03 a távon, maximum akkor. De ez egy hosszabb távú terv. Egyelőre az lenne a cél, hogy az első után, stabilan le tudjam futni bármikor a 42-őt.

Hétfőn újra bringa volt, és pontosan éreztem, hogy akkor fáj, amikor nyomást helyezek a pedálra, és nyújtom a ki a lábam.
Még amikor elkezdtem kocogni, akkor volt pár hónapos pihenőm a jobb térdemmel. Dettó ugyanazon a helyen fájt, mint most, a bal lábamon. Egyszerűen gyenge a cucc, elfárad. Az inkább érdekes, hogy mennyivel később, mennyire más úton jutott el ugyanoda a két lábam. A jobbanegyszerűen elmúlt, ahogy az első futós telemet letudtam, megerősödött annyira, hogy többet nem volt problémám vele. A bal - hát azt meg tudjuk, hogy sokkal több keservetokozott. Viszont el fog múlni ez is. Az egyetlen feszítő tényező ebben az egyenletben a maraton meg az UB közelsége.

Okosan, óvatosan kellene.