Van ez a Futócuccok - % (webshopok, leárazások) kódnevű Facebook csoport, ami sokkal kevésbé idegesítő hosszútávon, mint a sokszor Coelho spinoff oldalaként működő modorközhely-gyűjtemény futócsoportok (avagy nagy sűrűségben a futóktól is döbbenetes agyfaszt lehet kapni, mert bármennyire kínos, el kell ismerni, attól, hogy valaki fut, még nem lesz automatikusan alkalmas egy önálló, ízlésesen visszafogott, facebook fiók használatra) viszont amely oldal könnyen odavezethet, hogy hirtelen vagy öt pár Salomon terepcipője lesz az embernek - tehát azért érdemes néha szintén nem követni. 

A Black Friday idén engem is beszívott és fél munkanapokat (ilyet soha nem tennék) áldoztam mindazon cuccok nézegetésére, amit nem fogok megvenni. És egész jól bírtam, mert például nem vettem Garmin 920-ast (igaz, mondjuk semennyire nem volt leárazva sehol, ahova odanavigáltam nem munkaidőben), de aztán tényleg annyira odavertem a lábam az Asics GT-2000-ben, hogy oda jutottam, hogy 

1: meg kell kérdeznem Regulatot, hogy a fenébe bír benne futni. TÉNYLEG iszonyat kemény az a cipő!! Nem is a sarkán, hanem elől.

2: mivel csak-csak 200 km-re vagyok attól, hogy szemetet vigyek le meg cicát sétáltassak a nyolcas Vomeroban, kellene vennem egy újat.

És tényleg jó voltam a nemvevésben, mert mire meghoztam a nemsalomoni döntést (te jó ég, sajnálom, ez iszonyú) , vagy három napot vissza kellett tekernem, hogy hol is láttam, hogy Nike akció van. El nem hiszed, de a Nike-nál volt, de most úgy konkrétan a Nike.com/hu oldalon, ahol szerintem még élő ember nem vásárolt ezelőtt soha semmit. 

Most dobtak egy 15%-ot még az akciós cipőkre is, és azt is megígérték, hogy ingyen kiszállítanak mindent. 26-ért lett egy hiába olcsóbb update-nek hirdetett, nálunk legalábbis ezer százalék, hogy az elődjénél drágább cipőm. 150 euró, vagy 44000 forint környékén pöffeszkedik teljes áron amúgy a Vomero 10. És úgy 26000, hogy van rá két év garancia, direktben a Nike-tól. Ez főleg a cipőgyilkosoknak fontos tény. Dani például hónapok alatt, még Az 1000 km előtt siralmassá tudja rágni a pipás cipőit, már kétszer is kapott vadonatúj járgányt.

A legújabb kiadású Vomeroról sok év agyongyalázás után végre újra szuperlatívuszokban beszélnek az általam ismert tesztelőoldalak. A gond sokáig az volt, hogy gyakorlatilag hiába adtak új verziószámot, a cipő évről-évre önmagát ismételte, amivel meg szerintem kifejezetten semmi gond nem lehetett, mert én magam és a hozzám hasonló szőrű, vagy legalábbis hasonló elvárásokkal bíró kétlábúaknak a Vomero tökéletes volt. Mit kell ezen fejleszteni? Egy műsorban hallottam még valamikor Harley Davidson is gyakorlatilag azért lett nyerő anno az Indiannal szemben, mert NEM nyúltak azokhoz a dolgokhoz, amik úgy működtek jól, ahogy voltak. Az Indian állandóan kísérletezgetett, egy csomó dolog nem sült el annyira jól, és egy idő után nem számított megbízható gyártónak. Egyébként életemben nem motoroztam.

Na, de futni, futok, és most úgy tűnik, hogy a Nike-nak valóban volt mit hozzátenni a 10-es verziószámhoz. Azt mondják, MINDEN megváltozott benne, rajta, kívül, belül. Eléggé félve olvastam, mert a fogyasztói társadalmat pörgető cégek muszáj- termékújításairól alapvetően azt gondolom, hogy semennyire nincsenek átgondolva, letesztelve. De azt is mondják, hogy ez az újítás most jól sikerült. Én még mindig félek, mert olyanokat olvasok, hogy "today a firm ride is as desirable a design trait as midsole softness is."

Aztán megbeszélem magammal, hogy új cipő kell, meglátom a jó árat, meg a majdnem szép cipőt. De tényleg. Majdnem szép. Az igazán szép cipők elérhetetlenek a neten, ezt már megtanultam. Vagy nincs méret, vagy készakarva nem árazzák le a legmenőbben kinéző surranókat. 

