Nincs ennyire uborkaszezon egyébként, de a meló mellé csak-csak bekacsint a nyár, kevesebb az írnivaló, vagy az írnivalót éli meg nem írnivalóként az ember. Nem álltam le, sőt, magamhoz képest előkaptam egy komolyabb fejszét az őszi fákhoz, arról azért nagyon hamarosan majd szanaszéjjel írom magam.

De közben egy csomó minden felbukkant, amit aztán el is felejtettem, de az egyik most megint eszembe jutott.

Szóval a Salomon UTH, ahogy fel lett dolgozva, azt kurvára értékelem, gondolom ez az infó sokakat meghat. Magát a hosszú filmet a saját műfajában is, alkotásként is ráadásul, és ez is fontos és megható. Nem fogom a Salomon videókhoz hasonlítani, mert nem tudom, hogy volt-e ilyen szándék, vagy csak én látom bele az akaratot, de ha ettől eltekintek is, akkor is fasza lett, és nem főleg azért, mert ismerős embereket, tájakat látok benne viszont, hanem mert baromi jól meg lett csinálva. Ezekkel az új technikákkal félelmetes gyorsasággal lehet otthagyni minden kelet-európai, vagy magyar kínosságot, amikor mindenről síkit, hogy nulla forint volt a büdzsé.

Most már csak két kicsi, relative (piszok) drága kütyü kell, és ilyen bitang jó youtube videót lehet csinálni, mint amit Dani (meg az én) ismerősöm csinált az UB-n. És nem volt stáb, sem semmi, ott klattyogott mellettünk egy kölcsönkért Camping biciklivel, amire ráapplikálta a DJI OSMO botját, a kormányra meg az iphone-t. A hátán még vele volt csak úgy mellékesen egy drón, és ez lett a vége.

Ez a Salomon film is biztos sok pénzből készült, ha cucerárét nézem, de nem ez a lényeg, értitek miről beszélek. És ha van, aki ért hozzá, hogy kell ezeket a cuccokat használni, akkor olyan baromi jó dolgok készülnek, mint ez a film. Nem mintha ÉN értenék hozzá, de gond nélkül teszek így bármikor.

Élvezettel néztem, leltem fel koncepciót, egyedül a kezdő leányzót (tök jó kis beszámoló a link mögött, ne hagyjátok ki) hagyták kicsit lógva, mert ha már (nagyon helyesen) ekkora hangsúlyt kapott az elején, én rá fűztem volna a filmet, legalábbis (még) több képernyőidőt adtam volna neki, mert jól vitte az első pár percet. Nem lehetett nem vigyorogni azon, ahogy széjjelröhögi az intrót. Ezzel valahogy meg is lett a profizmus mellett az a báj is, amit végig tudtak tartani, emberi lett, közel tudtak hozni, nem a szuper beállításokon és nagytotálokon nyálaztam el, hanem tök frankó volt követni, hogy kivel mi van. Mondat vége. Ja nem, azért a Szamóca Tanya megérdemel egy ingyenreklámot, csak kár, hogy a lekvár a főszereplő az oldalon.

És egészen specifikusan nekem még ennél is fontosabb volt, hogy mennyire informatív ez a huszonöt perc. Szépen végig lehet nézni, hogy a magyar valóságban ki milyen zsákkal jár, milyen cipőben oson, mit rucit porol össze, vérez agyon, és milyen telefont nem félt elvinni vidékre.

Ehhez jött hozzá még a szintén nagyon fain infografika, ahol pedig diagrammokkal, számokkal is elmondják, amit kábéra végigpause-oltam, hogy Salomon zsák, meg amit alig mutattak, azt is, ugyanis a nem sztárok a számok alapján bizony Decathlon zsákkal nyomultak.

Látni azt is viszont, hogy softkulacsos megoldás beválni látszik, és ha megunom a zsákommal való bénázást, akkor lehet ezen is el kell gondolkoznom. Mert magamnak tök nagy sztár vagyok.

Ugyanez érvényes a lámpámra, amit ugyan még sokkal ritkábban veszek elő, mint a zsákot, de ennek ellenére be kell látnom, hogy régi Petzl Tikkina kevés a boldogsághoz - megint nem sikerült spórolni a spórolással. Szóval a banda nagyobb része Petzlben világít, és mivel nem akarok megint vakra menni lámpaügyben, majd újra tőlük veszek, de feladatra inkább dedikáltabb lézeratomlámpát.

Ha 10 év múlva elkopik a Nike Wildhorse-om, akkor is tudni fogom, hogy merre kell elindulni, sőt itt, a UTH egyik Marcifotóján bukkant fel előttem először a ninijijji vagy millyen az Injinji lábtyű, amire aztán utána Simonyi Balázs is rákontrázott. 

Azt az egyet nem mondta el, írta le senki, hogy a picsába lehet ennyit futni koszban-porban, tökön-babon át.