Szóval lecsekkolom újra. Méret? Rendben. Ár forintban? Bizsereg bőröm. Tetszik? Majdnem. Férfi? Még az is oké. Lenyomom, és a kis cipő, hopp ugrik egyet a kis kosárkába, onnan a bankkártyámra és némi kergetés után a DHL-lel UPS-szel is egymásra találunk.

Tényleg tök korrekt minden. Profi a csomagolás, dobozban a doboz, benne két lap a Nike-tól. 30 napig ingyenes en lehet visszaküldeni, ha csalódnék. 

De nem csalódok. Abban a pillanatban, ahogy felveszem, érzem, hogy ez még talán a Pega 30-nál is jobb lesz, eddig az volt az egyetlen cipő, ami 0 km-től pontosan azt adta, amit én elvárok egy futócipőtől. 

Ez a bújj bele a cipőbe, mint egy zokniba tipusú felsőrész tényleg iszonyat jó, bár mintha egy kicsit szűkebb lenne a lábujjaknál a hely. Lehet ez csak azért van, mert megszoktam, hogy 44 feles cipőben csúszkálok, nem tudom. Annyira azért nem nagy a gond, az új csuka is 44-es (a Pega még 43 feles volt), ráadásul a zoknis felsőrész, habár tartja a lábat, elég flexibilis megoldásnak tűnik. 

De ha egészen őszinte akarok lenni, felőlem olyan műbőr szarok is lehetnének rajta, mint az Asicson, az egyetlen, ami igazán érdekel, az a talpa, a csillapítás, a puhaság, a ruganyosság. Valahol még az is benne van az előbb linkelt tesztben, hogy the Vomero 10 forefoot cushioning is softer than the heel, és ez nekem megint csak igen jó hír, mert iszonyúan igyekszem nem sarokkal érkezni, és pont itt vérzett el leginkább a GT-2000-em. 

Persze mindezt én soha nem fogom tudni igazolni, hogy most softer, vagy nem softer, firm, vagy nem firm, ahogy a többi összetevőhöz sem értek. Egyszerűen csak kimentem benne futni és fasza volt, mert nem vertem oda a lábam.

Az is igaz, hogy új korában (majdnem) minden cipő proféta, aztán 800 km-nél kiderül, hogy már részegen bicsaklik a boka alatt, belülről átszakadt a saroknál  és minden egyes futásnál szétbasz egy zoknit a műanyag merevítő, és egyáltalán: az új mellett, már borzasztó vékonynak tűnik a talpa. Igen, rettenetesen idegesít, hogy a Vomero 8-at sem sem fogom elvinni a bűvös ezresig. Azért 814 km nekem kicsit karcsú, tök mindegy, hogy vszeg sosem fogok venni nem leértékelt cipőt. (Hopp, egy híres utolsó mondat.)

Szerintem 42 km az olyan sok, hogy annyi nincs is. Maratontagadó leszek, szerintem ilyen sokat egyszerűen nem lehet futni, és mindenki kamuzik, ez az egész egy nagy, ókor óta tartó, a világot árnyékból uraló sportmaffiás összeesküvés. A FIFA az semmi.

Én most lefutottam 29 kmt és igazából kurvára elég volt ennyit futni, szerintem Philippidész sem ment többet, hát mondjon valaki egy dolgot, hogy mire nem elég 29 km hupákolás, mit lehet 42 km-en futni, amit 29-en nem lehet? Nincs itt semmiféle 42 meg 246 km, ez az egész egy Odüsszeusz-féle horgász sztori.

 - Úgysem érti senki a görög betűket, meg igazából akármit is mondhatunk, ha bármi kiderül, ráfogjuk a rómaikra, bárkik is legyenek azok! - mondta leborozott szakállal a Vihar a Nimfákhoz nevű bordélyban Hérodotosz, és tántorogva emelte poharát nagyot mondó, törzsvendég elődjére, Homéroszra, majd a fizikai határokat súroló módon ugyanazzal a lendülettel meghökkentően nagyot esett a piedesztálról, hogy azon a szent helyen aludjon 24 órát, miközben felette a demokrácia holdem nevű limit nélküli szerencsejátékban hat rabszolgát vesztett egy  Periklész nevű fiatalember.

Hát így kezdődött igazából a legenda.  A görögök, hogy bevédjék ráknevű történelemhamisítóikat azóta titkos ügynökök millióit szervezték be a maratonmaffiába. Valószínűleg nektek is van ilyen ismerősötök, aki állítólag maratont futott. AHHA, persze. Rosszabb esetben ti magatok is ügynökök vagytok, maraton agentek, 042-esek, ne adj isten 246-osok. Atyaég, ha ebbe belegondolok! 

Álmaimban én is beszerveződtem, mert előtte héten, két orrfújás közötti futásaimon arról ábrándoztam, hogy Danival beérkezem Agárdra, megeszek két pogit, és megkérdezem tőle, hogy fut-e még velem hat kmt ide, meg még hatot vissza. Amikor ezeket álmodtam, mindig felment a pulzusom 160 környékére, azok lettek a legjobb kilométereim.

Ehhez képest a valóság az lett, hogy kedden meghúztam a bal combtövemet valahogy. Vagy dombot futottam túl erőltetten, vagy szarul nyújtottam, nem tudom. A megfázás se ment le rólam, igazából a mai napig nem vagyok százas. Aztán egy oda-vissza fuvart is bevállaltam egy Gábor nevű szimpatikus srácnak, aki egyébként történelemtanár, szóval remélem nem fog találkozni ezzel a poszttal. Gábort szerintem elég sokan ismerik, legalábbis a hírek szerint bent van a 2015-ös csoportban, szóval, amikor mondtam Daninak, hogy nem egyedül megyek, hanem segítek egy látássérült srácnak lejutni, egyből tudta kiről van szó. Egyébként az szerintem nem titok, hogy ő eddig max. 21-et, illetve részletekben futott 24-et, és fogalma sem volt arról, hogy fogja lenyomni a 29-et. Ehhez képest kisérőváltással is maximum negyed órával ért be utánam, úgy, hogy nekem ez már a második köröm volt, én kb. tudtam, mire számítsak, illetve Danival elég jó tempót dobott ki halmazaink metszete.

Egyébként marhára örültem, hogy nem kellett többet várni, mert azonnal szarrá fagytam aznap, amint nem mozogtam. Akárhogy is, számomra felfoghatatlan az ő teljesítménye. Visszaúton azt is elmesélte, hogy szokott edzeni, ha nincs kisérő. Nem írom le, hiszen az eddigiekre sem kaptam semmiféle felhatalmazást, de ez a csávó az egyik legkeményebb töritanár, akit eddig ismertem, Indiana Jonest is beleértve. Komolyan.

A hideg, illetve ez a fajta hideg, ez a falusi, vidéki hideg teljesen váratlanul ért. Megszoktam a budapesti szmogmeleget, ami csak azért fájó, mert tényleg sokszor vállon veregettem magam ebben a szezonban, hogy sokkal jobban bírom a cúgot, és nem öltözöm túl, meg ilyenek. Hát lófaszt. A hideg az még mindig túl hideg, és amikor kiszálltam a kocsiból, csak csontok maradtak az ujjaim helyén, hártyavékonyságú lett a nadrágom, és reszkettek a lábujjaim. Amint Gábor találkozott a kísérőivel, visszazörögtem a kocsimba, és elhűlten néztem, ahogy mindenki más nyújt, szaladgál, vagy ne adj isten BESZÉLGET, mintha minden rendben lenne és nem szűnt volna meg a Nap működése. 

Dani Fehérvárról futott le, benne volt már 16 km, ami annyit jelent, hogy a Mikulás sapkájára kiült már a dér. Kb húsz percet, fél órát hűlhetett, de semmi nem látszott rajta. Nem fázott, nem merevedett le, hanem szimplán fel volt spanolva, mert futott és tele volt ismerősökkel.

Körbefotóztam a sok fura embert - biztos volt köztük ügynök - , aztán morogva átöltöztem. Szerencsére frankón időben indultunk. Janó ordibátorba elmondta a tudnivalókat, de senki nem figyelt rá, és úgy egyáltalán kíváncsi lennék, hogy érzelmileg mennyit kap vissza ebből az egész óriási szervezésből. A hátteret nem is tudom, de kinyitották nekünk a strand vécéjét. Voltak biciklis kisérők, voltak autós kísérők, volt vagy négy helyen frissítés, az eddig látott legjobb, legváltozatosabban felpakolt cuccokkal teli négy asztal. 

Ja, a kóla, mielőtt még elfelejtem. Megmondom őszintén, én soha nem értettem ezt a kóla iránti rajongást, de volt egy asztal valahol húsz fölött, ahol kimondottan hangsúlyosan volt jelen ez az ital. A hideg vizet nem annyira kívántam, de egy pogácsa kólával kifejezetten szilveszteri hangulatot idézett, és mondtam, hát öcsém, buli van, miért ne? 

És megadom, a kóla egy csoda. Ízrobbanás a szájban, szégyentelenül fergeteges böfögés a gyomorban. Felrázott, megemelt, és helyettem futott. Tényleg kurva jó volt vagy 200 méterig. Aztán elmúlt. A kóla a futók nitrója, én azt mondom.

Az első tóköröm 2014 májusában Velencéről Agárd fele indult. Ez annyit jelentett, hogy a pákozdi gyomrosokat mind a végén kaptam, sőt, akkor a sukorói műúton mentünk fel, mert az rövidebb, de gyilkosabb volt. Legalábbis azt hiszem. Azt tudom, hogy akkor 24-ig voltam valamennyire még egyben, de utána rettenetesen nagyot szenvedtem a legvégén. Három km húsba hatoló kín volt. 

A második, a Mikulás Agárdról, igazából Gárdonyból, a déli part közepéről indult Velence felé és az északi parton összeszedhető 70-80 méter emelkedő középtávon, valamivel az után gyűlt össze, nem a legvégén. Ez sokkal jobb verzió. 

Tömeggel, vagy legalábbis emberekkel körülötted menni, valakivel menni, aki nyulazik, vagy legalábbis tartja neked a tempót az irgalmatlanul sok spórolást jelent. Ezzel persze egy darab új dolgot nem mondok, de előtte álmomban nem gondoltam volna, hogy 6:11-es tempóval végig tudom csinálni. Ehhez képest a húsztól való egyre erősebb fáradtság ellenére, amihez 24-nél már erősen odavert a "tököm, mikor lesz már vége"-féle monotonitás faktor is, valami meglepően stabilat mentem. Ezt most jól meg is mutatom, mert újra van Smashrun Pro előfizum

Mindössze 3%-os a sebesség váltakozás. Olyan voltam, mint egy robot, mint Kurt Russel a Katonában, amikor kiküldik futni. 

És valahol már erősen a végtelenbe tartás közben, de még a kifejezett szenvedés és két másodperccel a három órás idő előtt befutottam a parkolóba. És ott szurkoltak és a kezembe nyomtak egy szaloncukrot.Most anélkül, hogy demagógba mennék át a nagy versenyek kárára csak annyit mondok, hogy annyira letisztult és kedves gesztus volt, hogy én régen örültem ennyire egy szaloncukornak.

Közben azért kaptam két megjegyzést, hogy van a futásommal némi probléma. Mármint, hogy pronálok. És most nem tudok, mit mondani, egyik sem abban a formában érkezett ("Van egy rossz hírem", "Valami furcsa a cipőddel"), hogy ne legyek továbbra is meggyőzve arról, hogy egyedül azért jobb futni. Elhiszem, hogy mindegyikben volt egy egyértelmű segíteni akarás, másikra odafigyelés, de valahogy mindegyik alkalommal belekényszerítettek egy közönség előtti védekező pozícióba, egyfajta energetikai lehúzás, felülre kerekedés volt mindkét alkalom. 

Én úgy vélem, hogy tényleg elég tudatosan kezelem ezt a cipő-pronálás kérdést, már csak azért is, mert sok bajom volt az én eddigi nem egészen 3000 km-en. Nincs szükségem ezekre a szitukra, én a belső békémért futok, nem azért, hogy magyarázkodnom, reagálnom kelljen mások előtt. Én sem szólok oda másnak, hogy de szétáll a lábad, nagyon lóbálod a kezed...

És akkor most mi van a maratonnal? Be kellene szerveződni, James Bond akarok lenni, nem kérdés. Meglett volna, káromkodva, lassulva, szenvedve, tuti, hogy belesétálva, hisztizve. De valahogy én nem így képzelem a maratonomat, jó lenne stabilabban magamnak tudni ezt, nem a kíntól az öntudatomból kiesve. Valahogy ahogy a fele megvolt először. Élménykedve, felspanolva, pozitívan. Erősödnöm kell, piszkálni kell ezt a határt. Ja, meg nem lesérülnöm, azt is kell. Tervezni azt meg nem szabad.

Jó, nem ebből fog állni a blog, de két napja hosszútávú takonyúszást nyomok itthon - pont én, a kolléganő-soviniszta, aki csak mindig egy mélyet sóhajt, amikor kiderül, hogy valaki nem jön dolgozni, aki múlt hónapban, vagy rosszabb esetben két hete sem jött. 

Na hát most én nem megyek. Ez igazából tényleg egy hiszti, annyira sehogy nem alakult Siófok után, meg annyira fáradt vagyok mindenféle tekintetben (nonstop macskás hatos kelés, meló, reggeli angol, esti minden más szar, ÉS MÉG futni is kell), hogy valahol borítékolni lehetett, hogy egy nem igazán akart ünneplős-ivós hétvégének ez lesz a vége. 

Szóval nem dolgozom, és nem is futok múlt péntek óta, de olvasni olvasok, például blogot is, halott vagy nem halott a műfaj. (Igazából tisztában vagyok az írásbeliség és a technika alakulásával, szóval nem mondom azt, hogy majd mint egy divat visszatér a blogírás, inkább csak remélem, hogy legalább a mesélő blogok, mint kvázinaplók, kvázikönyvek azért rétegműfajként megmaradnak.)

Az utazós blogokat legalább annyira szeretem, mint amennyire utálom, főleg, ha olyanok írják, akik akár velem is behelyettesíthetők lennének. Tehát magyarok, nem feltétlenül rogyásig pénzzel, és, néha egészen konkrétan, bármiféle védőháló nélkül művelik és írják. A műfaj nagy (és magyar) öregje némiképpen kivétel is olyan értelemben, hogy Bedének azért csak-csak van/volt egyfajta helyzete munkailag és magánilag is. Ugyanakkor az akkora volumen, amit ad a Khívától keletre az évekkel későbbi Panamericánávál együtt, hogy a hangsúlyosan egotrip vonulat ellenére, azért (szép)irodalmi cucc az ott. 

Eltűnni egy évre, vagy éppen többre a világban nem most lett népszerű tevékenység, de magyar netes vonatkozásban azért érzek némi felfutást az utóbbi években. Olyannyira, hogy legutóbb már annyira közel utaztak el, hogy személyesen ismerem a csávót, aki a barátnőjével indult neki bringázni. Aztán egy döntés után úgy alakult,hogy a lány egy ideje egyedül folytatja és hát basszus azért egy lány egyedül pl. Iránban...

Zsófi éppen valahol a malájoknál teker. Amiért belinkelem, az azért van, mert fut is.Mármint, hogy amúgy, tehát úgy hétköznapilag, mint egy átlag futó. De a lényeg, hogy Bangkokban úgy érezte, hogy nem elég a 9000 km, kell mellé két lábon még másik 42, és lenyomta az ottani Spart. Apám. És néha annyira fut, hogy utoléri a bringájával meg az összes cuccával éppen meglógni próbáló pickupot. 

Nos, az én nagy kalandom ehhez képest annyi, hogy megjött a Nike Vomero a Nike.com-ról 26-ért, szállítási díj nélkül. (Webáruházas, leárazásas fb csoport) Nem tudom, hogy tetszeni fog-e a 10-es kiadás, még csak a lábamon sem volt előtte ilyen cipő. Aggódom, mert a Pegát is rettenetes elbaszták, ha engem kérdez valaki. Sokkal keményebb lett a talpa. Aztán azt az embert sem ismerem még csak névről sem, aki a UPS tracker szerint átvette az irodaházban a csomagot. Mert ugye én beteg vagyok, a cipő meg nem, tehát őt dolgozni vitték. Próbáltam tárgyalni a UPS ügyiszolival, de most, ma nem lehet szólni a futárnak, hogy másik címre vigye. A futár mindenképpen oda viszi először a csomagot, ahova megadták a szállítási címet. Miafasz. De ha ma kérem, holnap máshova viszik. Kérem? Mondom, nem tudom, hölgyem, miután beteg vagyok, és nem tudom, hogy leszek holnap. Ha holnap reggel telefonálok, az nem jó? De, természetesen, holnap is telefonálhatok, és akkor holnapután oda viszik ahova mondom. Feladtam, letettem. Majd utolérjük egymást valamikor a Vomeroval. Ehhez képest kaptam a Nike-tól egy emailt, hogy megérkezett a cuccom. Ó, az jó, de hova?? Megnézem, és valami csaj átvette a házban, akiről gőzöm nincs, hogy kicsoda, de biztos nem a recepciós. Hát így lett eldöntve, hogy holnap jobban leszek és bemegyek megkeresni a következő futócipőmet. 

Kalandok, kinek-kinek érdeme szerint. 

Na, hát Dani amellett, hogy szarrá futja, meg ironmanezi magát, blogolni is kezdett. Igaz, felesége is bejelentette, hogy ő akkor meg szintén elkezdi az elvállokaférjemtől.blog.hu-t, de reméljük, hogy ettől nem függetlenűl hosszúéletű egy oldal lesz :)

Kurva sok futóblog van, de egyrészt ebben pl. már most is egy csomó használható infó van, szerintem nem is uncsin megírva, hanem jól, másrészt meg már nincs is annyi ÉLŐ futóblog.

Szóval Dani blogol, bár még mindig nem írta át a címben a ragot, pedig már szóltam neki, hogy Pesten a -ra a menő.